Belföld
semmi se jó (Array)

Magyarországon szégyen szeretni önmagunkat

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 06. 04. 13:58

Magyarországon elleplezzük eredményeinket, nehogy elvegyék. Magyarország bénult, ezért nem tud változtatni. Megkérdeztük miért nem tudunk továbblépni. Magyarlélek-elemzés a Nemzeti Összetartozás Napján.

Korábban a témában:

“Nálunk nem illik jól érezni magunkat a bőrünkben. Akkor tudom eladni magam a többieknek, ha megsajnálhatnak, ha nem vagyok konkurencia. Gyanús az, aki azt mondja, jól van” – magyarázza Dr. Csepeli György szociológus, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke, amikor az Eurostat legfrissebb felméréséről kérdezem. Az uniós statisztikai hivatal hétfőn közölt eredményei szerint Magyarország elégedetlenebb életével az uniós átlagnál. A GDP és a társadalmi elégedettség egy pontig együttjárást mutat, de ez a korreláció nem mindenható: a felmérésből is kiderül, hogy Románia lakossága jobban érzi magát a bőrében, mint mi, pedig GDP-jük nem ezt indokolná.

“A magyarok akkor is rosszul érzik magukat, amikor nem kellene. Ez a speciális magyar szerepelvárás, amit úgy hívnak, hogy panaszkultúra” – hangzik a sötét diagnózis Csepeli György szájából. Az elégedetlenség magjait gyerekkorban vetjük el: a gyerekeket nem dícsérjük eleget, arra tanítjuk őket, hogy ne dicsekedjenek, mert az illetlenség. Büntetésben sokkal jobbak vagyunk, mint jutalmazásban: a szocializációval leszünk ingatag, menekülő, cselekvésképtelen felnőttek. Csepeli György azt mondja: a belső bizonytalanságot kompenzáljuk olyan kontraproduktív viselkedésformákkal, mint az önsajnálat, az áldozatszerep megélése és hangsúlyozása vagy a felelősségtől való elfordulás.

Fotó: Kummer János

Széchenyi István a Hitel című munkájában – amit 1830-ban jelentettek meg – a hitelről nem mint közgazgasági, hanem mint lélektani kategóriáról beszél Csepeli György szerint.

“Hitelmentalitásnak nevezzük, amikor várok valakitől valami jót és persze jó képet vágok, boldognak tűnök. De ha félek a többiektől, félek, hogy az állam kifoszt, félek, hogy az egészségügy megöl, félek a politikusoktól, akik tönkretehetnek, akkor olyan képet kell mutatnom, hogy azt higgyék, tőlem már semmit nem lehet elvenni.”

A szociológus a jelenség gyökereit “nemzeti nagylétünk nagy temetőjében”, a Mohácsi csatában, illetve az azt követő időszakban látja. “A sajátos hozzáállás az elveszett függetlenséggel már 1526-ban kialakult és azóta csak elmélyedt. Nem volt saját államunk, idegenekkel kellett hadakoznunk, majd élnünk, és az idegenekkel az ember megjátssza magát. Aztán amikor lett saját államunk – mondjuk 1920-ban – annak sem tudtunk örülni, traumaként éltük meg egyszerűen azért, mert nem volt azonos azzal az állammal, amiről úgy gondoltuk, jár nekünk” – állítja az egyetemi oktató, aki szerint azóta is ezt a cipőt hordjuk: rengeteg taxin, személyautón ott virít a Nagy-Magyarország matrica.

Krekó Péter politológus, szociálpszichológus, a Political Capital igazgatója és az ELTE PPK adjunktusa is történelmi okokat emleget a nem túl dicső hungarikum hátterében. A rendszerváltást követően megváltoztak a referenciapontok, a magyar társadalom túlzott elvárásokkal indult az új lehetőségek és új nehézségek felé.

A Kádár érában mi voltunk a legvidámabb barakk, akkoriban a szovjet blokk országai voltak a viszonyítási alap” – emlékeztet Krekó Péter, aki hangsúlyozza: a rendszerváltás után már Nyugat-Európához akartunk felnőni. Azóta is a nyugati életszínvonal a nagy közös álom, ami annyira messzi, elérhetetlen, hogy újból és újból azzal szembesülünk: nem sikerült. Ez pedig törvényszerűen kiábrándultsághoz vezet.

Van-e ezzel dolga a jelen politikájának?

Bár nem a jelen politikája az okozója egy ilyen generációkon átívelő kulturális jelenségnek, a politikacsinálók mégis haszonélvezői ennek. “Rájátszanak a dramatizált nemzeti identitásra, rájátszanak a panaszkultúrára, az idegengyűlöletre, a függetlenségi mániára. Nem ők állították elő, csak észrevették az összefüggéseket” – magyarázza Csepeli György. A politika, ha nem is okos, ügyes: azzal főz, ami van. “Általában az aktuális ellenzék támaszkodik az elégedetlenségre, gondolhatunk például a Fidesz 2006-os ‘Rosszabbul élünk mint négy éve’ kampányára” – emlékeztet Krekó Péter, aki hozzáteszi: ahogyan a 2006-os próbálkozás kudarca is mutatja, az emberek nem mindig vevők arra, hogy a meglévő borúlátást még fel is tunningolják politikai haszonszerzés céljából.

“A pesszimizmus és az elégedetlenség összekapcsolódik egyfajta erős reménnyel, hogy mégiscsak lehet jobb. Vannak olyan események, amelyek kapcsán újra felsejlik ez a remény a magyarokban, ezt is meg tudja lovagolni a politika”

– mondja a Political Capital igazgatója, aki úgy látja: a Fidesz jelenlegi identitáserősítésével egyfajta büszkeséget akar kelteni az emberekben. Ez azért is lehet bizonyos körökben sikeres, mert a meglévő pesszimista kulturális adottság antitézisét nyújtja. Úgy is ki lehet aknázni tehát a speciális magyar lélektani keresztet, hogy a nemzeti büszkeségre hatva illúziókba ringatják a lakosságot az erre fogékony közéleti szereplők.

Amiben elértük az uniós átlagot: a munkahely

Az Eurostat felmérésének (angolul itt) egyetlen alterületén értük al az uniós átlagot, ez pedig munkahelyünk értékelése volt. Tényleg ennyire jó nekünk vagy ennyire rossz Európának?

“Magyarország nagyon le van maradva az aktív korúak foglalkoztatásában. Ez az eredmény egyfajta önigazolás, görcsös kapaszkodás bizonyítéka is lehet: elégedett vagyok, csak el ne veszítsem a kenyeremet” – elemez Csepeli György, akivel Krekó Péter is egyetért. A Political Capital elemzője aláhúzza: a nagy munkanélküliséggel rendelkező országokban, mint például Spanyolországban, ahol a munkanélküliség 23 százalékos, az állástalanok értékei is megjelennek a vizsgálatban, ez eredményezhet eleve alacsony uniós átlagot.

Talán meglepő, de anyagi helyzetünk után a zöldterületek és szabadidős tevékenységek kapcsán vagyunk a legelégedetlenebbek. Ennek értelmezéséhez tudnunk kell, hogy a magyarok jóval többet dolgoznak, mint jónéhány nyugat-európai ország lakossága. (Az OECD erről szóló jelentéséról tavaly novemberben itt írtunk.) “Azokban az országokban, ahol nehezebben hagyják ott a munkát, részben valós, részben vélt elvárások miatt, ott a szabadidő eltöltése is nehézkesebb” – magyarázza Krekó Péter. A szabadidő minőségi eltöltéséhez az is kell, hogy munkahelyi környezetünket biztonságosnak érezzük, hogy le tudjuk tenni a munkát nyugodt szívvel, hogy ne kelljen félni megélhetésünk elvesztésétől.

Lehet-e az elégedetlenség hajtóerő?

De a magyarok csavaros eszükről is híresek: nem lehet kiaknázni az elégedetlenséget, nem lehet ennek lendületével nekilódulni egy jobb Magyarország kiépítésének? Krekó Péter elmondja: az elégedetlenségnek és a rosszkedvnek haszna is van, hiszen a jelentősebb történelmi változásokat is ez mozgatta, szükséges azonban még egy elem megléte. “Ami a fordulatot elő tudja idézni, az az elégedetlenség és a változásra való képesség tudatának együttese. Magyarországon az előbbi megvan, utóbbi viszont csak kismértékben van jelen.” Ha egy személy nem bénító depresszióban szenved, ami apatikussá teszi, csak egy rossz kedélyállapot keseríti az életét, a változtatási vágy lesz motivációja. Így zárhat el minket a fejlődés lehetőségétől a rosszféle elégedetlenség a Political Capital vezetője szerint.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.