Horthyzni autózunk Kenderesig, de alig hagyjuk el a helységnévtáblát és az azt kísérő vitéz nagybányai óriásplakátot, a világ legnagyobb disznójára, Bélára lelünk. Nem vicc, tényleg ő a kozmosz topsertése, legalábbis ezt állítja a gazdája, Imre, aki a Guinnessbe készül vele. Hatszáztíz kiló a lény, a farkától az orra hegyéig két méter és negyven centi hosszú, ha nagyritkán lábra áll, emberderékig ér. Elfajzott urbánusoknak mondjuk: faluhelyen már a háromszáz kilós ártányoknak is a csodájára jár a nép.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="543" width="820" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Fotók: Neményi Márton
De hagyjuk most Bélát, az ő sztoriját megírjuk máskor, tetszik, nem tetszik, a kormányzó a téma. Miért is? Részben azért, mert épp hetven éve masírozott bele az elmúlásba a magyar doni hadsereg (amíg ezt a sort leírjuk, arra is jut egy halott); és persze azért is, mert egyre több magyar település kíván szoboremeléssel, utcaátnevezéssel emléket állítani a fehérlovasnak.
Ez ügyben állt a bál például Vácon, aztán meg Pátyon, ahol egy szerény Horthy köz lett az egymásnak feszülés vége. Ez ügyben csikorgatták fogaikat a csókakőiek, s alkottak Nagy-Magyarország teret bronz-Horthyval. Ez ügyben háborgott Kereki egyik fele azon, hogy faszobor nőtt a főtérre, a másik fele meg azon, hogy egy pesti ügyvéd vörös festékkel öntötte le a kétes művészi értékű alkotást, s „Tömeggyilkos háborús bűnös” táblát akasztott a lakkozott tölgy ellentengernagy nyakába. A múlt vasárnap pedig Gyömrő népszavazott arról, hogy amit évtizedek óta Szabadság térnek hívnak, júniustól legyen-e Horthy Miklós tér.
Szóval Kenderes. A fönt már említett Imre gazda (Szpisják Imre – tessék csak megpróbálni kimondani ezt a nevet!) nem csak állattartásban pöpec. Isteni kolbászt tölt, aranyérmes pálinkát főzet, s ami mindent visz: a helyi Horthy Miklós Emlékére Alapítvány pártoló tagja. A múlt rendszerben, mármint a kádáriban csúcs KISZ-titkár volt, hét alapszervezet tartozott alája, onnan keveredett a jóisten tudja, hogyan, a kormányzó bűvkörébe. A lényeg, hogy ma már büszke a néhai földijére.
Imre gazda igazán segítőkész, ő maga vezet körbe minket a kenderesi kegyhelyeken. Ott kezdünk, ahol Horthy befejezte: a kriptában. A kulcs Bodor Tamásnál, az alapítvány vezetőjénél, ő nyitja ki a sírboltot. Bodor úr idegenforgalmi szakmenedzser, Horthy-túrákat szervez szívjóságból.
Véresszájú szélsőjobbert várunk, s tévedünk. Ilyes mondatokkal lep meg minket: “Természetesen elfogult vagyok Horthyval, hiszen Kenderes sokat köszönhet neki, de megpróbálom tárgyilagosan nézni az életét. Trianon után talpra állította a gazdaságot, rengeteget tett a szegénység ellen, ám akadtak rossz döntései is, hiszen ő is ember volt. A második világháború idején már idős kormányzó igyekezett haladni a korral, de ha a nála modernebb, angolbarát fia, a kormányzó-helyettes nem hal hősi halált 1942-ben, talán sikerül a kiugrás, és másképp alakul az ország sorsa. A kormányzó nem volt fasiszta, antiszemita. Sajnálom, hogy a szélsőjobb rátelepedett a nevére. Itt is gyakran látni őket a rendezvényeken, bár néhányuk nem mindig van tisztában, épp milyen évfordulóra emlékezünk. Ha valaki rávilágít a tévedéseikre, számukra azt jelenti, az illető nem eléggé nemzeti érzelmű. A kormányzó elítélte a szélsőséges szervezetek ténykedését. Horthy Miklós megítélését függetleníteni kellene a mai pártoktól, politikai szervezetektől és történelmileg kellene a helyére tenni.”
A mindmáig utolsó előtti temetést 1942-ben látta a sírbolt: azt a bizonyos kormányzó-helyettest, az Ukrajna fölött lelőtt repülőtiszt Horthy Istvánt helyezték akkor itt örök nyugalomra. Még Hitler is küldött koszorút.
A háború után a faluban „nem volt szabad tudni” a kriptáról, senki nem gondozta, orgona nőtte be. Tán csak azok vágták át magukat a cserjén, akik időközben valamikor feldúlták, kifosztották. Hivatalosan a nyolcvanas évek közepén nyitották ki legközelebb az épületet, s takarították el a bő négy évtizeddel korábbi gyászvirágokat.
Azok kedvéért, akik érettségin nem a keresztény nemzeti kurzust húzták, netán grillázslelkű zsidómentőként emlékeznek a kormányzóra, helyezzünk ide egy szemérmetlenül vázlatos Horthy-nacionálét.
Főhősünk 1868-ban született, Kenderesen, nemesi családban. Pompás társasági emberré cseperedett, számos nyelven beszélt, remekül táncolt, eredményesen sportolt. Mi több, derék katonai karriert is befutott: az első világháborúban az altengernagyi rangig vitte, s a nevéhez köthető a Tanácsköztársaság bukása utáni fehérterror. Némi huzavona, egyebek mellett IV. Károly király megmalmozása után 1920 márciusában a Nemzetgyűlés őt választotta az ország kormányzójául – az esemény fényét és a képviselő urak szorongását bizonyára növelte, hogy minderre Horthy fegyveresei jelenlétében került sor.
Eztán a konszolidálásra koncentrált. A napi munkát egymást váltó miniszterelnökökre testálta, de a nagy ügyekből azért kivette a részét: míg egyik kezével földet osztott, a másikkal már kilenszázhúszban numerus clausust fogalmazott. S ha már itt tartunk, jóval utóbb, a harmincas évek végétől búsan asszisztált a zsidótörvényekhez. A második világháborúban egyik oldalról nézve számos fővárosi zsidót megmentett, a másik oldalról nézve viszont hagyta pusztulni a vidéki zsidóságot. Százezreket.
A Don-kanyar rettenete is különösebb nehézség nélkül a nyakába varrható, csakúgy, mint a magyar katonák által 1942 januárjában elkövetett újvidéki mészárlás, a Hideg Napok. Horthy tisztelőinek fix érve, hogy a kormányzó nem tudott a rémtettekről, szándéka ellenére gyilkolásztak a fehér terrorosok, fogalma sem volt róla, hová tartanak az auschwitzi vagonok, az újvidéki gaztett elkövetőit, négy magyar tisztet pedig egyenesen halálra ítéltetett, s csupán a náci furmány okolható azért, hogy a németek mind a négy katonát kimenekítették az országból, s szakmai tapasztalatukat az SS-ben kamatoztatták tovább.
Horthy nem volt nácibarát, egy visszaemlékezés szerint közvetlenül a háború kirobbanása előtt elutasította a vele üvöltöző Hitler arra vonatkozó kérését, hogy Magyarország rohanja le Szlovákiát. Utóbb azért duzzogva, de csak meghajolt a németek előtt, s a végjátékban elgaloppírozta a kiugrási kísérletet.
„A második világháború idején már idős kormányzó – mondja pár bekezdéssel följebb Bodor Tamás – igyekezett haladni a korral.” De nem sikerült neki – tesszük hozzá mi. Horthy ötvenkét évesen lett az ország első embere, és a hetvenhetediket taposta, amikor 1944. október tizenhatodikán Hitler kipöckölte őt.
A kiugrási kísérletet követően egy németországi kastélyban őrizték Horthyt a családjával együtt. Himmler utasítást adott a kivégzésére, ám a helyi parancsnok sortűz helyett inkább elmenekült a közeledő amerikai csapatok elől.
A nürnbergi perben csupán tanú volt az exkormányzó, még Sztálin sem akarta a vádlottak padjára ültetni. Négy évet Bajorországban töltött, aztán Portugáliába, Estoril városába költözött, adományokból tengette napjait. Jó egészségben, sokáig élt, 1957-ben, nyolcvankilenc évesen hunyt el, állítólag az ötvenhatos magyar forradalom elbukása által kiváltott apátia vitte a sírba. Estorilban temették el, maradványait 1993-ban szállították haza. Na, akkor látta az utolsó temetést a családi kripta.
Az emlékalapítványos Bodor úr meséli azt is, hogy az államszocializmus alatt Kenderest reakciós faluként könyvelte el a hatalom. „Azzal lett elutasítva minden fejlesztési igény, hogy kaptatok ti eleget Horthy alatt. Ami igaz is volt.”
Szó se róla, a múlt század első évtizedeiben alaposan megszépült a község. Takaros kúria épült a Horthy-birtok intézőjének, ebben újabban a rendőrség székel. A kormányzónak köszönhető a csendőrlaktanya is, amiben ma családsegítő működik (azért ez elég jó). És annak idején nőtt ki a földből az állomás meg a posta meg a református iskola meg a községháza meg a borház meg az első világháborús emlékmű a Horthy ligetnek nevezett téren.
Tekintsünk meg mi is párat közülük.
Egyetlen ház áll a Vasút utcában, konkrétan az 1. szám alatt: az állomás. Egyik szárnya az úgynevezett királyi váró, ebbe kizárólag a kormányzó és kísérete léphetett be, hintóból, piros szőnyegen. A háború után szolgálati lakás lett a tágas helyiségből, jó ideje Sándor és felesége lakja. (Kérte a férfi, ne írjuk le a vezetéknevét. „De a Sándor meg a fotó mehet.” Jó. A világ bonyolult.)
Sándor harminc évet húzott le a vasútnál, kezelt váltót, őrzött vagonokat, aztán leszázalékolták. Havi huszonhétezer forintos nyugdíjából nyolcezer-hatszázat fizet a különleges albérletért. Van kis konyhakertje a ház oldalában, pár évig művelte is, aztán megunta, hogy más szedi fel a krumplit meg a hagymát, s átengedte a gaznak a parcellát. „Én még egész jól jártam. A minap a malacot lopták el a szomszédból, a kapura meg kiírták, hogy legközelebb nagyobbat hizlalj. Csúcs, ami itt van.”
Sándor megszokta már a Horthy-turistákat, nekünk is rutinos gájdként mutatja az agyonkopott családi címert az ablak fölött, aztán a lakásba is beenged. Válaszfallal kerítettek le apró konyhát és előszobát, a háló-nappaliból a sínekre néző ajtót befalazták, s kínai legyezőkkel fedték a nyílászáró egykori helyét. Az asztalon ingyenújság hirdeti, hogy Gyurcsány és Bajnai együtt tették tönkre az országot, fölötte a falon bibliai idézet: „A te szavad az igazság.” Maga a kormányzó sem szerkeszthetne különb enteriőrt.
Enteriőrben nincs hiány a Horthy-kastélyban sem. A villát anyai ágon örökölte a család, jelenlegi, kibővített formáját a kormányzó idején nyerte el. Ma szakképző iskola kollégiuma működik benne, szorgalmi időszakban hétköznapon mezőgazdászokat, vendéglátósokat képeznek, most éppen száznegyvenegy fiatalt, hétvégén, szünetben lagzikat, konferenciákat tartanak. Turisták figyelmébe ajánljuk, hogy az egykori cselédlakok állandóan kiadók.
A pipaszobában kamarakiállítás örvendezteti a látogatót. Korabeli fotók a teraszon piknikező famíliáról, Horthy hószín szettben, fehérebb az ő lovánál. Kedvenc olajfestményünkön a kormányzó fizimiskája felettébb hajaz a késői Sylvester Stallonéra, balján, keretben egy régi interjú a Széles előtti Magyar Hírlapból, alany ifj. Horthy István, riporter a ma Gyurcsány Ferenc mellett dolgozó Gréczy Zsolt.
„Az embert nézzük Horthyban, kevésbé a politikust, és erre hívjuk fel a gyerekek figyelmét is” – mondja ezt Oros Balázs, az első nevelő, akibe belebotlunk a villában. Bennünk is az emberarcú kormányzó legendáját erősíti a tanár úr az alábbi adomával: valaha állítólag titkos alagutak futottak a település alatt, amiket olykor használt is Horthy. Egyszer pánikba esett testőrök tették tűvé gazdájukért a kúriát, míg végül odakint, a falu kocsmájában akadtak rá a parasztokkal poharazó méltóságra.
Pár utcával odébb, a helyiek által borháznak nevezett toronynál a mellettünk végig hősiesen kitartó Imre gazda is bájos történetet oszt meg velünk: neki a nagymamája mesélte, hogy egyszer cukorkát nyomott a kezébe a kenderesi birtokáról kilovagló kormányzó.
A valamikori birtok sarkán magasodik a borház. Eredetileg őrtoronynak épült, később bővülhetett a funkciója. „Itt még én sem jártam! – szól Imre bátyánk -, pedig két utcára ide jártam elemibe.” Nosza.
Szilágyi Ilonáé ma ez a kőcsipkés betonhenger, kilencszáznyolcvanban vásárolta a lakásához járó melléképületként. „Akkor még ki nem ejthettük a szánkon, hogy ez volt az öreg borháza. A tanácsnál azt mondták, nem védett, akár le is bonthatom, de nem vagyok én hülye” – így magyarázza Ica néni az önkéntes műemlékvédelmet.
Lekerül a lakat. Odabent doh eszi a vakolatát vesztő falat, kartondobozban Kincses Kalendárium 1968-ból, nyilván nem esik benne említés arról, hogy akkor száz éve született a kormányzó. Odébb Füles Évkönyv a tini Hernádi Judittal címlapján, nyolcvanból, mellette Bon Jovi feliratú Coca Cola-doboz. A sarokból félbetört, pókhálós Horthy István-márványtábla kerül elő, a Halálos fegyver 2. fölrajzszögezett filmplakátja szemez vele, felirat hirdeti róla: „Ha az utolsó töltény is elfogy, jön a golyós zsaru.”
Nincs az a bekaticázott Tarantino, aki ilyet kitalálna. De tényleg.