Hamarosan kiderül, mennyire tunya a magyar diák. Több mint egymillió-százezer tanuló fittségét, fizikai állapotát tesztelik. Az eredményekből országos adatbázis készül. A diákok állapotfelmérését már tavaly kötelezővé tették az összes közoktatási intézményben, de akkor még a testnevelőkre bízták, milyen módszert használnak – írja az eduline.hu. Most a Magyar Diáksport Szövetség kormányzati és EU-forrásból kidolgozta a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Tesztet, a NETFIT-et. Az eredmények országos adatbázisba kerülnek. A szövetség az eduline kérdésére közölte: még tárgyalnak arról, hogy a következő tanévekben milyen időszakban végzik a felmérést, amelyekre négy-nyolc tanórát kell szánni.
Mérni fogják a tanulók testsúlyát, testtömegindexét, testzsírszázalékát, tesztelik az állóképességüket, hajlékonyságukat, vázizomzatuk fittségét. Lesz ingafutás, törzsemelés, hasizomgyakorlat, ütemezett fekvőtámasz, helyből távolugrás, mérik a kézi szorítóerőt, a hajlékonyságot, amellyel a tanulók “térdhajlító izmainak nyújthatóságáról és a csípőízületi mozgásterjedelemről” kapnak részletes információt.
7200 pedagógus már izzad
A testnevelők nemcsak elemzik az adatokat, hanem “meghatározzák az adott tanuló fizikai fittségi szintjének további fejlesztése szempontjából ‒ elsősorban az iskolai testnevelésórák keretei között ‒ szükséges intézkedéseket” – olvasható az iskolák működéséről szóló rendelet módosításának tervezetéből, amelyet március közepéig lehet véleményezni.
Fotó: Hír24
Több iskolában már a következő tanévben bevezetik a NETFIT-et, de a teszt addig nem lesz kötelező, amíg az összes intézmény nem kapja meg a felméréshez szükséges eszközcsomagot, az adatfeldolgozáshoz szükséges informatikai hátteret. A pedagógusok továbbképzése már elindult, összesen 7200 tanítónak és tanárnak kell elsajátítania a tesztelés módszertanát.
A felmérés eredménye miatt a diák nem kaphat egyest, a teljesítményt ugyanis a nemhez és korhoz igazodó “egészségsztenderdekhez” viszonyítják majd. Ezek teljesítésével a tanuló nagyobb eséllyel lesz védett az ülő életmóddal, a fizikai inaktivitással összefüggő betegségek rizikófaktoraival szemben. Azt a felmérés kidolgozói is kiemelik, hogy minden tanuló másként reagál a rendszeres edzésre, és nem mindegy, kinek hány testnevelésórája van egy héten – és hogy a folyosón kell-e szaladgálnia negyvenöt percig, vagy egy felszerelt testnevelésteremben próbálhatja ki magát a különböző sportágakban – írja az eduline.hu.
Felkészülésként néhány feladat!
Hajlékonysági teszt
„A tanuló (cipő nélkül) nyújtott ülésben helyezkedik el a mérődoboz előtt. Egyik talpát a mérődoboz oldalához támasztja (térdízület teljesen nyújtott helyzetben), míg másik térdét behajlítva, talpát a nyújtott láb térde mellé helyezi, 5-6 cm-távolságban. A mérődoboz skálája fölé helyezi karjait úgy, hogy a kézfejek egymáson legyenek lefelé néző tenyérrel.
A tanuló 4 törzsdöntést végez előre (hát egyenes, fej természetes tartásban), miközben kezét előre csúsztatja a mérőskálán úgy, hogy minden alkalommal a véghelyzetet megtartja legalább 1 másodpercig. Miután az egyik oldalon az eredmény megállapításra került, a tanuló lábtartás csere után a másik oldalra is elvégzi a tesztet. A gyakorlat közben a hajlított térd oldalirányú mozgása megengedett, de a talpnak (nem nyújtott végtag) mindvégig a talajon kell maradnia.”
Törzsemelésteszt
„A tanuló hason fekvésben helyezkedik el, úgy hogy a lábujjak a talajon, a kéz a comb alatt legyen. Helyezzünk egy korongot, vagy bármilyen más jelölőtárgyat a vizsgálati személy homloka alá a talajra. A törzsemelés során a tanulónak folyamatosan a jelölő tárgyat kell néznie. A tanulónak lassan fel kell emelnie felsőtestét, úgy hogy a nyaki és a háti gerincszakaszok egyenes vonalat képezzenek. Az emelt helyzetet meg kell tartania a magasság érték méréséig (2-3 mp). A magasság leolvasása után a tanuló visszatérhet a kiinduló helyzetbe. Két mérés közül a jobb eredményt vesszük figyelembe”.