A szervezet 20., jubileumi gyűlésén, a budapesti Stefánia-palotában az államfő kiemelte: amilyen iszonyú volt elviselni az ötvenes éveket, a sokféle megaláztatást, olyan szorosra fonódott a kötelék az együtt szenvedők, a diktatúra börtöneit megjárt bajtársak között.
Ezek a bajtársi közösségek alakultak hivatalosan is szervezetekké a diktatúra megbukása után, a rendszerváltás hajnalán – tette hozzá Schmitt Pál. Szavait a közösség tagjaihoz intézve azt mondta: önöknek köszönhető, hogy az utókor kénytelen volt szembesülni a múlttal. Aki nem képes emlékezni, elveszíti a múltat, vele elveszíti önmagát – jelentette ki. Az élet elvételét jelenti az is – mondta az államfő -, ha egy embert megfosztanak a lehetőségeitől, ha ott kell laknia, ahová száműzik, ha a tanulmányait nem végezheti, hivatását nem választhatja meg szabadon.
Mint hangsúlyozta, Az 1945-1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közösségének komoly érdeme van abban, hogy ma azokra is hősként tekintünk, akiket nem küldtek ugyan a halálba, de – idézve Alekszandr Szolzsenyicin szavait – megjárták a “pokol tornácát”. A köztársasági elnök elmondta: a szervezet jelvénye egy leláncolt címer, jelképe annak, hogy azokban a fájdalmas években egy egész nemzettől vették el az életét.
