Eliot Spitzer New York-i főügyész és William Donaldson az amerikai tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission) képviselője hétfőn közölte a befektetési bankokkal kötött peren kívüli egyezség részleteit. Eszerint a korábban a megtévesztő jelentésekkel az árfolyamok manipulálását lehetővé tevő tíz vezető Wall Street-i befektetési banknak összesen 1,4 milliárd dollárt kell kártérítésként kifizetnie.
A megállapodás szerint három nagybank, a Citigrouphoz tartozó Salomon Smith Barney, a Credit Suisse First Boston és a Merrill Lynch csalást követett el, és a legfrissebb bizonyítékok szerint több más cég, így a Goldman Sachs és Morgan Stanley esetében, összeférhetetlenségről is szó van. Mindez azt jelenti, hogy elemző és befektetési bank részlegeik olykor-olykor együttműködtek a busásabb haszon reményében: az elemzőrészleg munkatársai a valóságosnál pozitívabb képet festettek egy-egy tőzsdei cég részvényeiről, az így megnövekekedett kereslet pedig hajtotta felfelé az árakat. A most születetett megegyezés ezt úgy kívánja kiküszöbölni, hogy a két csoport fizikai szétválasztását rendeli el, a kártérítés egy részét pedig független elemzőknél lesznek kénytelenek elkölteni a cégek.
A vizsgálatok egyes személyek felelősségét is megállapították. A SEC a Merrill Lynch internet-szakértőjének (kilencvenes évek vége) és Salomon Smith Barney telekom-specialistájának a nevét emeli ki. Mindkettőjüket 20 millió dollár kártérítésre kötelezték, és többet nem vállalhatnak munkát a pénzügyi szektorban.
A döntés, amelyben az összes említésre méltó Wall Street-i név érintett, mintegy két éves vizsgálódás végére tehet pontot. A vezető befektetési bankok ilyen nagy kártérítési összeget még soha nem fizettek, igaz, korábban már felmerült ennél nagyobb kártérítési összeg is, ezt azonban – úgy tűnik – sikerült lealkudniuk. Ha pedig a tíz „pórul járt” befektetési bank idei első negyedéves nyereségét vesszük alapul, ami valamivel több mint 12 milliárd dollár, láthatjuk, igazán semmiségről van szó.
A befektetési bankokkal egyébként úgy kötött egyezséget a SEC és a New York-i ügyészség, hogy az előbbiek nem ismerték el és nem is tagadták az ellenük felhozott vádakat.