Belföld

Hende Vásárhelyen – köszönet a katonáknak

A héten az ország több pontján a honvédelmi tárca és a Honvéd Vezérkar vezetőinek részvételével ünnepi állománygyűléseken mondanak köszönetet azoknak a katonáknak, akik részt vettek az árvízi védekezésben. Hende Csaba kedden délelőtt Vásárhelyen köszöntötte a vásárhelyi, szentesi, kecskeméti és szolnoki dandár katonáit. Videókkal, galériával.

Hende Csaba miniszter a hét folyamán Hódmezővásárhelyre, Szentendrére, Budapestre és Győrbe látogat, és az árvíztől érintett, valamint a katonai szervezeteknek otthont adó települések polgármestereivel együtt ünnepélyes állománygyűlésen köszöni meg a katonáknak az árvízi védekezésben végzett munkáját. A Duna elleni védekezésben érintett települések polgármesterei zászlószalagot adományoznak a védekezésben segítő katonai alakulatoknak.

A felsorakozott állományt a miniszter mellett, Almási István Hódmezővásárhely polgármestere is köszöntötte. Hende Csaba minden idő legnagyobb árvizének nevezte a nemrég levonult dunai árhullámot. Kiemelte, Magyarország erős, megmutatta, ha szükség van rá összefog mindenki a bajban, a közös védekezéssel az ország sikerrel vette fel a harcot a katasztrófahelyzettel.

A zászlókra most feltűzött szalag kifejezi azon települések köszönetét, ahol folyt a védekezés, de kifejezi azon polgártársak háláját is, akik szintén részt vettek a védekezésben, de leginkább azoknak az érintetteknek a szeretetét, akiknek háza, vagyona, élete védelmében végezte mindenki munkáját.

A miniszter elmondta 9600 bevetésével számoltak, ebből 8500 fő került a gátakra, itt Vásárhelyen most több mint 1000 honvédnak mondhat köszönetet, akik a Duna teljes vonalán Győrtől Bajáig végigkövették a védekezési munkálatokat.

Az ünnepélyes állománygyűlésen még jelen volt B. Nagy László Csongrád megye kormánymegbízottja, Orosz Zoltán altábornagy, a honvéd vezérkar főnök helyettese, Sáfár Albert dandártábornok, össz haderőnemi parancsnokhelyettes, illetve a dandárok vezetői, valamint Huszárné Lukács Rozália Báta polgármestere, akivel Almási István polgármester rákötötte a csapatzászlókra a szalagokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik