Belföld

A közmédia felületes híradása “jelentős károkat okoz”

Velencei-tó (Array)
Velencei-tó (Array)

Mégsem zár be ugyanis az összes szabadstrand a Velencei-tónál. A közmédia hírét már többen cáfolták.

Az összes Velencei-tavi szabadstrandot bezáratta az ÁNTSZ – hangzott el az M1 péntek esti hírműsorában. A hatóság szerint nem a víz minőségével van baj, hanem azzal, hogy a szabadstrandok engedély nélkül üzemelnek: nem felelnek meg a közegészségügyi feltételeknek, nincsenek vízi mentők, elsősegélynyújtó helyek.

A járási kormányhivatal arra kötelezte az üzemeltetőket, hogy nyolc napon belül helyezzenek ki fürdést tiltó táblákat a parton és távolítsák el a lépcsőket. Aki ezt nem teszi meg egymillió forintos bírságra számíthat, amit többször is kiszabhatnak. Ugyanígy, ha valaki a tiltás ellenére a vízbe megy, arra harmincezer forintos büntetés vár.

Dávid Zoltán strandüzemeltető a tévében azt mondta: a tájékoztatást július végén, a szezon kellős közepén kapták meg, barátságosabb lett volna, ha a hatóságok hamarabb intézkednek. Gárdony fideszes polgármestere közölte: a kormány 15 milliárd forintot biztosít a településnek, amiből a jövő évtől hozzákezdhetnek a tó partszakaszainak felújításához.

Egy helyi hírportál szerint „ez úgy ahogy van nem igaz”.

Nem a szabadstrandokat záratják ugyanis be, hanem a nyitott partszakaszokat, a kettő nem ugyanaz. A Velencei-tó online szerint lényeges különbség, hogy a nyitott partszakaszon valóban nem lehet fürödni, ott lépcső sem lehet. Az üzemeltető kérhet pénzt a mosdóhasználatért, parkolásért, de nem kell elsősegélynyújtó hely, vízi mentő. A szabad strandon ezzel szemben lehet fürödni, kell vízi mentő, elsősegélynyújtó hely, a vízminőséget is ellenőrzik.

Az egyik érintett szabad partszakasz bérlője, Kovács Henrietta azt mondta, ők júniusban – a törvények alapján – kitették a fürdést tiltó táblákat, de 3 nap alatt ellopták, a kivett lépcsőket a fürdőzők rendre újra betették.

A Velence Korzón kívül egyébként nincs hivatalos szabadstrand a tó környékén, az összes nyitott partszakaszként üzemel – írja a helyi lap, amely szerint négy ilyet érint a mostani ÁNTSZ rendelkezés: egyet Agárdon (a régi Tini Strand), kettőt Gárdonyban (Panoráma Partszakasz és a Holdfény Sétány partszakasz), és egyet Velencén (Cserje utcai partszakasz). 

Ezeken kívül még több nyitott partszakasz található a Velencei-tó környékén. A helyi portál szerint a Velence Korzón vérzett el az M1 Híradó, hiszen az minden vonatkozó szabályozásnak megfelel. Az M1-nek nyilatkozó Dávid Zoltán – aki amúgy gárdonyi önkormányzati képviselő – fellebbezett az ÁNTSZ határozata ellen – írta a A Velencei-tó online.

A “felületes híradás jelentős károkat okoz”

A helyi portál után a Velence Korzó és Szabadstrand külön is tudatta, nem záratta be az összes Velencei-tavi szabadstrandot az ÁNTSZ. Mint szerkesztőségünkkel közölték, tegnap téves tudósítás, híradás jelent meg az M1 Híradóban és az MTI közleményében.

“A pontatlan és hibás híradás nem vette számba, hogy hány szabadstrand található a Velencei-tó környékén, a bezárásra ítélt szakaszokat automatikusan az összesnek vélte. Mindez azért szomorú, mert a hírt szinte minden média átvette és leközölte, így már péntek este a közvélemény tévesen arról lett tájékoztatva több forrásból, hogy minden szabadstrand be lett zárva.”

A Velence Korzó szabadstrandját nem fenyegeti bezáratás, de a létesítmény szerint a “pontatlan és lényeges részletek felett átlépő felületes híradás jelentős károkat okoz azoknak a kisvállalkozóknak, akik még pénteken is, a várható jó idő és remélt nagy látogatóforgalom reményében készültek fel a hétvégére”.

Az MTI már pontosít

A médiában megjelent hírekkel ellentétben a Velencei-tónál nem zárták be az összes szabadstrandot. Ezt Velence város önkormányzata és a Velencei-tó Turizmusáért TDM Egyesület közölte az MTI-vel. Közös közleményük szerint csak Velence város területén – a fizetős strandokon túl – három szabadstrand van.

A városközpontban található Velence Korzó, az északi részen lévő Tóbíró Strand és a Gárdonnyal határos Velencefürdői Szabadstrand. Előbbi kettő fennakadás nélkül, a megfelelő engedélyek birtokában működik. A Velencefürdői Szabadstrand egy körülbelül 70 m-es partszakasz, amelynek üzemeltetője eleget tett az ÁNTSZ határozatának, bezárta.

Az érintettek pontatlannak nevezték azt a tájékoztatást is, hogy Gárdony 15 milliárd forint támogatást kapott, hiszen – mint írták – a valóságban az összeget a teljes Velencei-tó partfal-rekonstrukciójára adta a kormány.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik