Németország és Franciaország, az Európai Unió két gazdaságilag legmeghatározóbb országa, úgy tűnik, nemcsak a jóban, de a rosszban is összetart. Németország éppen a múlt pénteken vallott az Európai Bizottság előtt arról, hogy az idén ismét megszegi a Stabilitási és Növekedési Paktum előírásait, mert kormányzati költekezése súlyosan átlépi a kiszabott deficit előírást. A fejlemények pikantériája, hogy a paktumot 1997-ben éppen Németország verte át az európai döntéshozók megosztott táborán. Az eredeti német elképzelés a GDP mostani 3 százaléka helyett a költekezés határát 1 százalékban szabta volna meg, de a szigorú kövteleménynek a ciklikus kilengésekre érzékenyebb északi tagállamok hatékonyan ellenálltak. 
Hans Eichel
Németország tavaly 3,5 százalékos hiánnyal zárta a büdzsét, erre az évre pedig rekordnagyságú 3,8 százalékra számít. A francia testvér is Berlin mellé állt azzal a hétfői bejelentéssel, hogy a 3,1 százalékos 2002-es költségvetési deficit után idén örül, ha a 4 százalékot tartani tudja. Kettejük közül Németország a bűnbánóbb vétkes, hiszen Hans Eichel, az ország pénzügyminisztere vállszélességgel hangsúlyozta, hogy még mindig remélik a kritérium jövő évi betartását. Jean-Pierre Raffarin francia miniszterelnök ezzel szemben a Les Echos című napilapnak kijelentette, hogy ennek a célnak az elérését már régen feladta.
Francia adóajándék
Franciaország a mostani gyenge gazdasági növekedés ellenére jövőre 3 százalékkal csökkenti a jövedelemadókat. Jean-Pierre Raffarin kormányfő szerint az adómérséklés felpörgeti a konjunktúrát. A miniszterelnök a Le Figaro című lapnak adott interjúban értékelte az előreláthatólag 1,8 milliárd euró értékű személyi jövedelemadó mérséklés terhét. Raffarin szerint a párizsi kormány figyelmet fordít a maastrichti kritériumokra, a deficit mérséklésére, de az ” európai valóságot” is értékeli. A várakozások szerint a növekedés beindulása az államháztartás hiányát is mérsékelni fogja. A kormány jövőre 1,7 százalékos fellendüléssel számol, Alain Lambert költségvetési miniszter viszont csak 0,5 százalékos növekedésre számít. A kormány előrejelzését a gazdasági szakértők is túlságosan derűlátónak tekintik. A francia vezetés tehát a növekedés visszatértére építi stratégiáját, és az “adóajándékkal” teljesíteni szándékozik Jacques Chirac államfőnek a választási hadjáratban tett ígéretét. Az adómérséklés révén a francia adófizetőknek 2002-höz képest mintegy 10 százalékkal kevesebb adót kell majd fizetniük. Raffarin “a növekedést és a társadalmi szolidaritást” a kormány kettős prioritásának nevezte, ám az ellenzék az adómérséklést a tehetőseknek nyújtott ajándékként értékeli.
A két nagy egyikén sem látszik a megfeszített erőlködés, hogy elkerülje a ma még figyelmeztetésnek számító, jövőre viszont súlyos pénzügyi teherrel rájuk nehezedő bírságot. Eichel kijelentése, hogy 2004-re visszafogja a fiskális hiányt, merő szemfényvesztésnek látszik annak tudatában, hogy jövő évben a német adóbevételek 16 milliárd eurós megnyirbálására készül.
Raffarin a maga részéről máig abban a meggyőződésben él, hogy a gazdasági visszaeséskor bölcs dolog szabadabbra engedni a költségvetési pórázt, és csak javuló növekedés mellett kell ismét megszorítani. Az Európai Bizottság szemébe is mondta: neki elsődleges célja az, hogy honfitársainak munkahelyeket teremtsen. Az elkövetkező hetekben nyilvánosságra kerülő költségvetési tervezete mindenesetre nagyobb részben lesz saját válasz pártja adócsökkentési terveire, mint a Bizottság ismétlődő figyelmeztetéseire.
Németország és Franciaország, ha jövőre ismétlődően elvéti a paktum szabta deficitkeretet, a Bizottság akarata szerint súlyos pénzbírságra számíthat. Először csak kamatmenetes letétbe kell helyeznie hazai össztermékének nagyjából 0,2-0,5 százalékát, a rákövetkező évben viszont teljesen elveszíthetik az egyenként 4 és 3 milliárd euró nagyságú összeget. Mind Raffarin, mindpedig Eichel meg van győződve arról, hogy ez nem fordulhat elő. A Bizottság aggályoskodó tagjai ragaszkodhatnak a törvény szövegéhez és megállapíthatják a vétséget, de a paktumot ellenző sorstársak – tegyük hozzá, számuk nemcsak idén, de jövőre is sokasodhat – az Európa Tanács keretei között megakadályozhatják vagy visszatarthatják a büntetés kiszabását. Óriási az európai játéktér, és ha a két tagállam legalább látszatra megbánást tanúsít, a tanács megkímélheti őket a pénzügyi tehertől. 
Chirac és Raffarin
Berlin és Párizs egyaránt erre az elnéző magatartásra számít. Jacques Chirac, francia elnök nemrégiben kérte a stabilitási paktum „időleges lazítását,” ami egyet jelent azzal, hogy a szabályokat csak akkor kell alkalmazni, ha éppen nem szegné meg senki. Gerhard Schröder, német kancellár is arra kérte a Bizottságot, hogy helyezzen inkább hangsúlyt a „növekedésre” a „stabilitás és növekedés” helyett. A kérés kifejezetten irónikus, hiszen annak idején köztudott volt, hogy a paktum német tervezetét csupán a franciák ellenállása miatt toldották meg a növekedés kifejezéssel.
Más szemében a szálkát…
A három legnagyobb közép-európai gazdaság központi bankvezetői arra figyelmeztettek, hogy ha az eurózóna országai nem tartják magukat a költségvetési deficeitre vonatkozó európai szabályokhoz, ez alááshatja az egységes európai pénz bevezetesével kapcsolatos erőfeszítéseiket. A londoni Financial Times az elmúlt héten héten közölt interjút a lengyel, a cseh és a magyar jegybankelnökökkel. A bankvezetők az európai deficitszabályok Németország és Franciaország részéről tapasztalható fellazítási törekvéseivel összefüggésben hangoztatták: ez esetben a csatlakozók nehezebben tudnák meggyőzni saját kormányukat, hogy csökkentsék a költségvetési kiadásokat az Európai Unió költségvetési küszöbének betartása érdekében. „A fegyelem hiánya… rossz példával szolgál” – közölte Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. „Arra számítok, hogy az euróövezet mai tagjai betartják a szabályokat, ezeket nem szabadna aláásni” – erősítette meg Leszek Balcerowitz, a lengyel Nemzeti Bank elnöke, aki hozzátette, az új tagoknak érdekében áll, hogy a paktum alapjaiban sértetlen maradjon. Zdenek Tuma, A cseh Nemzeti Bank kormányzója szerint a paktum alapvető felfogása helyes, hiszen „fenntartható állami finanszírozásra van szükségünk, az EU-klub tagjai nem feledkezhetnek meg arról, hogy a szabályokat tiszteletben kell tartani.”
A paktum megreformálásáért jelenleg Franciország és Németország az olaszok és az angolok támogatásával küzd. Az ellentábort inkább a kisebb tagállamok, Ausztria, Írország és Hollandia vezetik, amelyek költségvetésével minden rendben van. Az elnéző magatartást, amit a két nagyobbik tagállam vár el most tőlük, fordított helyzetben ők valószínűleg nem kapnák meg. A csatlakozó országok esetében ugyanez az ellenérzés merülhet fel. „Hogyan tudnám Lengyelországot és Magyarországot meggyőzni arról, hogy tartsák be a költségvetési kritériumot, amikor mi magunk nem teljesítjük?” – kérdezte Ernst Welteke, az Európai Központi Bank német kormányzója.
Bár közelebbről nézve az EKB esetében is kilóg a lóláb. Valóban ennyire fontos, hogy a lassan deflációs irányba forduló 2 százalék alatti európai inflációt költségvetési szigorral bástyázzák körül, nehogy véletlenül felröppenjen 2,5 százalékra? A paktum szabályait 1997-ben azért találták ki, hogy az Európai Unió tagállamainak költségevetési politikáját minimálisan kordinálja, és segítsen az euróból kemény valutát faragni. Az elmúlt fél évben – recessszió ide, világgazdasági válság oda – az európai valuta egy percre sem ingott meg. Sőt, még erősíteni is képes volt pozícióját a versenytársnak tekintett dollárral szemben.
A tények ismeretében, az európai döntéshozóknak legalább ilyenkor törekedniük kellene az összefogásra, hogy az elmúlt öt év fejleményeit értékelve fogjanak a gazdasági keretek újragondolásába. Egyálatlán nem pesszimista feltételezés, hogy ennek hiányában az európai gazdasági összefogás napjai meg vannak számlálva.
Európai országok deficitje
A nagyításhoz kattintson az ábrára!
