A dokumentum szerzői sorozatos szabálytalanságokra, a Dávid Ibolya-féle pártvezetés jogszerűtlen lépéseire hívták fel a figyelmet. Ha a bíróság megállapítja a szabálytalanságokat, akár megismételt tisztújítás is következhet.
A beadvány szerint például Katona Kálmán, az Országos Választmány akkori elnöke jogszerűtlenül járt el, amikor hét, a tisztújításon való részvételre jogosult delegált mandátumát visszautasította. A dokumentum arra is kitér, hogy a megyei tisztújítások nyár közepi lezárulta után Dávid Ibolya – elnöki hatáskörben, egyelőre nem ismert jogi aggályok miatt – három megyében megismételtette a procedúrát.
A bíróság részére címzett anyag szerzői azt kérik, vizsgálják felül a tisztújítás jogszerűségét, s ha törvénytelenséget tapasztalnak, semmisítsék meg annak eredményét. Az anyag szerzői egyúttal ügyészségi vizsgálatot is kezdeményeznek a pártvezetőség eljárásai ellen – olvasható a lapban.