Belföld

Borkai: a magyarság eszményét nem lehet eltiporni

Március 15-én Győrben is megemlékeztek a 164 évvel ezelőtt történt forradalom- és szabadságharc eseményeiről. Az ünnepségsorozat a Honvéd ligetben vette kezdetét.

Zsúfolásig megtelt csütörtökön a Honvéd liget, a hagyományokhoz híven itt kezdődtek a március 15-i megemlékezések. Elsőként Borkai Zsolt köszöntötte a győrieket. A polgármester beszédében kiemelte, hogy ezen a napon bégig kell gondolnunk, hogy mit tettünk együtt, és külön-külön azért, hogy a ránk bízott örökséget, a magyarságunkat megőrizzük. „Idézzük fel a nagy elődök példáját, hogy cselekedeteinket az övékhez mérve, erőt és hitet merítsünk a folytatáshoz” – hangsúlyozta a város első embere. Majd hozzátette: „itt a Kisalföldön, vagy Csallóközben, Délvidéktől a Székelyföldig, a magyar szabadság eszményét soha nem lehetett eltiporni”


A polgármester beszédét követően Nagy Balázs, a Győri Nemzeti Színház művésze, és a Múzsák művészeti csoportja adta elő közös, zenés produkcióját.

Az ünnepség a hagyományos koszorúzási ceremóniával zárult, ezután indulhatott a díszalegység felvonulása. A menetben a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, a Veres iskola és a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasza is képviseltette magát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik