Ha ma megkérik az utca emberét, hogy jellemezze kedvenc sportolóját, valószínűleg a nimbuszára, játék módjára, celeb életére, külsejére, legszebb pontszerző mozdulataira vonatkozó jelzők hada hangzik el. A róla alkotott belső kép alapján írják körül ugyanúgy, mint az edzők, akik már régóta figyelemmel kísérik egy-egy ember munkáját. És mikor ezt a több száz éves szemléletet már szinte kőbe vésik, megjelenik a Pénzcsináló (Moneyball) valóságban is létező alakja, Peter Brand (Jonah Hill) közgazdász, aki csupán statisztikai adatokra, puszta számokkal jellemezhető teljesítményre alapozva kidolgoz egy metódust, amivel csettintésre megállapítható, hogy mit és mennyit tud egy játékos. S ha ezzel tisztában vagyunk, akkor akár egy győztes csapatot is összerakhatunk. Persze ez mind csak elmélet marad addig, amíg fel nem karolja és a gyakorlatban meg nem valósítja egy igazgató, Billy Beane (Brad Pitt), aki már kiábrándult a korábbi technikából, és hozzá nem lát az Oakland Athletics baseballcsapat átszervezésébe az új módszerekkel.
A filmben a hagyományos és az új közgazdászi nézet csap össze, egészen a végéig fenntartva a feszültséget, így nézőként is folyamatosan azt várjuk, hogy eldőljön a harc. De mindezt Beane oldalára állva tesszük, hiszen Pitt szerethetővé teszi ezt a racionális, kalkuláló üzletembert. Nagyon egyszerű módon mutatja be ezt a személyiséget, nincsenek túljátszott momentumok. Az érzelmeiről a szöveg nagyon keveset enged kommunikálni, mégis minden döntését elfogadjuk és megértjük annak ellenére, hogy egy más sorssal és életkörülményekkel rendelkező embernél ugyanazok nagyon elhibázottnak tűnnének. Játéka mélysége miatt számítják most az Oscar-esélyesek közé.
Forrrás: InterCom
Mellette azonban muszáj megemlíteni a Michael Lewis 2003-ban publikált Moneyball könyvének történetét filmvászonra vivő rendezőt, Bennett Millert. A sportfilmek történetében egy nagyon újszerű témát ragadott meg, nem a csapatot, hanem az őket pénzelő managerek világát mutatta be. A számok erdeje könnyen szárazzá, unalmassá teheti a filmet, viszont a feszültségek és az ezekhez társított karakterek Billy Beane, Peter Brand, Art Howe (Philip Seymour Hoffman) edző hármasságának kijátszásával rendkívül pörgős, izgalmas világot teremt. Nem kell senkinek értenie a baseballhoz, a matematikához ahhoz, hogy élvezettel nézhesse a Pénzcsinálókat. Viszont azt nem állíthatom, hogy ha kijövünk a moziból, akkor ne tudnánk sokkal többet róla.
További izgalmakat rejt magában a helyszínválasztás is; a fő események egy sportlétesítményben zajlanak, a tornacipők és az izzadtság szag kettősét idézve elénk. A szürke, kék színek a középszerűséget juttatják eszembe, az el nem ért sikereket. A benne lévő iroda pedig azt a küzdelmet, amit ennek megváltoztatásáért tesznek.
A Pénzcsinálókkal sikerült újdonságot hozni a műfajba és végre feldolgoztak egy olyan történetet, amely nem arról szól, hogy hogyan lesz egy nagyon rossz csapat a sportolói pszichológiai problémáinak megoldása révén győztes. Brad Pitt játékán kívül már ezért is megéri megnézni.
