„Túl vagyok már a Nagy Indián könyvön meg a Tenkes kapitányán is, így nem okoz gondot, ha néha engednem kell” – ezzel a mondattal búcsúzott Orbán Viktor az osztrák külügyminisztertől közös déli sajtótájékoztatójukon. Hallani véltük, ahogy kattogtak a kerekek Michael Spindelegger agyában, hogy ez most akkor mi. Bugajakabos szurka? Ekemátés alázás? Viktoros virtus? Sértődni kell vagy mosolyogni? Aztán a somolygó magyar miniszterelnökre nézett herr S. és elnevette magát. Jobb így mindenkinek. Hiszen csak a Tenkesen volt úgy, hogy hülye mind, aki osztrák, az Erste meg a Raiffeisen világában a furfangnál többet ér a pénz.
Spindelegger reggel Martonyival melegített, csak aztán ült melléjük Orbán. A péntek délelőtti bilaterális a pénz körül forgott. Okát pedig az szolgáltatta, hogy az orbáni szabadságharc bankos ütközetének legfőbb vesztese épp a fent emlegetett két osztrák pénzintézet. Nem lett volna meglepő, ha veri az asztalt Spindelegger. Ehelyett olyanokat mondott, hogy „nem vagyok partner a Magyarország-gyötrésben”, valamint hogy nem az osztrák cégek melletti lobbizás hozta Budapestre, hanem hogy „jó talaj fogadja” a szomszédból érkező befektetéseket.
Míg Orbán büszkén vallotta, hogy az elmúlt másfél év extrasebes törvénykezése mián (új alkotmány, háromszázhatvanöt új törvény, ebből harminc kétharmados) okkal tartunk igény „fokozott nemzetközi érdeklődésre”, addig a külügyér inkább azt emelte ki, hogy „a sok törvény markáns kérdőjeleket is felvetett”. És mivel ő – mint megtudtuk – nem híve a médián keresztüli üzengetésnek, inkább asztalhoz ült. Ami bölcs döntésnek bizonyult, ugyanis „világos válaszokat kaptam, hogy Magyarország hajlandó tárgyszerűen tisztázni a vitatott kérdéseket”. Bizonyára a világos (és fájdalmas, valamint rézbőrű) válasz kategóriájába sorolandó, amit Orbán a tárgyaláson közölt a bankadóval kapcsolatban: három év alatt ezermilliárd forintot „vonunk be erről a területről a gazdaságba”. Azért onnan, mert lehetetlen tovább terhelni az utóbbi időben „többször megskalpolt” lakosságot és a magyar vállalkozásokat.
Kollégája megnyugtatására Orbán leszögezte: a válságadó 2013 januárjában megszűnik. Ami már csak azért is indokolt, mert hazánk az „innovatív gazdaságpolitikai eszközöket” is felvonultató válságkezelés után épp most lép a konszolidáció időszakába, köszönhetően az „európai sztenderdekkel mérve is stabil költségvetésünknek”.
Újságírói kérdésre Orbán elismételte, amit a minap Strasbourgban a plenárison, aztán az ottani sajtótájékoztatón, majd mindenféle interjúiban hangoztatott: elvitatkozgathatnánk az EU követelésein, még a bíróságon is mi győznénk, de akár engedhetünk is, hiszen nem kardinális témákat – például a jegybank és a PSZÁF összevonásának kérdését – feszegeti az unió.
Szó esett a bennünket sújtó három új kötelességszegési eljárásról, aminek persze nem örül kormányfőnk, de arra azért felhívja a figyelmet, hogy a statisztika szerint e téren Magyarország a tagállamok legfegyelmezettebb egyharmadában található.
Az a szélsebesen közhellyé érő tétel is elhangzott, miszerint mi, magyarok nem akarunk más népek pénzén élni, az osztrákokén különösen nem. Most sem hitelt kért Bécstől Orbán, csak azt: Ausztria támogassa, hogy védőhálóként működő elővigyázatossági hitelkeretet kapjunk az EU-tól és az IMF-től. „Magyarország a saját lábára akar állni – így Orbán. – Bár a sors fintora, hogy az IMF most pénzt akar adni nekünk.” S mi persze „nem fogunk félreugrani”.
Orbán szerint az európai dezintegráció legfőbb táplálója éppen az, hogy a jómódú tagállamok polgárai úgy érezhetik, a kevésbé feszesen gazdálkodók az ő pénzükön laknak jól nap mint nap. Orbán nem kíván a görögökkel közös halmazba kerülni, „inkább fizessünk valamivel többet a hiteleink megújításáért, de maradjunk a pénzügyi piacokon”, így véli a kormányfő.
Kérdésre hangzott el az is, hogy az IMF-tárgyalások előkészítéséről nem hajlandó beszélni Orbán Viktor, egész addig, míg írásos dokumentumban meg nem ismeri a tárgyalópartner előzetes álláspontját. Szintén nem született válasz az hetvenezer devizahiteles állami alkalmazott kormányzati megsegítését firtató kérdésre, annak ellenére sem, hogy ez ügyben délelőtt kormánydöntés született. Utóbbiban Orbán csupán délutánig kért türelmet.
A sajtótájékoztató utolsó perceiben lelki húrok pendültek. „Az önbizalom fontos, de senki sem gondolhatja, hogy mindig igaza van” – szólt Orbán. Majd jött a tenkeskapitányozás. Csak hogy tudja a beste labanc, hogy kurucföldön jár.
