Belföld

“Az elnyomó rezsimek ellensége az internet”

Bihari Ádám
Bihari Ádám

2011. 11. 14. 10:00

Hogyan látja az egyiptomi forradalmak egyik aktív résztvevője az Occupy mozgalom lehetőségeit? Milyen kihívások állnak Egyiptom előtt? Miért nem lesz béke Izraellel? Ahmad Gharbeiát kérdeztük.

Az egyiptomi forradalmat egy időben szokás volt a közösségi oldalak neveivel fémjelezve Twitter, vagy Facebook-forradalomnak nevezni. Kétségtelen, hogy a korábbi tiltakozási formáknak, társdalmi mozgalmaknak újfajta szervezettséget és dinamikát biztosítottak az interneten azonnal közölt üzenetek és egyéb új kommunikációs formák. Ennek a jelenségnek a térségben zajló rendszerváltásokra való hatásáról és néhány érzékenyebb témáról is kérdeztük az egyiptomi forradalmat végig a világ számára is közvetítő 34 éves egyiptomi bloggert, számítástechnikai szakembert Ahmed Gharbeiát, aki a Közép-Európai Egyetem (CEU) meghívására érkezett Budapestre.

Ahmed Gharbeia (Ahmed Gharbeia)
Fotók: Kummer János

Azt nagyjából tudjuk, hogy a rendszerellenes utcai tiltakozások mikor kezdődtek, de mikor érte el Egyiptomot a közösségi oldalak, a “networking” forradalma?

Először is az országomban történt átalakulásokat a közösségi oldalak forradalmának hívni leegyszerűsítés. A változásokat az emberek hozták el, a Twitter, a Facebook csak a kommunikáció könnyítésére szolgáló eszközök voltak. Azonban ha ennek a gyökerééig kell visszamenünk, akkor eljutunk azokhoz a közéleti témák iránt érdeklődő, azokról vitatkozni kívánó fiatalokhoz, akik pár évvel ezelőtt megteremtették az egyiptomi blogoszférát. Foglalkoztak szabadságjogokkal, a jelenlegi rendszer gyenge pontjaival és egy új kialakításának terveivel is. Ez körülbelül 2005-ben kezdődött.

Az internetnek, a blogoknak megvolt az az előnyük, hogy a rezsim nem tudta rájuk tenni a kezét. Egyiptomban a médiaszolgáltatók túlnyomó része állami kézben volt. Az utcán, kávézókban nem igazán volt biztonságos megvitatni kényes politikai kérdéseket sem kis, sem nagyobb társaságokban. A felülről érkező tájékoztatás mindig egyoldalú, elfogult és leegyszerűsített volt. Szépen lassan, az Al Jazeera és az internet beszivárgását követően kezdtek rájönni az emberek, hogy az események megítélésére több szempont alapján és több irányból is lehetőség van, és ezekről érdemes akár vitákat is folytatni.

Ezek a bloggerek, akikről az előbb beszéltem, tehát felismerték ezekben az új tájékozódási – és ami még fontosabb, tájékoztatási – formákban rejlő lehetőségeket és elkezdtek beszélgetéseket, összejöveteleket szervezni. Később újabb köröket, aktivistákat, embereket szólítottak meg, akiket azelőtt a földrajzi távolság vagy egyéb tényezők miatt nem tudtak elérni.

Ahmed Gharbeia (Ahmed Gharbeia)
”A változásokat az emberek hozták el…”

Ezek a csoportok az idő előrehaladtával természetesen növekdtek, és a Facebook megérkezésével – ami Egyiptomban nagyjából 2007-re tehető – megkezdődött a rövidebb, felületesebb üzenetek időszaka, ami már sokban különbözött a bloggerek közti, sokszor hosszabb és egymás felvetéseire csak bizonyos idő elteltével reagáló mélyebb eszemecseréktől. Amikor például Khaled Szaidot agyonverték a biztonsági erő emberei, a holttestéről készült fotó pillanatok alatt bejárta a világhálót. Az ő emlékére létrejött a “We are all Khaled Said” (Mindannyian Khaled Szaidok vagyunk) Facebook-csoport. Ők (és néhány másik csoportosulás) szerveztek január 24-ére egy hatalmas tiltakozást, amelyen több mint 800 ezer ember vett részt. Tulajdonképpen ennek egyenes következményei lettek a Tahrir téri események és Mubarak bukása.

Voltak ennek a vitakultúrának előzményei az egyiptomi társadalomban?

Nem hinném. Ennek az újfajta kommunikációs világnak a lényege, hogy a társalgásban nem szükséges már, hogy a két vagy több beszélgető fél egy időben, egy helyen tatózkodjon. Ez egy olyan hatalmas országban, akkora társadalommal, mint Egyiptomé, különösen fontos, és azelőtt elképzelhetetlen volt. Az én országomban rengeteg a fiatal, akik viszont már az internetes generáció tagjai és könnyen mozognak ebben a világban. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez Egypitom unikális tulajdonsága lenne. Szerintem a világon számos ország jár hasonló cipőben.

Mikor eszméltek rá a felhasználók, hogy milyen elképesztően hasznos fegyvert jelent az okostelefonjuk vagy a számítógépük?

Már régóta tisztában voltak vele. Egyedül az állami média nem volt tudatában ennek. Ők hosszú ideig szkeptikusak voltak ezzel kapcsolatban, és amatőr dolognak tartották. Aztán amikor kiderült, hogy önjelölt újságírók olyan helyekre jutnak el, ahová a fősodratú média soha, és már emberek tízezrei tüntettek az utcán, már tulajdonképpen késő volt. Az aktivisták, felhasználók, bloggerek körében azonban a közösségi hálónak ez a fajta jelentősége már jóval korábban ismert volt.

Ahmed Gharbeia (Ahmed Gharbeia)
”Egyiptomban tudtuk, hogy nálunk egyáltalán nincs demokrácia.”

Néhány utcára innen már látni az Occupy mozgalom budapesti résztvevőit is. Milyen tapasztalatokat meríthet az Occupy akár az arab tavaszból? Mennyiben különbözik a két jelenség?

Ahhoz, hogy ez világos legyen, először a különbségekről kell beszélnem. Egyiptomban tudtuk, hogy nálunk egyáltalán nincs demokrácia. Amikor valami ennyire egyértelmű és tökéletesen látszik, mi az, amiért harcolni kell, akkor a cél jóval megfoghatóbb, a motiváció sokkal erősebb. Azokban az országokban azonban, melyekben a demokrácia látszata, vagy akár tényleges demokrácia létezik, néha sokkal nehezebb a változásokat elérni, mert az emberek beleszoktak a közvetett érdekképviselet kényelmébe. Így a társadalom saját magát akadályozza meg abban, hogy újragondolja néha saját struktúráltságát és azt a rendszert, amely szerint az újraelosztás működik. Tehát annak ellenére, hogy az aktivisták és a változások követelőinek vannak globálisan megegyező módszerei, a kihívások Egyiptom és az Occupy között határozottan különböznek.

Látszanak már az új Egyiptom körvonalai?

Egyiptom egy elég nagy ország, a térségben is kiemelkedő számú népességgel, sok ideig tart, amíg ezek a változások teljesen lezajlanak. Ami most nyilvánvaló, hogy az emberek ráébredtek a bennük rejlő erőre, a változáshoz szükséges bátorság meglétére. Az is világossá vált, hogy a demokrácia a lehető legjobb választás a rossz rendszerek közül. Továbbá az is egyértelmű lett, hogy bármilyen hatalomkoncentráció korrupcióba torkollik. A probléma ott kezdődik majd igazán, amikor a hadseregnek át kell adnia az irányítást civil kézbe, és ez a saját érdekeiről való lemondással és a hatalom jó részének átruházásával jár. Márpedig Egyiptomban a hadsereg mindig is erős szereplő és az aktuális rezsim legfőbb támasza volt. Megpróbál tehát majd új egyeszséget kötni azokkal az erőkkel is, amelyek éppen a legközelebb állnak a hatalomátvételhez, a legnagyobb támogatottsággal rendelkeznek. Az egyiptomiaknak viszont az áll érdekében, hogy a hadsereg végre az ország szolgálatában álljon és ne saját privilégiumait védje.

Mi kezd majd ez az új Egyiptom az izraeli békszerződéssel?

Ez a kérdéskör teljes mértékben kimaradt a Tahrír téri események tematikájából. Sem Izrael, sem az Egyesült Államok nem került szóba igazán. Egyiptomnak most sokkal inkább arra kell koncentrálnia, hogy önálló szereplőként vegyen részt a nemzetközi politikában és ne mások érdekeit kövesse, mint ahogyan azt a Mubarak-rezsim tette.

Ahmed Gharbeia (Ahmed Gharbeia)
”Egy palesztin állam létrejötte valószínűnek látszik a közeljövőben.”

A legtöbb egyiptomi ugyanakkor tisztában van azzal a fenyegetéssel, amit Izrael jelent Egyiptom és általában az arab emberek számára. Ebben a régióban történelmi okokból minden országnak jó viszonyt kell ápolnia Egyiptommal, ez mindig így volt. Izrael azonban verseng szomszédaival. Ezenfelül persze Izrael egy apartheid ország, amely igazságtalan és elnyomó politikát folytat lakosságának egy jókora része ellen, valamint megszállóként van jelen és figyelmen kívül hagyja a nemzetközi jogi rendelkezéseket. Egy zárt ország, amely egy rasszista ideológiára épül. Egy ilyen szomszéddal lehetetlen hosszabb távon együtt élni. A legtöbb arab emberben szerintem hasonló kép él a békeszerződéssel kapcsolatban.

Tehát úgy látja, hogy az önök egyik szomszédjának nincs joga a létezéshez?

Történelmi jogokról beszélni felesleges. A tény az, hogy ezen a területen él egy nép – a palesztinok – nemzet nélkül, ország nélkül. Egy palesztin állam létrejötte valószínűnek látszik a közeljövőben. Két lehetőség látszik ebben az esetben. Ha Palesztinát magára hagyják, hamarosan Izrael vetélytársa lesz és a két ország újra össze fog olvadni, valamelyik fél dominanciájával. Ha az izraeliek kiszállnak a tankokból és lejönnek az őrtornyaikból normális állammá válva, akkor pedig hamarosan kisebbségbe szorulnak demográfiai okokból (az arab népesség termékenységi rátája jóval magasabb).

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.