Belföld

A kirúgottak hátán áll majd fel az új közmédia

Míg korábban nagyjából 150 fős leépítésről lehetett tudni, 200 fölött is lehet az elbocsátottak száma, amely után létrejön majd az új állami médiaóriás – írja a NOL.hu.

Miközben új állami tévécsatornák indítását jelentik be, eldőlt az is: Dobos Menyhért lesz a négy összeolvadó médium – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – helyébe lépő Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, a többi intézményvezető sorsa bizonytalan – írja a nol.hu.

A négy intézményt már alaposan lecsupaszították, és a jelenleg itt dolgozó mintegy 150 munkatárs többségét várhatóan szélnek eresztik. A fizetésükből éves szinten félmilliárd forintot takaríthatnak meg, amit aztán a médiaszolgáltatási alap költhet el.

Az MTVA dolgozói körében is igen feszült a hangulat, mert arra számítanak, hogy Szabó László Zsolt vezérigazgató még a héten bejelenti az újabb csoportos létszámleépítést. A vezérigazgató korábban azt mondta, hogy várhatóan száznál több, de kétszáznál kevesebb dolgozót fognak elküldeni, információik szerint azonban kétszáznál is több dolgozó elbocsátására készülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik