A Fővárosi Közgyűlés szerdán jóváhagyta a közvilágítási oszlopok reklámcélú hasznosítására vonatkozó pályázati kiírást, és azt a megállapodást is, amellyel rendezik a Garancsi István érdekeltségébe tartozó ESMA Reklám Zrt. díjtartozását az engedély nélküli oszlophasználatért.
Mint korábban mi is megírtuk, 2012-ben a kormány balesetveszélyre hivatkozva tiltotta be a villanyoszlopon elhelyezett reklámokat, majd miután az oszlopreklámokkal foglalkozó ESMA az Orbán Viktorhoz közel álló Garancsi tulajdonába került, feloldották a tilalmat. A cég 2015-ben úgy helyezte ki hirdetéseit, hogy arra sem a Fővárosi Önkormányzattól, sem a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft-től (BDK) nem kért engedélyt.
Szerdán a közgyűlés képviselői 17 igen, 7 nem szavazat és egy tartózkodás mellett támogatták a pályáztatást és azt is, hogy az ESMA a fővárosi önkormányzatnak nettó 39,5 millió forintot, a BKK-nak 2,5 milliót, a BDK-nak pedig 82,5 millió forintot, plusz késedelmi kamatot fizessen. Ez összesen 124,5 millió forint megfizetését jelenti két évre, miközben a cégnek 2016-ban 1,7 milliárd forint árbevétel mellett 117 millió forint adózott nyeresége volt.
Az MTI tudósítása szerint a jobbikos Tokody Marcell azt mondta, ez a javaslat Garancsi cégének helyzetbe hozásáról szól. Indítványozta, hogy az ESMA-t zárják ki a pályázók köréből.
A DK-s Gy. Németh Erzsébet botránynak nevezte, hogy az ESMA több mint két évig nem fizetett az oszlopok használatáért, ost pedig kis összeggel rendezheti a tartozását. Szerinte a pályázat úgy lett kialakítva, hogy azt csak az ESMA nyerheti meg, és az egész dolog arról szól, hogy a Fidesz plakáthelyeket szerezzen magának a tavaszi választásokra.
Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes szerint nem legalizálják utólag az ESMA tevékenységét, a cég ki fogja fizetni a rendeletben meghatározott díjtételek alapján a tartozását, néhány esetben kétszeres díjat fizet. Hozzátette: nem igaz, hogy csak az ESMA tud indulni a pályázaton.