Legújabb kampányotok során végeztetek egy online felmérést, ami arra kereste a választ, hogy manapság a felnőttek mit gondolnak a gyermekbántalmazásról. Mit szűrtetek le az eredményekből?
Az első adatok alapján, ami jó hír, hogy a hétezer felnőtt válaszadó 60 százaléka már egyértelműen érzi, tudja, hogy a testi fenyítés igenis bántalmazásnak minősül. A pofont és a súlyos verést is ide sorolta a többség. Persze még mindig ott van ez az 5-6 százalék, aki szerint nem bántalmazás, ha nem adnak enni büntetésből vagy bezárják valahová… Súlyosabb gond, mint hinnénk, hogy az érzelmi bántalmazás még mindig elfogadott, kevésbé egyértelműek a határai. Minden tizedik válaszadó szerint nem bántalmazás az, ha a például a gyereket megszégyenítjük mások előtt. Az ilyen jellegű cselekményekre ráadásul nem is feltétlenül derül fény, mert
Már most hallom az olyan hangokat, akik felzúdulnak ezen a ponton, mondván, mit tegyen akkor a szülő, hogyan fegyelmezze a gyereket, és „egy pofon még nem a világ, én is kaptam, mert megérdemeltem” és ehhez hasonló mondatok, amiket inkább nem írnék ide.
Nagy probléma, hogy a szülők semmilyen felkészítést nem kapnak a gyerekneveléshez. Pedig, ha belegondolunk ez az egyetlen igazán életre szóló hivatás, mégsem kell hozzá semmilyen „végzettség”. Mindenki tudja, hogy egy szülő-gyerek viszony tele van konfliktusokkal, és nagyon nehéz mindig higgadtnak maradni. Folyamatosan tele vagyunk kérdésekkel, kételyekkel, egy bármilyen egyéni, mondjuk, munkahelyi problémára rögtön öt megoldást kínál a külvilág, akkor miért gondoljuk, hogy pont a szülőséghez nem kell speciális tudás?
A felnőtteknek is meg kellene tanulniuk kezelni a konfliktusokat, illetve segíteni kellene őket az erőszakmentes nevelésben. Az UNICEF felméréséből már most látszik , hogy lenne igény szülők iskolájára, csak a legtöbben nem tudják, hogy hová forduljanak. Léteznek szervezetek, alapítványok. akik kínálnak ilyen jellegű kurzusokat, de nem országosak, akár pénzbe is kerülnek, és nem is feltétlenül tudják kiszolgálni az igényeket.
Külföldön mi a helyzet gyermekbántalmazás terén?
Európában minden ötödik gyereknek volt már szexuális erőszakkal kapcsolatos élménye. Az ENSZ globális felmérése szerint a gyermekbántalmazás jelen van az összes országban, társadalmi, vagyoni helyzetre és iskolai végzettségre való tekintet nélkül. Gondoljunk csak vissza a 2013-as agárdi esetre, ahol a fényevő szülők halálra éheztették másfél éves gyereküket. Az a család jómódú volt, és mégis. A különbség csak annyi, hogy az egyik csoporton könnyebb rajtaütni, a másikon nehezebb, mert jobban össze tud zárni, jobb érdekérvényesítéssel bír.
Magyarország mennyire naprakész gyermekbántalmazás témában?
Törvénykezésben jól állunk, 1991-ben mi is a magyar jog részévé tettük az ENSZ Gyermekjogi egyezményét, 2005 óta pedig a gyermekvédelmi törvényben is tiltják a testi fenyítést. Ezek üdvözlendő dolgok, csakhogy a gyakorlat jelentősen elmarad az elmélettől. Hazánkban évente minimum tizenötezer bántalmazott gyerek van, és ez csak az a szám, ami a rendőrséghez, bíróságokhoz eljut. A bántalmazásban ugyanis nagy a látencia. Sokszor családi ügy, vagy magánügy marad, ami a négy fal között történik. Miközben 2010-2015 között a bűnügyi statisztikát bárki megnézheti, hogy 13 éves gyerekek sérelmére 154 nemi erőszak bűncselekményt követtek el, és majdnem 8000 18 év alatti gyerek sérelmére pedig kiskorú veszélyeztetését állapították meg. És ez abszolút csak a jéghegy csúcsa.
Mire gondolsz egészen pontosan?
Csak néhány példa. Sem az igazságszolgáltatásban, sem a gyermekvédelemben, sem a pedagógus oktatásban nincs kötelező, speciális gyermekjogi képzés, és akkor az orvosokról vagy védőnőkről már nem is beszéltem. Vannak kurzusok, és tanfolyamok, de a gyerekekkel hivatásszerűen foglalkozók alapképzésében például nem szerepel ilyen tantárgy. Akkor hogyan várjuk el a szakembereinktől, hogy hatékonyan tudjanak reagálni gyerekjogsértésekre? Nem véletlenül várólistás az országossá vált iskolai gyermekjogi programunk, az Ébresztő-óra, igény lenne rá és sok tanár nem tudja, hogy miként nyúljon a témához.
A gyermekjogi egyezmény szerint egyébként a gyermekjogok népszerűsítése, az erről szóló képzések szervezése állami kötelesség lenne. 1991 óta pedig bőven lett volna lehetőség lépni ez ügyben.
Aztán ott van a gyerekvédelmi jelzőrendszer, amit szintén jogszabályban rögzített szereplőkkel, feladatokkal bír. Ennek lényege, hogy azok a szereplők, akik gyermekveszélyeztetettség esetén érintettek lehetnek (védőnők, orvosok, pedagógusok rendőr, gyermekvédelmi szakemberek), kommunikáljanak egymással, és ha bűncselekmény gyanúját észlelik, azt jelezzék a hatóságoknak. De a szereplők nem pontosan tudják, hogy miként szervezzenek esetmegbeszéléseket, így leginkább adott megye, vagy település munkatársainak személyes viszonyán múlik, hogy hogyan áramlik az információ.
Az UNICEF idén nagy kampányba kezdett a gyermekbántalmazással kapcsolatban. Milyen elemei vannak az akciótoknak?
Egyfelől készítettünk három figyelemfelhívó kisfilmet, amiket amolyan gerilla videóknak szánunk. A Facebookon, és a sajtóban fogjuk őket terjeszteni, illetve ha minden jól megy, akkor a Cinema City mozikban a filmek előtt vetítik majd a rövidített változatokat. Ezenkívül az OMV benzinkutakon lehet majd vásárolni úgynevezett gyerektapaszokat. „A megérdemelt sebekre.” Hiszen ha azt gondoljuk, hogy a gyermekbántalmazás hétköznapi dolog, akkor piaci oldalról hozzá kell rendelni valamilyen terméket. Ezzel az ötlettel egyébként nem titkoltan provokálunk, és az a célunk, hogy beszéljünk a gyerekbántalmazásról, vitázzunk vagy kérdezzünk, és mivel nincs saját költségvetésünk ezért szeretnénk, ha az adófizetők gondoljanak ránk az egyszázalékos felajánlásoknál, hogy aztán segíteni tudjunk mi is.
A kampánnyal egy időben elindítottuk jogsegély oldalunkat, ahol azok küldhetnek üzenetet, akiknek kérdése van a gyerekbántalmazás kapcsán – legyen az felnőtt vagy gyerek. A válaszokat az UNICEF gyermekjogi csapatával közösen az ELTE Bibó Istvàn Szakkollégiuma és a kutatásban részt vevő szakemberek dolgozzák fel.
