A mai sajtótájékoztatón tudtuk meg, hogy a 2011-ben mindkét település testülete által kimondott akarat csak most juthatott révbe. Mehmet Karagöz, Ipsala város polgármestere a Fehérvár24-nek elmondta, hogy nagyon sajnálja, de Törökországban a testvértelepülési kapcsolatokat a belügyminisztérium kivizsgálja, és csak ha nem lát akadályt az együttműködésre, akkor ad engedélyt. Másfél évig tartott a vizsgálat, aminek a végére most tett pontot a török belügyminiszter. Karagöz hozzátette, hogy szinte érthetetlen ez a bürokrácia amiatt is, hogy az ipsalai delegáció már első alkalommal úgy jött Abára, Magyarországra, mintha haza jött volna.
Ipsala a trákok fővárosa. Trakya megye Törökország nyugati kapuja az Égei-tenger partján. Szomszédságában Görögország és északról Bulgária van. Bár nem volt mindig felhőtlen a kapcsolat Törökország és Görögország között, mégis az eredet miatt a török trákok kapcsolata jó a szomszédaikkal. Ipsola nyolcezer éves kisváros, jelenleg 8600 lakossal. A városhoz tartozó földeken 250 ezer hektáron Európa legjobb minőségű rizsét termelik. Olaszország legnagyobb beszállítója, miközben az olaszoktól gépeket, berendezéseket kapnak.
Az Oszmán Birodalom alatt a trákok lovakkal foglalkoztak nomád tartásban. A trák központ 1924-ben lett várossá, és 1928-ban alakult át önkormányzati rendszere a jelenlegi polgármesterségi struktúrává. A városban nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek oktatására, öt általános iskolában, két gimnáziumban és egy vendéglátós főiskolán folyik a képzés.
Ipsala legnagyobb bevételét a rizs jelenti, ezért októberben rendszeresen megtartják a rizs kulturális napját, ahol az idén magyar zenekarok is felléptek, a törökök legnagyobb elégedettségére.
Ipsalával történő testvértelepülési kapcsolatot 2011-ben az abai önkormányzat is elfogadta. A török város delegációját október 12-én, hétfőn fogadták Abán. Megismerkedhettek Aba térségének mezőgazdaságával és a már országszerte ismert Rétimajorral, ahol a mintahalgazdaságot üzemeltetik.
Kossa Lajos, Aba polgármestere a Fehérvár24-nek elmondta, hogy három területen látszik már az együttműködés lehetősége: az oktatásban, a kultúrában és a gazdaságban. Kérdésünkre Kossa kijelentette: már vannak konkrét terveik egy innovációs park kialakítására Abán, amihez török partnereket is keresnek. Mehmet Karagöz a partnerek felkutatására és bemutatására tett ígéretet.
Abán a vendégeknek bemutatták azt az életprogramot, ami az óvodától a gimnázium elvégzéséig tart, ez ragadta meg leginkább Karagöz polgármester delegációját. Mint az ipsalai polgármester portálunknak elmondta, olyan oktatási rendszer és ahhoz tartozó lehetőségek vannak Magyarországon, amiből ők mindenképpen meríteni szeretnének. Karagöz hozzátette: az első testvértelepülési programunk éppen az lesz, hogy iskolásaink meglátogatják egymást, hogy szorosra fűzhessék kapcsolataikat.
Az ipsolai delegáció ma utazik haza Törökországba. A vendégek dicsérték a vendéglátókat, kivált a tegnap estét, amikor Kossa Lajos polgármester családja fogadta őket, és a polgármester felesége készítette a vacsorát, ami egy erdélyi specialitás volt, töltöttpaprika-leves és vargabéles
A találkozó végén Mehmet Karagöz kijelentette: a két település egy test lett, akár úgy is hívhatnánk mindkettőt, hogy Ipsalaba.
A testvértelepülési kapcsolatokat 2013-ban ratifikálja majd Aba és Ipsola polgármestere.