A Pick Szeged Rt. hétfőn napon megtartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés többek között meghallgatta és jóváhagyta az igazgatóság jelentését a társaság 2002. évi tevékenységéről és annak eredményéről, valamint a társaság magyar számviteli elvek szerinti konszolidált illetve nem konszolidált mérlegbeszámolóit és eredménykimutatásait.
A közgyűlés a magyar számviteli szabályok szerint auditált, konszolidált mérleget 49,16 milliárd forintos főösszeggel fogadta el. A konszolidált adózás előtti eredmény 2,01 milliárd forintot ért el.
67 milliárdos forgalom, 2,34 milliárdos üzemi nyereség
2002-ben az értékesítésből származó nettó árbevétel 67,12 milliárd forintot, míg az üzemi eredmény 2,34 milliárd forintot tett ki. A közgyűlés az igazgatóság előterjesztésének megfelelően részvényenként 4840 forint osztalék kifizetéséről döntött. Az osztalékfizetés kezdőnapjáról a társaság rendkívüli közleményben értesíti részvényeseit, amire várhatóan 2003 május folyamán kerül sor.
2002-es üzleti év után fizetendő osztalék időzítését és mértékét több tényező együttes jelenléte tette lehetővé. A Pick Szeged Rt. felkérésére a Deutsche Bank Rt. egy magyarországi vezető bankokból álló konzorciummal 2002-ben megkezdte a társaság hosszú távú nyereség- és cash flow-termelőképességének vizsgálatát és kialakította a banki szempontból biztonságosnak ítélt tőkeszerkezeti javaslatait. Ezen javaslatok tették lehetővé, hogy döntés szülessen a 2002-es üzleti év után fizetendő oszta-lékról és annak mértékéről.
13 milliárdos beruházási program
Az elmúlt években (2000-2003) a fő tulajdonos Arago Rt. célkitűzéseinek megfelelően a Pick csoport kiemelt beruházási programot valósított meg, aminek során a beruházások értéke erre az időszakra vetítve meghaladja a 13 milliárd forintot.
A beruházási program utolsó nagy fejezete 2003 áprilisában zárul le a szegedi, új hentesüzemi blokk átadásával, amelynek köszönhetően a Pick hentesáru készítmény-előállító kapacitása csaknem megkétszereződik.
A beruházások eredményeként a Pick termékportfóliója megújul, és 2003. év folyamán több mint harminc új termékkel valamint megjelenéssel bővül. A beruházásoknak köszönhetően a gyártás során alkalmazott technológia csaknem valamennyi nemzetközi követelmény-rendszernek megfelel. A tulajdonosok a jövőben, a nyereség egy részéből, illetve a jelenleg igen kedvező piaci feltételek mellett elérhető külső forrásokból kívánják finanszírozni a technológiai- és termékfejlesztési beruházásaikat, így biztosítva a Pick versenyképességének megőrzését.
Partnerkeresés Nyugat-Európában
Ugyanakkor, a Magyarország európai unós csatlakozását követő időszakban a társaság piaci részesedésének megőrzése és növelése érdekében az európai disztribúciós és marketing tevékenység erő-teljes fejlesztése válik meghatározóvá.
Ezért a Deloitte & Touche 18 hónapos átvilágítási munkájának fő javaslata alapján megkezdődött a Pick Szeged Rt. stratégiai partnerkeresési programja, amelynek célja a vállalat hatékony nyugat-európai disztribúciós hálózatának kialakítása.
Az osztalékot a Pick csoport fő tulajdonosa, az Arago Rt. a cégcsoporton belüli tőkeátcsoportosításként kezeli és amennyiben a Társaság számára kedvező akvizíciós lehetőségek mutatkoznak a jövőben, a szükséges forrásokat tőkeemelés formájában visszajuttatja a Pick Szeged Rt. részére.