Belföld

A nagymamájánál rejtette el zsákmányát a mindszenti betörő

Mindszenti betörő (betörő, rendőrség)
Mindszenti betörő (betörő, rendőrség)

A rendőrség elfogta azt a 25 éves férfit, aki a gyanú szerint mintegy 40 ezer forint értékben lopott el parfümöket hétfőre virradóra az egyik mindszenti gyógynövényboltból. F. László egy másik betörést is beismert

A bejelentéstől számított néhány órán belül előállították a hódmezővásárhelyi nyomozók azt a férfit, aki július 1-ére virradóra betört a mindszenti gyógynövényboltba. F. László, mivel a pénztárgépet nem tudta kinyitni kozmetikai termékeket, parfümöket vitt el összesen mintegy 40 ezer forint értékben. A férfi a lopott holmit nagymamája házának aknájában rejtett el.

A férfi a kihallgatásán egy másik betörést is beismert. Február 22-én hajnalban egy társával egy mindszenti vegyeskereskedésbe is betört, ahonnan közel egymillió forint értékben loptak el cigarettát. A zsákmány rá eső részét időközben már elfüstölte.

A 25 éves férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság előterjesztést tett az ügyészség felé a fiatalember gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik