Belföld

Vita a médiatörvényről: terítéken a sajtószabadság

A Fidesz szerint a javaslat az európai normákhoz igazodik. Az ellenzék szétcincálta a tervezetet.

A Fidesz szerint az európai szabályozáshoz igazodik, és garantálja a sajtószabadságot a médiatörvény tervezete, amelyhez – mint jelezte – a párt képviselői több módosító indítványt terjesztenek be.

L. Simon László, a nagyobbik kormánypárt vezérszónoka a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat szerdai általános vitájában azt mondta: a szabályozás megfelelő arra, hogy a köz- és a magántulajdonban lévő médiumok a jövőben kiegyensúlyozott, minden területre kiterjedő tájékoztatást biztosítsanak a magyar állampolgároknak.

A fideszes politikus durva csúsztatásnak nevezte a szocialista Mandur László állítását, amely szerint jobboldali médiumok munkatársai áramlanak a közmédiumokhoz. A hírszerkesztőségek összevonásáról szólva kifejtette: ez gyártási kérdés, nem csorbítja a sajtószabadságot, nem fenyegeti a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Hozzátette: hasonló modell működik a BBC-nél.

L. Simon László elmondta, hogy a fideszes Cser-Palkovics András, Menczer Erzsébet és Rogán Antal által beterjesztett javaslathoz fideszes képviselők várhatóan több módosító indítványt adnak be. Példaként hozta, hogy a rádiókban minden műsorsávban kötelezően 25 százalék fölé növelnék a magyar zenék arányát, és azt mondta, a tényfeltáró újságírás érdekében is van még kisebb csiszolnivaló a törvényjavaslaton.

Novák: a Jobbikot diszkriminálta legjobban a média

Novák Előd, a Jobbik vezérszónoka úgy értékelte, ideje volt új szabályozással felváltani az elavult médiatörvényt. Mint mondta, pártja örül annak, hogy szigorodik a törvény, és egy hetes elsötétítésre is lehet ítélni egy médiaszolgáltatót. A párt a zenei kvóta bevezetését is üdvözli – tette hozzá.

A jobbikos képviselő a javaslat problémájaként hozta fel azt, hogy szerinte a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét jelentősen szűkíti a tervezet. Legjobban a Jobbikot diszkriminálta a média – jelentette ki.

Elfogadhatatlannak mondta, hogy a médiatanács elnökének “elképesztő túlhatalmat” biztosít a kormánytöbbség.

Szerinte a hírszolgáltatások közötti versenyt szünteti meg az MTI körül kialakuló központosítás.

LMP: elfogadhatatlan a javaslat, a sajtószabadság vége

Karácsony Gergely szerint ha jelenlegi formájában szavazza meg a Ház a médiatörvény-javaslatot, akkor az bizonyos szempontból a sajtószabadság végét is jelentheti. Az LMP vezérszónoka úgy vélte, a médiatörvény-javaslat illeszkedik az eddig elfogadott jogszabályok sorába.

Példaként felidézte a médiairányítási rendszer átalakítását, amellyel kapcsolatban “eredendő bűnnek” nevezte, hogy egy olyan médiahatóság alakult ki, amely egyetlen párt kezébe helyezte kilenc évre a magyar média irányítási rendszerét.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a médiahatóság egy helyszíni razzia keretében lemásolhatja azokat a törvény által védett titkokat is magukban foglaló dokumentumokat, melyekről azt gondolja, hogy az eljárás szempontjából fontosak lehetnek. A sajtótermékek a javaslat szerint kötelezhetőek, hogy kiadják informátoraikat – tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: az LMP tucatnyi módosító indítványt nyújt majd be a javaslathoz, mely “elfogadhatatlan”.

MSZP: pártirányítás lesz

Az MSZP szerint ha a Ház elfogadja a médiatörvény tervezetét, minden hazai médium pártfelügyelet alá kerül. A szocialisták úgy ítélik meg, az előterjesztés sérti az alkotmány, a demokrácia és a sajtószabadság normáit.

Mandur László, a szocialisták vezérszónoka a parlamentben elmondta: az indítvány elfogadásával lezárulhat az a médiaszabályozási folyamat, amelynek korábbi szakaszában a miniszterelnök Szalai Annamáriát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) élére, az Országgyűlés kizárólag fideszes tagokat delegált a médiatanácsba, a kormánypártok többségbe kerültek a Közszolgálati Közalapítványba, a közmédiumok élére pedig pályáztatás nélkül választották meg “a Fidesz médiavilágának vezetőit”.

A képviselő hozzátette: az egy hónappal ezelőtt elfogadott médiaalkotmány elvi alapot adott a sajtó megregulázására, míg a médiatörvény értelmében “a Fidesz pártfelügyelete” kiterjed majd a televíziókra, rádiókra, a nyomtatott sajtóra és az internetes lapokra is.

“All in” – mondta Mandur László, aki szerint a példátlan hatalmi koncentráció kilenc évre a “szuperhatóság”, vagyis végső soron a Fidesz kezébe helyezi a média felügyeletét.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényjavaslat nem definiálja a súlyos jogsértés fogalmát, és noha az NMHH által kiszabott büntetések miatt a médiumok bírósághoz fordulhatnak, az eljárás évekig tarthat, így meglehet, hogy a fizetésre kötelezett médiumok képtelenek lesznek talpon maradni.

Kifogásolta a közmédiumok hírszerkesztőségeinek összevonását is. “Egy a tábor, egy a hír” – reagált arra, hogy a javaslat a Magyar Távirati Irodához telepítené a közszolgálati rádiós és televíziós hírműsorok gyártását. Hozzátette: így elég lesz az MTI-t felügyelni.

Az MSZP nem támogatja a törvényjavaslatot, amely a szocialisták szerint a fenyegetettség, a totális függőség állapotába juttatja a média világát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik