Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az InfoRádióban azt mondta, jövőre az előirányzott ágazati béremelésen felül 10 százalékos plusz béremelést kapnak a mentődolgozók. Csató Gábor közölte, ők sem voltak elégedettek a bérekkel, ezért tárgyaltak a fenntartókkal, így érték el, hogy jövőre minden mentődolgozó – nemcsak a kivonuló állomány, hanem az adminisztratív is – az ágazati emelésen felül kap 10 százalék béremelést.
Jöttek a nők
Elindult az életpályamodell, amelynek része a béremelés, a technológiai megújulás, a munkaruha és a képzés. A főigazgató azt mondta, az idei évtől nők is dolgozhatnak a mentőautókon.
Régóta van ilyen igény az irányításban és a kórházi rendszerben dolgozó kolléganőktől, hogy akár csak alkalmanként szeretnének ők is mentőautóra felülni. Ennek semmilyen jogi, munkavédelmi, munkabiztonsági akadálya nem volt. Azt reméljük, hogy nyitottabb mentőstársadalom leszünk.
Szerinte bajtársai és a betegek is pozitívan reagáltak a női mentődolgozók megjelenésére.
Több pénz
Jövőre több mint 40 milliárd forintból – az ideinél mintegy 10 százalékkal nagyobb keretből – gazdálkodhat a mentőszolgálat.
Ha csak a jövő évi bérnövekményt nézzük, az is négymilliárd forintos bérnövekmény az egészségügyi dolgozók béremelésén felül. Hatmilliárd forintért vásárolunk idén mentőautót.
Idén 193 új mentőautó érkezik, jövőre ezeket – a tervek szerint – újabbak követik. Csak egyféle autót vesznek, az, hogy azt roham- vagy esetkocsinak, mentőautónak használják attól függ, ki ül benne, milyen a felszereltsége.
Idén az összes roham- és esetkocsit (ez a legmagasabb szintű egység) lecserélik, eddig hatvanat adtak át.
Több kocsi, új ruha
13 évesnél öregebb mentőautó nem teljesíthet szolgálatot, és a főigazgató szerint jelenleg 9-10 év körül van a mintegy 1200 jármű átlagéletkora.
Ha a beszerzéseket a jelenlegi ütemben tudjuk folytatni, akkor két év múlva a mentőautók átlagéletkora 6-8 évre csökkenhet”.
Csató Gábor szerint még idén lecserélik a mentődolgozók munkaruháját is.
Bárkivel találkozok, az első kérdése a munkaruha – jogosan.
A munkaruhák kihordási ideje mindenkinél lejárt, van, akinek el is szakadt és azt saját költségből pótolta. Idén elkezdődik a munkaruha-beszerzés, minden mentődolgozót felruháznak. A közbeszerzés kiírása – saját tapasztalataik és a nyugati minták alapján – már elkészült.