Belföld

A Raiffeisen nem vesz bankot Magyarországon

A Raiffeisen Bank (RB)úgy döntött, hogy a jelenleg ismert feltételek mellett nem vesz részt a bankprivatizációban, azonban korábbi terveit módosítva a tervezett 55-60 helyett 2005-ig 100 fiókból álló hálózatot épít ki - jelentette be Horváth Krisztina, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.

A módosítás nyomán a lakossági banki beruházás megtérülése a tervezett 2008-ról 2009-re tolódik ki, s a teljes lakossági üzletág kiépítése a négy éve bejelentett 8-10 milliárd forintról legfeljebb 11 milliárd forintra emelkedik.

Korábban a Raiffeisen Bank vezetése nem zárta ki, hogy akvizícióval gyorsítanák a lakossági piaci térnyerést, mára azonban már eldőlt, nem vesznek részt a bankprivatizációban. A Konzumbank méreténél fogva nem jelentene lényeges piacnyerést, a Postabank piaci híresztelések szerint 40-55 milliárd forintos vételára pedig túl magasnak tűnik, különösen annak fényében, hogy várhatóan nem társul hozzá állami garanciavállalás.

A Raiffeisen Bank 2003 első negyedévében a tervezett 3,38 milliárd forint helyett 4,7 milliárd forint adózás és céltartalékképzés előtti nyereséggel zárt. A jobb eredmény oka, hogy az első negyedév üzemi költségei 500 millió forinttal maradtak el a tervezettől, de javította az eredményt a folytatódó hitelexpanzió is.

A bank 2003 március végi, 625,25 milliárd forintos mérlegfőösszege 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 498,2 milliárdot és 10 százalékkal volt több, mint a negyedév végére tervezett 570 milliárd forint. A húzóágazat továbbra is a hitelkihelyezés: a negyedév végi, 500 milliárd forintot meghaladó banki hitelállomány 32 százalékkal volt több, mint a 2002 március végi, és 4 százalékkal haladta meg a tervezett 481,4 milliárd forintot.

Ugyanakkor az ügyfélbetét-állomány bővülése nem tudta követni a hitelállomány növekedését: a 2003. március végi, 310,3 milliárd forintos betétállomány 17 százalékkal magasabb volt mint egy évvel korábbi 265,5 milliárd forint, de 4 százalékkal elmaradt a tervezett 322,6 milliárd forinttól.

A korábbi évekkel ellentétben szűk likviditás tapasztalható a piacon – jelentette ki Horváth Krisztina -, ennek ellensúlyozására a bank felülvizsgálja kamatait és a vállalkozói, illetve a három hónapos lekötésű lakossági betétekre a korábbinál vonzóbb kamatokat ajánl majd. Az RB 2003 március végi, 10,25 százalékos tőkemegfelelési mutatója azonban még így is lehetővé teszi a hitelezés további bővítését, ugyanis nemcsak a törvényben előírt 8, hanem a bank által megcélzott 9 százalékot is meghaladja.

A hálózatépítési tervek módosítását az tette szükségessé, hogy a bankvezetésnek be kellett látnia, hogy a kis- és középvállalkozói ügyfelek egyelőre csak korlátozott mértékben élnek az alternatív banki csatornák adta lehetőségekkel. A 120 ezer lakossági ügyfélből 5 ezer használja az Internetet, ők az utalások 35-40 százalékát Interneten, illetve telefonon bonyolítják.


A Raiffeisen Bank leánycégeiről szólva Horváth Krisztina elmondta, hogy a legnagyobb változás, hogy a tavaly veszteséget hozó Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. korábbi vezetését lecserélték, az új vezérigazgató kinevezésével lekerült a napirendről az üzletág esetleges beolvasztása. A cég egyébként 2003 első negyedévében már 134 millió forint nyereséget ért el, szemben a tervezett 76 millió forinttal.

A csoport lízingcége, a Raiffeisen Lízing Rt.-nél a lízingbe adott eszközök bruttó értéke a negyedév végén elérte a 13,6, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Rt. által kezelt vagyon pedig megközelítette a 40 milliárd forintot. A két éve alapított Raiffeisen Ingatlan Rt. lakópark építésébe kezd, eddigi beruházásainak köszönhetően közel 60 ezer négyzetméternyi ingatlant üzemeltet.

Hét projektje – összesen 25 millió euró értékben – megvalósítási fázisban van, s egy új, ugyancsak 25 millió eurós projekt megvalósításáról pedig már megállapodtak. A csoport Raiffeisen Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Rt. néven új céget alapított, amelynek munkája a vállalatok és önkormányzatok számára nyújtandó európai uniós, valamit adótanácsadás lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik