Belföld

Kromofággal önthették le az eltűnt MSZP-s autóját

Figyelmeztetéseket kaphatott eltűnése előtt az a zuglói MSZP-s képviselő, aki több mint egy hete nem adott életjelet magáról. Sápi Csabát nem, de autóját a Blikk megtalálta a ház előtt. A kocsi motorháztetőjén a festék foltokban felmarva, mintha valaki kromofággal leöntötte volna. Oldalán pedig karcolások látszanak,  amelyeket a lap szerint kulccsal csinálhattak. Hogy ennek lehet-e köze a politikus eltűnéséhez, nem tudni.

A Bors szerint Sápi Attila korábban is el­tűnt már néhány napra. Iratok akkor sem voltak az MSZP-s önkormányzati képviselőnél, aki január 5-én is papírok és a mobiltelefonja nélkül hagyta el élettársa újpalotai lakását. Az utcán találtak rá ismerősei, miközben nagyon zavartan viselkedett. Ezután napokig kezelték a férfit nyugtatókkal a pszichiátrián.

Mint ismert, a politikus január 5-én tréningruhában és kabátban indult el az otthonával szemközti trafikba. Élettársa ekkor látta őt utoljára. Annyi biztos, hogy Sápi a dohánybolthoz közeli kocsmába is betért. A  felszolgáló úgy emlékszik, a férfi csak egy kávét és egy sört rendelt, egy rövid ideig maradt, nyomkodta a telefonját, majd felállt és elment.  Hogy merre indulhatott, annak egyelőre nincs nyoma, a környéken ugyanis nincsenek térfigyelő kamerák, csak a dohánybolt előtt és az üzletben. A bolt eladója nem árulta el, hogy átadták-e a felvételeket a rendőrségnek. Az egyenruhsok egyébként körözni kezdték a férfit, kérik, hogy aki tud róla, jelentkezzen náluk.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik