Belföld
A prostitute waits for customers in her room at
a brothel in Frankfurt am Main, Germany, 12 July 2017. Photo: Andreas Arnold/dpa

„Tudatosítani kell, hogy a prostitúció nincs rendben”

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2017. 09. 26. 11:57

A kényszer nem csak fizikai lehet – hangzott el a beszélgetésen, ahol a szexmunka-szemléletet ütköztették a prostitúció eltörlésére törekvő nézetekkel.

Másfél hete állt elő a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete tavaszi felmérésének eredményeivel és javaslataival, amelyek között volt, hogy Magyarország mondja fel az 1955-ben életbe léptetett New York-i egyezményt a prostitúcióval járó emberkereskedelem és kizsákmányolás visszaszorításáról. Az egyesület hangsúlyozta: fontos különbséget tenni a szexmunkások és prostituáltak között – előbbin a nagykorú, bevételeivel önállóan rendelkező, nem kényszerített helyzetben szexuális szolgáltatást nyújtó embereket értik, utóbbin pedig azokat, akik külső kényszer hatására dolgoznak a szexpiacon.

A téma szétszálazására vállalkozott a Szimplában tartott hétfő esti rendezvényével a Nőkért Egyesület, amely a „szexmunkaszemléletet” a prostitúció eltörlésére törekvő abolicionista látásmóddal ütköztette. Az előbbi mellett Kováts Virág szociológus, szociális munkás, az Alternatíva Alapítvány munkatársa érvelt, az utóbbi mellett pedig Betlen Anna közgazdász, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnökségi tagja.

A prostitúcióról 110 éve

Elekes Irén rövid történeti visszatekintő előadásával kezdődött a beszélgetés. Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa Schwimmer Róza 1907-es írásából idézett, amelyben a magyar feminizmus úttörője már akkor leszögezte: a prostitúció állami szabályozása emberkereskedelem. A századelőn a külföldi bordélyokba, mulatókba vitt magyar nőknek külön megnevezésük is volt, hungaraként hivatkoztak rájuk.

Betlen Anna közgazdászként úgy került a téma közelébe, hogy a munkaügyi minisztérium egyik háttérintézményében dolgozott, amikor a tárcán belül létrehozták a nőpolitikai titkárságot. Itt ismerkedett meg az ENSZ nőpolitikai dokumentumaival, részt vett prostitúcióval és emberkereskedelemmel kapcsolatos képzésen is. Különböző kormányok alatt tíz évig dolgozott a területen, de nem sikerült keresztülvinnie törekvését, hogy dolgozzanak ki a prostitúcióval kapcsolatos politikát.

Kováts Virág szociális munkásként a droghasználókkal foglalkozó Kék Pont Alapítványnál dolgozott 2014-ig, amikor bezáratták az alapítvány VIII. kerületi tűcsereprogramját. Az Alternatíva Alapítvánnyal ment vissza a Józsefvárosba, ahol ártalomcsökkentéssel foglalkozik a legsérülékenyebb csoportoknál – köztük vannak a prostituáltak.

Ötvenezres csekk csak azért, mert az utcán van

A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete által felbontandónak ítélt New York-i egyezmény kimondja, hogy a prostitúció összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal, ezért le kell küzdeni – ám kifejezetten tiltja a prostituáltak üldözését és lajstromozását. Büntetni rendeli viszont a prostitúció segítőit, köztük a futtatókat, a bordélyok üzemeltetőit és a szobáztatókat, illetve előírja az államok közti összefogást a nemzetközi emberkereskedelem legyűrése érdekében.

Betlen Anna szerint azért problémás a kilépésről szóló felvetés, mert azok a célok, amiket a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete hivatalosan maga elé tűz, nem állnak ellentmondásban az egyezménnyel, amit egyébként sok ország, így Nagy-Britannia, Hollandia vagy Németország alá sem írt. Kováts Virág pedig azon az állásponton volt, hogy bár az egyezmény „szép és jó”, a nullához közelít, ami nálunk megvalósul belőle – a szexmunkásokat büntetik, ötvenezres csekkeket kapnak csak azért, mert az utcán vannak, vagy 72 órás őrizetbe kerülnek, ha a csekket nem fogadják el. A tevékenységüket pedig hiába végezhetik vállalkozói engedéllyel, ez csak a saját lakásukban lehetséges, de ha például ott van a gyerekük, akkor a kiskorú veszélyeztetése is felmerül velük szemben.

Ócsa, 2011. augusztus 10.
Prostitúcióból élő nő áll az Ócsáról Alsópakonyra vezető autóút szélén.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A szociális munkás szerint közép- és hosszútávon kifizetődőbb lenne, ha megteremtenék annak lehetőségét, hogy többen összeállva kibérelhessenek egy lakást ahelyett, hogy „kockára fagynak” az utcán. Betlen Anna viszont úgy vélte: a lakás-bérbeadás tilalmának feloldásával nem szűnne meg az utcai prostitúció, mert különböző szegmensekről van szó.

Gumibot mellé gumiszabály

A közgazdász felidézte: amikor 1993-ban megszűnt az üzletszerű kéjelgés büntetőjogi tényállása, ellepték az utcákat a prostituáltak. 1999-ben írták elő, hogy legyenek türelmi zónák és előírták a bárcát (háromhavonta megújítandó egészségügyi igazolás), de a gyakorlatban egy gumiszabályt adtak a rendőrség kezébe, amivel tetszés szerint üldözhetik a prostituáltakat.

Kováts Virág ezzel egyetértett, azt mondta: papíron van türelmi zóna, de a gyakorlatban nincs, mégis büntetik a nőket azért, mert nem a kijelölt területen vannak. A kevés türelmi zónában a stricik szednek helypénzt – volt strici kliense is, aki elmondta, hogy a kijelölt zónákért kemény bandaháborúk folynak. Előfordul, hogy prostituáltak, akiknek segítenek, csak egy óvszert mernek elvinni, amit a pénztárcájukba csomagolnak, mert ha többet talál náluk a rendőr, elviszi őket.

Betlen Anna erre azt mondta:

ha valakit rövid szoknyában, három óvszerrel elkapnak, azt ráutaló magatartásként értelmezik, de azt nem, amikor a strici egész nap egy helyben ül az autóban, nézi a lányokat és beszedi tőlük a pénzt.

A közgazdász szerint mély gazdasági és politikai okai vannak annak, hogy az állam érdemben nem akar fellépni a prostitúció ellen, a nők üldözésével pedig „eljátssza”, hogy tesz valamit. Ez viszont nem a rendőrön múlik – ő azt csinálja, amire utasítják, az pedig az, amire politikai akarat mutatkozik.

Úgy véli, abban egyáltalán nincs vita, hogy a prostitúcióban résztvevőket jó szociális ellátásban kell részesíteni, de az abolicionisták szerint a prostitúció a társadalom számára rengeteg kárt okoz, olyan tevékenységi ág, ami alapvetően nők és hátrányos helyzetű emberek alávetésén alapul, amiből valaki hasznot húz.

Strukturális kényszer

A közönségből egy férfi arról beszélt: egy meg nem valósult dokumentumfilmhez készítettek előzetes interjúkat több mint száz prostituálttal. Neki az volt a személyes benyomása, hogy a nagy részük lehetőséget lát a prostitúcióban, hogy sokkal magasabb életszínvonalon éljen, és „nem nagyon” találkoztak olyanokkal, akik kényszerítve voltak.

Erről szintén a közönségből Barát Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetének és a Közép-Európai Egyetem Társadalmi Nemek Tudománya Tanszékének docense azt mondta: a kényszerítést nem feltétlenül fizikai erőszakként kell felfogni. Van egyfajta társadalmi struktúra, amiben sokféle munka alul van fizetve, ő ezt strukturális kényszerítésnek gondolja, és kérdés szerinte az is, hogy ha ez a dolog ennyire egyszerű, akkor miért nem kerül be mindenki a szexiparba? Betlen Anna ezt keményebben fogalmazta meg: „ha nem rosszabb naponta öt férfit leszopni”, akkor mégis miért van szükség arra, hogy milliószámra kényszerítsenek embereket prostitúcióra? Egy másik kérdező pedig arról beszélt: sok beszélgetést olvasott a prostitúcióról, és mindegyikben előkerült a szegénység, mint a jelenség társadalmi háttere.

Betlen Anna szerint tudatosítani kell azt, hogy a prostitúció nincs rendben – nem egy „mindig volt-mindig lesz” dolog, nem a „legősibb mesterség”. Úgy fogalmazott: a prostitúció az ipar, a pornográfia a marketing és az emberkereskedelem a beszállító. Mint mondta: a szerelem emberi kulturális vívmány, és ha azt gondoljuk, hogy ez olyan vívmány, amin az egész kultúránk alapul és értékként tekintünk rá, nagyon oda kell figyelni, hogyan befolyásolja a pornográfia és prostitúció az emberek intimitáshoz való viszonyát.

Kiemelt képünk illusztráció: dpa/Andreas Arnold

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.