A Batthyány tér mellett, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szemben, egy köszörűs és egy órás közé van beékelődve Orbán Viktor. Legalábbis a buszról nézve csak ennyi látszik, ha gyalogosan közlekedünk arra, akkor döbbenünk csak rá, hogy egy színes tv szerviz az, a kormányfő csak dekoráció.
Egy ilyen üzlet mellett csak egyszer megy el az ember, másodjára már inkább bemenne.
Kép: Tóth Richi / Hír24
„Őt kérdezze, nekem nem barátom”
Nyitva tartás szerint 10-kor már az ezeréves Videoton-tévék képcsöveibe kellene életet lehelnie az Orbán Viktorral hívogató szerelőnknek, de sehol semmi mozgás, az órás is csak annyit ragaszt ki az ajtajára, hogy „átmentem a köszörűshöz, ott keressenek”. Ott keressük. Hárman már sokan vagyunk az üzletben, a nedves linóleum és a köszörülés szaga kellemetlen elegyet alkot, a marcona köszörűstől sem lesz jobb kedvünk.
„Pfff” – hangzik a válasz arra a kérdésre, ismeri-e a késős tévészerelőt. „Őt kérdezze, nekem nem barátom”, majd bújik is vissza a függöny mögé, várja egy hentesbárd, aminek kiment az éle. Nem erőltetjük a dolgot tehát.
Az órás sem tudja, hol lehet, de legalább ő jóban van vele. „Csendes fickó” – ennyivel már többet tudunk róla. „Ez az ő lelkivilága, ebbe én nem szólok bele” – mondja, amikor a plakát felé terelem a témát. Elmondom – hátha megnyílik –, hogy nemrég én is szereztem egyet, nem ilyen nagyot, meg azon nem is volt Orbán-portré, meg én csak poénból. De csak annyit árul el, hogy neki nem tetszik, de sokan térnek be az üzletbe, bár tévét nem visznek be, nem is hoznak ki.
Ez az én plakátom, a szerelőnek sokkal jobb van
Kép: Tóth Richi / Hír24
Javíthatatlan
Az utcán kérdezősködöm tovább. Egy közelben lakó nénitől, aki amúgy kiköpött Németh Lászlóné – nem lehet véletlen, hiszen a közelben ott a Fejlesztési Minisztérium –, elmondja: ismeri a szerelőt. „Mindent megjavít, de ő javíthatatlan. Javíthatatlanul fideszes” – magyarázza, majd hozzáteszi: ő is. Ezért sokszor lejár hozzá beszélgetni. „Voltunk együtt Békemeneten is, nem is egyen már.” Bár azt ő sem tudja, hol lehet ma.
Azzal vigasztalom magam, hogy 1) ilyen cégér nincs még egy, „tiszteletet a kirakatnak!”, 2) visszatérek, mint Orbán Viktor a 2002-es választási vereség után.
„Ha kell, tudok szerezni”
Másnap, kora délelőtt, nem sokkal ebédidő előtt érkezem. Ha Gombóc Artúr Tévészerelő Artúr lenne, akkor ilyen helyen szeretne dolgozni, a sok kábel mellett kistévé, nagytévé, lapos tévé, széles tévé, öreg tévé, fiatal tévé, magyar tévé, külföldi tévé, ilyen tévé, olyan tévé.
Gyorsan a plakátra terelem a beszélgetést, kiderül, hogy egy ismerősén keresztül szerezte a szaki, közbenjárt a helyi pártiroda is. „Egy nap alatt elintézték, én meg kiraktam” – meséli büszkén. „Sokan jöttek már be gratulálni a kirakathoz, nagyon jó érzés.” De amikor arról kérdezem, hogy beszólást kapott-e már a plakát miatt, felhorkan: „Már csak az kéne!” Mielőtt indulnék, kapok egy visszautasíthatatlan ajánlatot is.
„Ha azt mondja, kell két darab, elintézek egy telefont, aztán szólok, ha jöhet érte.” Olyan lehet ez, mint a szocializmusban a déligyümölcs a pult alól. Vagy mint Éva almája az Édenkertből?
Mindazonáltal: nemet mondtam Orbán Viktorra.
