Belföld

Könyvünnep, sok felhővel

batyi-zoltan
batyi-zoltan

2013. 06. 05. 13:30

Könyvet ünneplünk, nyomdaillatút, amin még vidáman fénylik a betű. És könyvet, aminek lapjai elsárgultak már, de frissebb gondolatokat hordoz, mint amilyen ma bárkinek is eszébe jutna. Könyvet, ami segít szebb világot álmodni, könyvet, ami elmeséli, mire vágytak elődeink, mitől görbült sírásra a szájuk, és mekkora mosoly radírozta arcukról a ráncokat, amikor kacagva hibáztak a fotelben, mondjuk Karinthy Frigyes könyvét lapozva.

Igen, és ünnepeljük Karinthyt is persze, meg Mórát, meg Móriczot, meg Kosztolányit (jaj, de szép hosszú listát tudnék összeírni kiváló magyar írókból, költőkből…), és tisztelgünk mindazok emlékei előtt, akik olyan erősen hittek abban – a könyvek által előbbre jut a világ -, hogy maguk is tollat ragadtak, majd írógépen pötyögték a betűt. Netán most hajolnak a számítógépük fölé, mert úgy érzik: a világ valóban jutott előre (talán igen, talán nem…), biztosra veszik: ebben a könyv is segített (talán igen, talán nem…), és mert nem akarnak úgy meghalni, hogy soha nem járta át őket az a szemet csillogtató érzés, amit alkotásnak neveznek.

De miközben ujjuk pörög a billentyűkön, nem titkolják kétségeiket. Hiszen azt a szeretetet, ami a könyvet körbeöleli immár évszázadok óta, mintha most mosná szét az eső. Persze nem az, ami kövér felhőkből zuhog-csöpög ránk a napfény városában. Sokkal inkább a közöny ez, mintsem eső, az áttekinthetetlen könyvpiac, az egyre dráguló árak, a csőd elől menekülő kiadók. És persze a ki tudja mitől, de nagyon deformált közízlés, ami az eladási ranglista elejére tudja lökni egy szexmániás úszónő haj, de nagyon leleplező irományát, ám eltántorítja a kiadót attól, hogy Nobel-díjas író kötetét jelentesse meg.

Mert ki tudja, van-e rá igény. Ki tudja, olvasunk-e még Móriczot, Kosztolányit, mai magyar írót? Vagy már csak az ünnep, ha nagyon amerikai, nagyon besztárolt és két év múlva nagyon elfelejtett szerző szurkálós-gyilkolós-rettegtetős könyve kerül ki a nyomdából, hevenyészett (jobbat nem is érdemelne…) fordításban?

Egyáltalán mit várunk ma a könyvtől – forog bennem a kérdés, amire talán nem is lehet választ adni. Kikapcsolódást? Segítséget? A szép szó zamatát? Botrányt? Vért? Ágyban megvívott kéjelgős csatákat? Egyáltalán várunk-e valamit? Vagy nézünk ki bambán a fejünkből, és figyeljük a kezükben okos telefonnal sétálgatókat, akiknek ma már egy esemes ezerszer fontosabb üzenetek hordoz, mint bármelyik nagy író könyve. Hiszen van itt már minden, világhálóra csimpaszkodhatunk, ezer információt begyűjthetünk, minek is a könyv, amit lapozni kell, netán sarkai meggyűrődhetnek, sőt mi több, még a rá öntött kávét is duzzogva viseli.

A titok miatt kell – higgyenek nekem. Az emberiség egész története során más sem tett, mint meg akarta fejteni a világ (lehetett ez a szomszéd, de lehetett az univerzum is…) rejtélyeit. És a könyv nem más, mint maga a rejtély. Ki tudja, mi lesz abból az emberből, aki az első tíz oldalon még csak betű, a harmincadiknál már főhőssé áll össze, és lehet, hogy a négyszázadik lapnál már a legjobb barátunk legyen. És ki tudja, mit tesz közben ez a betűből lett emberke, és mindazt hogyan, hol és miért teszi? A mese titka mindez, ami nélkül persze lehet élni, de talán mégsem olyan boldogan, mint vele.

Ezért mondom: ne törődjünk a felhőkkel. Menjünk ki a térre, ahol holnap hivatalosan is megnyitják Szegeden a könyvhetet, bújjunk be a könyves sátor alá, lapozgassunk, harapdáljuk a szánk szélét, dörzsöljük meg kézfejünkkel az orrunkat, ha eső csöppent rá.

És olvassunk. Mert a titok ott van ám a sorokban, és ott rejtőzik a sorok között.

Más nem fejti meg helyettünk…

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.