Belföld

Tarlósnak semmi sem jó?

Jelentősebb dugóra nem számítanak a budai rakpartok lezárásakor a 4-es metró kivitelezői, cserébe egy évvel hamarabb elkészülhet a Gellért téri állomás. Tarlós István szerint Demszky kampányába kell a gyorsított munka. A városháza szerint Tarlósnak semmi sem jó.

Meglepő, de a kisebb dugóban bízva zárják le egyszerre az alsó és a felső rakpart egy-egy szakaszát Budán. Pető Szabolcs, a DBR Metró Projektigazgatóság szóvivője a FigyelőNet megkeresésére elmondta, több alternatívát dolgoztak ki arra, mikor készüljön el a 4-es metró Gellért téri állomásához kapcsolódó lejtakna, a budai főgyűjtőcsatorna építésével összhangban.

Két hónapra zárják le (Fotó: MTI)

Két hónapra zárják le (Fotó: MTI)

„A lejtakna kivitelezésének eredetileg 2009 májusában fogtunk volna neki, ám úgy állunk a 4-es metró egyéb szakaszain, hogy idén nyáron is be tudjuk illeszteni a munkát” – közölte Pető Szabolcs, hozzátéve, hogy szerencsésebb a nyári munkavégzés, mert a fővárosiak nagy része szabadságon van, és az iskolák is zárva tartanak.

A kivitelezők szerint a két rakpart egyszerre történő lezárásával nem lesz kevesebb ideig forgalomelterelés, mintha két külön időpontban tiltanák ki a kocsikat a Duna mellől.

Nem számítanak

Különösebb dugókra sem számítanak a június 16-tól augusztus 20-ig tartó lezárások idején. Mint Pető elmondta, hasonló forgalomkorlátozásra került sor a közelmúltban a Baross téri állomás építése miatt, ám az érintett környéken nem keletkezett különösebb torlódás.

A zsúfoltság enyhítése érdekében a Szent Gellért téren feltörik a díszkövet, és a rakpart forgalmát ráengedik a Budafoki és a Bartók Béla útra.

Jövő tavasz

Bár a felső rakpart lezárását várhatóan augusztus 20-án feloldják, a környéken közlekedők nem lélegezhetnek fel, ugyanis jövőre gyalogos-aluljáró építésébe kezdenek a Budafoki úton. Így az alsó rakpartra csak 2009 tavaszán engedik vissza a forgalmat.

A DBR-nél egyébként azt várják, hogy így a tervezettnél egy évvel hamarabb, 2010-re elkészül a Gellért téri metróállomás.

Kontra, rekontra

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője lapunknak úgy vélekedett, a három hónapos forgalombénítás legfőképp azt a célt szolgálja, hogy Demszky Gábor főpolgármester még a 2010-es választási kampányban átadhassa a 4-es metró Gellért téri megállóját – még ha a metró nem is jár addigra.

Czuk Dóra, a városháza sajtófőnöke ezzel kapcsolatban azt mondta, „Tarlós úrnak általában két problémája van, ha valami túl hamar, vagy ha valami túl későn készül el. Kíváncsian várjuk, mit mondott volna, ha a lejtakna csak 2009-ben készül el.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik