Belföld

Orbán nem akar köztársasági elnök lenni

orban(960x640).jpg (Array)
orban(960x640).jpg (Array)

Nulla az esélye, hogy ő legyen az államfő, mert szerinte az ország nem tudná köztársasági elnökként használni.

“Nulla alatt van annak az esélye, hogy köztársasági elnök legyek”, a Hvg.hu szerint ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Székesfehérváron. Azt is mondta, hogy az “ő világa” a miniszterelnökség, és ettől a poszttól legfeljebb a választók “távolíthatják el”. 

Az Index szerint azt is mondta, hogy “a köztársasági elnöki nem az a munka, amire az ország jól tudna használni”. Egyébként a Hír TV kérdezte arról, hogy átadná-e a miniszterelnöki posztot Lázár Jánosnak, hogy inkább államfő legyen.

A lap szerint, amikor Orbánt Gyurcsányról kérdezték, úgy tett, mintha nem jutna eszébe a volt miniszterelnök pártjának (DK) és cégének (Altus) neve. Ennek ellenére támogatja, hogy a parlament vizsgálja felül, mennyi pénzt kapnak támogatásként 

A Hvg azt írja, Orbán szerint a halálbüntetés vagy a menekültügy “nem kávéházi stratégia”, nem azért beszél róla, hogy a Fideszt érintő botrányokról elterelje a figyelmet, szerinte ezek komoly kérdések, amelyekről beszélni kell. Szerinte, ha most nem szerzik meg a jogot a tagállamok, hogy ezekről a kérdésekről döntsenek, akkor később már nem lehet visszacsinálni a bekövetkező változásokat, ezért ellenzi az EU menekültügyi javaslatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik