Belföld

Fellegi: az állam is lehet jó tulajdonos

Az új fejlesztési miniszter azt ígérte, hogy visszaszorítják a magyar gazdaságot bénító korrupciót és bürokráciát.

Fellegi Tamás a kormányváltást követően alakuló nemzeti fejlesztési minisztérium feladatairól és céljairól elmondta: “megóvjuk és hatékonyan működtetjük a nemzeti vagyont. Bizonyítani fogjuk, hogy az állam is lehet jó tulajdonos, gyarapítani fogjuk közös értékeinket. Gyorsan, egyszerűen és hatékonyan juttatjuk el az uniós forrásokat a magyar kis-, és középvállalkozásokhoz, mivel ők az új munkahelyek megteremtésének főszereplői. Lebontjuk a vállalkozások előtt tornyosuló bürokratikus akadályokat, emberi és átlátható körülményeket teremtünk, így a közbeszerzések területén is. Az a célunk, hogy egy erős és versenyképes gazdaság feltételeit teremtsük meg. Ezért visszaszorítjuk a magyar gazdaságot bénító korrupciót és bürokráciát.”

Az új kormány biztosítja a fejlesztési forrásokat azokhoz a pályázatokhoz, amelyekre már beadták az ajánlatokat, vagy már megtörtént az elbírálásuk is, de felülvizsgálja az egyedi kormánydöntéssel kiemelt beruházásnak minősített projektek támogatását. A felszabaduló forrásokat a kis- és középvállalkozásokhoz csoportosítják át, mondta Fellegi Tamás.

Fellegei Tamás a meghallgatáson hangsúlyozta, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás egyszemélyi politikai és jogi felelőse lesz. Mintegy 300 állami tulajdonú cég a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV) marad, 32 pedig a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) kerül. Az MFB-nél lévő vagyonelemek nem privatizálhatók, különösen nem az MNV megkerülésével. A kijelölt miniszter elmondta azt is, hogy a nemzeti energetikai vagyon védett, így privatizációja kizárt, sőt inkább közszolgáltató társaságok köztulajdonba vétele lehetséges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik