Belföld

Ki csap le a nemzetiségi bizniszre?

Az MTVA legutóbb bejelentett leépítése végképp pontot tehet a vidéki stúdiók csaknem 40 éves történetére. A 2011-es karcsúsítást Szeged és Pécs még „túlélte", ám úgy tűnik, most megválik vidéki érdekeltségeitől az állami média.

2011-ig naponta kétszer (még korábban háromszor) jelentkezett regionális híradó és hetente egyszer régiós magazin a Magyar Televízió 4 saját, vidéki stúdiójából, Szegedről, Pécsről, Miskolcról és Sopronból (Debrecenben külsős stúdióban készültek ugyanezek). Abban az évben, amikor csaknem 900 munkatársától vált meg az MTV (majd MTVA-ként összeolvadt a Magyar Rádióval és az MTI-vel) a regionális híradók eltűntek a képernyőkről, a híradót addig kiszolgáló stábot leépítették és a tudósítói munkával helyi televíziók munkatársait bízták meg. A miskolci és soproni stúdiókra lakat került, Szegeden és Pécsett egy-egy tucatnyi emberrel a német, horvát, szerb és román kisebbségi műsorok gyártásával egy szalmaláng tartotta életben a stúdiók túlélésének reményét. Eddig.

Január első hetében derült ki, hogy a most elbocsátani szándékozott 177 MTVA munkavállaló közül 31 szegedi és pécsi kolléga. Ezzel gyakorlatilag az összes vidéki munkatársától megválik az állami cég. Néhányuktól megtudtuk, hogy értesítést még nem kaptak arról, milyen feltételekkel válna meg tőlük a cég. Március 15-éig minden ott gyártott műsort megrendeltek, így a vidék hiánya csak a BBC-ként újjáéledő M1 létrejöttével tapasztalható meg.

Az utóbbi három évben az egyes stúdiók hetente kétszer 26 perc nemzetiségi műsort gyártottak és napi hat óra rádióadást, a „Dankó Rádiósított” régió rádiók adásait szolgálták ki. A műsorokban dolgozó kollégák tájékoztatása szerint egy-egy nemzetiségi adásra 80 ezer forintot szánt az MTVA, amelyből a stábot, az esetenként több száz kilométeres utat és az utómunkát is fizetni kellett. Most mégis a nemzetiségi műsorokra szánt pénz lehet érdekes egy piaci szereplőnek.

A nemzetiségek életét a közszolgálatban bemutatni törvény kötelezi az állami médiát. Az eddigi kiszolgáló személyzet leépítésével is kénytelen lesz az MTVA német, szerb, román vagy épp roma műsorokat gyártani. Forrásaink szerint minden bizonnyal külső szereplőt bíznának meg a feladattal. A vidéki munkatársak szerint a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gyula TV nevű Kft.-jénél kell keresni a jövőbeni partnert. Kérdéseinket el is küldtük a televízió vezetőinek, ám mivel a cég egyházi tulajdonban van, nem kötelesek adatszolgáltatással az újságírók rendelkezésére állni.

Érdeklődtünk az MTVA sajtóosztályánál arról, miként teljesítik a nemzetiségi műsorokra vonatkozó törvényi kötelezettségüket, ám választ még nem kaptunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik