Horváth Csaba szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: úgy tűnik, Orbán Viktor mégsem értette meg, hogy a BKV finanszírozása mekkora probléma a fővárosnak. Hozzátette: ebben a régióban termelődik a GDP egyharmada, és ha az emberek nem tudnak eljutni a munkahelyükre, az óriási gazdasági károkat okoz.
Mivel úgy tűnik, a felek nem tudnak megállapodni, az MSZP háromoldalú tárgyalásokat kezdeményez nyílt levélben, és Horváth Csaba azt a megoldást javasolja majd, amelyet a 2010 áprilisában a kormánnyal kötött és máig érvényben lévő szerződés tartalmaz. E szerint a fővárosnak 10 milliárddal, a kormánynak pedig 15 milliárddal kell hozzájárulnia a BKV finanszírozásához a normatív támogatásokon túl, és ezt az összeget évente az infláció mértékével emelni kell.
Hangsúlyozta, hogy ezt a szerződést senki nem mondta fel, nem született határozat a hatályon kívül helyezéséről, de senki nem tartja be. Az agglomerációt azért nem említik a szerződésben, mert onnan törvényi hiányosságok miatt nem tudnak pénzt beszedni a BKV által fenntartott közösségi közlekedésért.
Ez a szerződés Horváth Csaba szerint garantálta volna, hogy a BKV adósságai ne termelődjenek újra. A főváros a rá eső részt többnyire teljesítette, a kormánynál azonban nemcsak pénzügyi, hanem szándékbeli problémák is vannak – tette hozzá.
A kollektív szerződés újratárgyalásával kapcsolatban pofátlanságnak nevezte, hogy ebből egy-egy elemet kiragadnak, és azt mondják, hogy ezek miatt van bajban a BKV.
Tarlós István hétfőn fordult levélben Orbán Viktor miniszterelnökhöz, segítségét kérve a BKV pénzügyi problémáinak rendezéséhez. A kormányfőnek írt levele szerint ha nem teljesül a kérése, akkor a tömegközlekedési társaság “egészen rövid időn belül működés- és fizetésképtelenné válik, és nem lesz képes alapvető feladatát megoldani”.