Belföld

Köszönöm jól – Szobaszínház Szegeden

pavlovits-miklos
pavlovits-miklos

2012. 06. 08. 09:35

Ha nem is sokan, és nem is igazán gyámolítottak a város hivatalos kultúráját menedzselő fő-fők által, de akadnak, akik fénylenek, pislákolnak maguk körül.

Aztán vagy abbahagyják, vagy veszik sátorfájukat s kiteljesednek másutt s csak akkor hallani kötődésükről Szegedhez, amikor már régen csak múlt időben beszélnek róla.

Régi hagyománya ez a városnak, kezdve tán a szegedi Hamlet alkotóinak, vagy Paál István egyetemi színpadának történetével… Ki tudja. Szereplői sokfélék, koncerttermek innen startolt szólistái világszerte, „elszármazott” írók, festők, művészek, gondolkodók.

Van azonban egy eltökélt, sötét energiával sugárzó sajátos művészeti formáció Szegeden, amely dacos monomániával, húsz éve itt valósítja meg önmagát. Amelyről az alternatív művészetek hívei, barátai, többet tudnak az országban, mint a városiak.

És van ennek a formációnak neve: Metanoia, megszállott tulajdonosa, szervező-rendező álmodója, Perovics Zoltán. Együttesének célját ő maga, Hamvas Bélával a következőképp határoztatja meg: “… Visszatérni ahhoz, ami az emberben tiszta és egyszerű… a fordulat hellenisztikus neve, amely valószínűleg az ősi orphikus-pythagoreus hagyományból való: Metanoia. Jelent pedig megfordulást. Ez a beavatás rokonsága a halállal, de ugyanakkor születés, egyes hagyományok újjászületésnek is nevezik.

Metanoia Artopédia.   Alapítva 1990-ben. “...Pero (Perovics Zoltán) színháza a rend színháza” – olvasható honlapjukon.

Mindennek előrebocsátása azért szükséges, mert célszerű jelezni, milyen is az a szellemi- és fizikai tér, amelybe a néző Metanoia előadásra elérkezik. Bő tucatnyi kiválasztott csapat tagjaként a Grand Caféból indul, s elhalad a hivatalos színház kivilágított épülete mellett és termetes, ódon bérház homályos lépcsőházát maga alá gyűrve a helyszínre érkezik. A hatvanas években sunnyogtak így nyitottabb egyetemi hallgatók bizonyos „zártkörű” szellemi összejövetelekre Budapesten. Sztravinszkijt, Honeggert, Berg Woyzeckjét hallgatni, az avantgarde festészetről, Sartre-ről vagy a beatnikekről vitatkozni.

Az közösségi élményeket titkolózást lengte be, meg fura, misztikus összetartozás – a hivatalosságtól való tartózkodás érzetében.

Hasonló ez a hangulat is. A bérházi körfolyosón új jelentésükbe helyezett retro használati tárgyak, imbolygó gyertyafények. Szívélyes mosolyú házigazda mutat az utat a lakás megemelt nézőtéri dobogósora felé, ahol kölcsönös szorongattatások közé foglal helyet. Aztán sötét, – fátyol fedte színpadon agresszív sötét térben picurka fények, mozgó kis szerkezetek, hangok, s arcok kivehetetlen részletei.  Álomszerű illúzió – tán semmi nem valóságos…

És már kezdődik is a színház beavatási szertartás.

A címe: Köszönöm jól! – van benne valami nyugtalanító. Weöres Sándor, Dmitrij Sosztakovics, Franz Kafka, Hajas Tibor, Friedrich Nietzsche, valamint korboncnoki szövegek felhasználásával szerkesztette és írta: Perovics Zoltán.

Mi az, mi itt és most történik? Idézzünk magából a látványból:

“… a sötét háttérben gyógyíthatatlan gyerekek gubbasztanak, szerencsére csak akkor látni őket, ha odavilágít az ember.” Franz Kafka

S az elhangzó szöveg: „Egy álomolvasat: A szív sötét kis kamrája. A szív egének centrumából láthatatlan szálon függő fénymag (mint egy csillag) emlékeztető ingája írja, a középen alul álló fénymaggal (mint egy csillag) pillanatról-pillanatra egyesülve, a testrészek parancsolatait. Az egyesülés pillanatában keletkező melegedés itt a szívben szüli az embert, pillanatról-pillanatra”

Avagy:  A zene és általában a művészet nem lehet cinikus. A zene lehet keserű és kétségbeesett, de nem lehet cinikus.(…) Amikor valaki kétségbeesett, ez azt jelenti, hogy még hisz valamiben” Dmitrij Sosztakovics.

Ez alkalommal az előadásnak nincsen történet-hordozója, csak a színpadtér sötét és fel-felcsillámló dinamikája, az erős zene és a lazán illeszkedő szövegválogatások. Meg tartalmas csendek játéka a zajok tervezett hullámzásában, a narrátor személyes közbevetései, mint a beavatás folyamatát továbbsegítő vétlen gesztusok.

A társulat ezt megelőző bemutatójának viszont volt központi témája: Tizenhárom hónap (házi őrizetben.) volt akkor a cím. Az a történet pedig a megrágalmazott/meghurcolt és méltatlanul elfeledett polihisztor, Löw Immánuel szegedi főrabbi 1920. évi előzetes letartóztatásának körülményeit és Csillag börtöni, majd házi őrizetét mutatta be korabéli dokumentumok révén.

Szívszorongatóan.

Tehát nemcsak a valóságtól és köznyelvi mondandóktól távoli és elvont, hanem keményen mai üzeneteket is megfogalmazó társulat bemutatásáról szól e jegyzet. Aktualizáló produkciók az övék, a dráma születésének ősi, dionysosi forrásokból táplálkozó, sajátos formanyelén megszólaló szertartások és kiáltványok.

Alternatív színház, – egy azok közül, akiknek támogatási létfeltételeit épp most veszi el a kulturális kormányzat.

A tüll függönyén át sugárzó sötétben tűnik el / kel életre álom és valóság, szerep és tárgy, és olvad össze szerepjátszó és résztvevő közötti különbség. Ám a produkciók és a társulat igénye messzi múltból érkező állandó: katarzis…

Ami ugye valamiféle emberi megtisztulást jelent, – ha nem is bibliai értelemben.

Közreműködők, ez alkalommal:
Erdély Andrea, Farkas Tamás, Lengyel Nóra, Manga Dániel Hangkeverés: Lengyel Zoltán Ruhák: Csúri Anna Rendező: Perovics Zoltán

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.