Belföld

Árpád volt a méltó utód

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2012. 02. 19. 12:00

Kevés történelmileg hiteles információval rendelkezünk Árpádról, a magyarok második nagyfejedelméről. Egyet azonban biztosan tudunk: méltó módon fejezte be apja művét, a magyar állam átköltöztetését az „új hazába”.

Korábban a témában:

Akár az ópusztaszeri emlékparkban, vagy a Feszty-körképen, akár a budapesti Hősök terén található Árpád-ábrázolásokat nézzük, egy diadalmas vezérlő fejedelem alakját láthatjuk. Ha a Kárpát-medence birtokbavételének sikerére gondolunk, ez az ábrázolás mindenképpen valós alapokra épül. Kérdés azonban, mit tudhatunk Árpád életéről – folytatjuk őstörténetünk kérdéseit feszegető sorozatunkat.

Árpád születése

„Amikor Álmos fejedelem érett ifjúvá serdült, nőül vette egy kiváló, ugyanazon földről való vezér leányát, akitől Árpád nevű fia született, akit magával vitt Pannóniába…” – Béla király névtelen jegyzője mindössze ennyit ír. Nem tudjuk, édesanyját hogy hívták, és feltűnő, hogy apjához képest mennyire hétköznapi módon lépett a történelem színpadára.

Amíg Álmos nagyra hivatottságát a krónikákból és Anonymustól egyaránt ismert turul-monda igazolja, vagyis a „sólyomforma madár” alakját öltő jelenés, addig Árpád alakja semmilyen mitikus színezetet nem kap. Persze ez érthető, hiszen Álmosra, mint egy történelmi kezdet főszereplőjére tekint a hazai hagyomány, míg Árpád „csupán” a második magyar nagyfejedelem volt, és Álmossal együtt érkezett a Kárpát-medencébe. Mégsem állítható, hogy egyetlen ősrégi monda sem fűződött volna hozzá – mondja az FN24-nek Szabados György történész, az MTA–SZTE–MOL Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos fõmunkatársa..

A fehér ló mondája

Krónikáink a fehér ló mondájában elevenítik meg Árpád nagyfejedelmet, amelynek még a latin nyelvű változatában is népregeszerű tagozódás fedezhető fel: az országszerzés három állomását hármas követjárás jelöli ki. Először Kusidot küldték a Duna-tájra kikémlelni a föld és a víz minőségét. Üdvözölte az ott uralkodó Szvatoplukot, aki békés parasztnép követének nézte, majd földet, füvet, vizet vett magához, s visszatért övéihez. Árpád és magyarjai látták, hogy a föld termékeny, vize édes, kérték hát Istent, adja nekik örökre az országot.

Másodjára Kusid egy aranyos nyereggel és zablával felszerszámozott fehér lovat vitt Szvatopluknak, aki örömében ismét megajándékozta őt földdel, fűvel és vízzel, s nagy könnyelműen azt mondta, e lóért legyen nekik annyi, amennyi kell. Erre a hírre a hét vezér Erdélyből Pannóniába jött, s harmadszorra egy másik követet küldött Szvatoplukhoz, aki távozásra szólította fel, mondván, hogy a lóért eladta nekik egész országa földjét, füvét és vizét. Későn eszmélt a fejedelem, mert negyedszerre már a magyarok hadserege jött, ami elől csúfosan megfutott és menekülése közben a Dunába fulladt.

Feher-lo(430x286).png (Árpád)

Balra: Kusid átadja a fehér lovat Szvatopluknak. A Képes Krónika ábrázolása

Emlékezzünk régiekről

A fehér ló mondáját egy régi magyar históriás ének is megőrizte. Az Ének Pannónia megvételéről címen ismert költemény szerzőjeként a XVI. század első felében alkotó Csáti Demetert szokás számon tartani, de okkal feltételezhető, hogy Csáti csak átdolgozott egy még régebbi, talán XIV. századból való verses mondát, amely így kezdődik: „Emlékezzenk régiekrel,/az Szythiából kijüttekrel,/Magyaroknak eleikrel,/És azoknak vitézségekrel.”

Minden jel arra utal, hogy a históriás ének egyedüli forrása a szájhagyomány, Magyarország furfangos megvételének mondája, mert a krónikás szöveghez képest önálló alkotói egyéniség nyomát viseli a mondai elemek elrendezése. Latin nyelvű középkori írásbeliségünket tekintve már e régi magyar vers megléte is külön figyelemre méltó: Árpád további megjelenései újra a hazai középlatinságba vezetnek, méghozzá megint Béla király névtelen jegyzőjéhez.

A szeri gyűlés

A Gesta Hungarorum tárgya az ország megvívása, s ennek epikus igényű megörökítésével a honfoglalás-mondák legbővebb tárházába vezette az olvasókat. Előadásában megelevenedtek a vezérek, akik ha kellett, bátor harcosok voltak, de ha úgy kívánta a szükség, furfangos fürkészőkké váltak. Különböző helyszíneken vívott küzdelmeik sora bármely mai film forgatókönyvével felvenné a versenyt. A sikertörténet betetőzője és így főszereplője Árpád, aki Salán bolgár vezér megszalasztását követően egy „országgyűlés” élén mintegy államalapítóként tűnik fel.

„A győzelem után Árpád fejedelem és vitézei a Körtvélytónak nevezett mocsárig vonultak, és Gyümölcsény erdeje mellett harmincnégy napig időztek. A fejedelem és előkelői azon a helyen rendelkeztek az ország szokásjogáról és az ott élőket megillető jogokról: miként szolgáljanak a fejedelemnek és előkelőiknek, vagy miként hozzanak ítéletet az elkövetett bűncselekmények ügyében. A fejedelem a kíséretében lévő előkelőknek itt is különféle helyeket adományozott összes lakosukkal egyetemben. És azt a helyet, ahol minderről határoztak, a magyarok saját nyelvükön Szernek nevezték el, mert itt rendezték az ország minden dolgát.” – idézi Anonymust Szabados György.

907 és 907

Sorozatunk előző fejezetében utaltunk rá, hogy a pozsonyi csata ugyanabban a 907. évben történt, mint amit Árpád nagyfejedelem végidejeként ismerünk. Nem csoda tehát, hogy a két dátum egybeesése láttán sokan ok-okozati összefüggést keresnek. Az is felvethető például, hogy a Keleti Frank Királyság vezetése azért időzítette 907 nyarára a Magyarország elleni támadást, mert tudomást szerzett Árpád haláláról, és abban reménykedett, hogy a trónutódlás esetleges zűrzavarában nagyobb esély nyílik a győzelemre.

Ez a mégoly logikus elgondolás azonban sajnos nem támasztható alá írott adatokkal. A pozsonyi csatáról kizárólag idegen kútfők szólnak, beismerve övéik vereségét, míg Árpád halálát egyedül Anonymus jelölte meg évszám szerint.

Ő viszont nem szól a pozsonyi diadalról, hanem csupán ennyit jegyez meg e tárgyban: „Árpád fejedelem fogadta Magyarország előkelőinek és vitézeinek esküjét, s fiát, Zoltát nagy tisztességgel a fejedelmi székbe emelte… Ménmarót a történteket követő második évben fiúutód nélkül elhalálozott, s egész országát vejére, Zoltára hagyta. Árpád fejedelem ezután az Úr megtestesülésének 907. esztendejében elköltözött erről a világról. Tisztességgel temették el egy folyócska forrása felett, ahonnan az kőmederben folyik Attila király városába. A magyarok megtérése után azon a helyen egy Fehérnek nevezett templomot emeltek Szűz Mária tiszteletére.”

Arpad-lovas-szobra(430x286).png (Árpád)

Árpád a fővárosi Hősök terén. Forrás: www.szoborlap.hu/Neszták Béla

Egy városi legenda és az internet

Az internetes levelezőlistákon időről-időre körbejár egy regényes történet arról, hogy Árpád és három fia is odaveszett a pozsonyi csatasíkon. Erről már nagyobb biztonsággal állítható az, hogy „városi legenda”, és a XIX. századtól örökölt forradalmi romantika szemléletét idézi. Ám ez a „városi legenda” bármily jó szándékkal hívatott életre, egyrészt idegen a X. századi magyarság lelkületétől, másrészt tiszteletlen.

A „Turul-nemzetségbeli” Árpád – ahogy más vonatkozásban Kézai Simon említi – szinte félistenként tisztelt uralkodó volt, dinasztiája pedig az államhatalom letéteményese: a korabeli magyar vezetés épelméjűségét vonja tehát kétségbe az, aki azt képzeli, hogy a nagyfejedelmi család zöme könnyelműen kockáztatja életét a harcban. Más magyarázata van annak, miért nem őrizte meg a hazai hagyomány Árpád idősebb fiainak nevét és emlékét: azért, mert kényelmetlen lett volna bevallani, hogy a keresztény királyok egyenes ági ősein kívül más is uralkodott a dinasztiából. Erről csak Bíborbanszületett Konstantin tudósít a X. század közepén.

Álmos és Árpád

Végezetül: Mi Árpád nagyfejedelem jelentősége? Holmi tankönyv-ízű válasz helyett egy XVII. századból való történelmi albumot érdemes felütni – vagy inkább annak XVIII. századi magyarítását. Ez éppen a turul-monda költői újraértelmezésével jut el Árpád méltatásához, s olyan gondolatot fogalmazott meg, amely napjainkban, a XXI. század elején is megállná helyét.

„Almusnak Anya álmában egy sas-keselyőt láttatott méhében viselni, melly a’ fejét kebelébe tette, és maid tsak hamar e’ világra ki-terjedett patakot öntött-ki méhéből. A’ mit ez álmodott, a’ maradéki tapasztalták: a’ Pannóniába előre el-repült sas-keselyő Almus vala; a’ földeken uralkodó tengerek Árpádot jelentették. A’ mit az Attya ditsőségessen kezdett, hogy végezetlen munkának szerzője ne lenne, a’ Fia el-végezte. A’ mit amaz kívánt, ez meg-tellyesítette. Ez az Atyai nyomdokoknak ditséretes követése!”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.