Belföld

Adomány Expressz először Fehérváron

adomány (adomány)
adomány (adomány)

December 7-től várják a felajánlásokat a Gyűjtőállomáson.

A szervezők a Plazában működő Gyűjtőállomáson (a fenyőfa mellett) várják a tartós élelmiszer, játék-, könyv-, és ruhanemű felajánlásokat, az adományozók pedig nyereményjátékon vehetnek részt, és felszállhatnak az Adomány Expresszre is. A nemes kezdeményezésről a szervezők sajtótájékoztatón számoltak be, amelyen jelen volt Östör Annamária tanácsnok is.

Szigeti Hedvig, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének igazgatója elmondta: „Ebben az évben egy új lehetőséget kaptunk itt a Plazaban, hogy karácsonyra ajándékokat gyűjthessünk. A játék- és könyvfelajánlások mellett köszönettel várjuk a tartós élelmiszereket, tisztítószereket is.” A szervezet munkatársai december 7-től 17-ig a Plaza közepén felállított karácsonyfánál várják a felajánlásokat hétköznap 12-18 óra, míg hétvégén 10 és 18 óra között.

„Nagyon sok szociálisan érzékeny település, közösség van Fejér megyében, amelyek egész évben segítséget nyújtanak nekünk, annak a több mint 700 gyermeknek, fiatal felnőttnek az ellátásához, akikről nekünk küldetésünk, feladatunk gondoskodni” – mondta Deresné Tanárki Mária.

Hozzátette: „Akik a Manó Műhelyeinkben készült ajándékok közül itt a helyszínen vásárolnak, azok a mi gyermekeink hasznos szabadidő eltöltését támogatják. Az itt befolyt összeget visszaforgatjuk teljes egészében kirándulásokra, nyári táborozásokra.”

A Gyermekotthon munkatársai is meglepetéssel készülnek, hiszen minden adventi hétvégén kézműves játszóházba várják a családokat a Mikulás-lak előtt az Alba Plazaban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik