A japán gyártó új DSLR fotómasinája az eredetileg tervezettnél néhány héttel korábban kerül boltokba.
Rengeteg kritika éri őket, ennek ellenére világszerte igen komoly érdeklődés mutatkozik az almás mobilok iránt.
Az amerikai vállalat nem meglepő módon ismét egy igen korrekt negyedévet tudhat maga mögött.
Nem meglepő módon a redmondi mamutcég is minél hamarabb fel szeretne pattanni az egyre gyorsabb robogó okosóra vonatra.
A Xolo legújabb okostelefonja több szempontból is felhívja magára a figyelmet.
Ez az új memóriakártya az ígéretek szerint lényegében bármilyen külső behatásnak képes ellenállni.
Ezzel a vadonatúj Canon objektívvel vélhetően igen ritkán fogunk majd csak úgy véletlenül összefutni.
A japán gyártónál már javában folyik az Xperia Z3 utódjának a fejlesztése és tesztelése.
Az elődjénél vékonyabb, szebb, könnyebb és gyorsabb tablet már itthon is rendelhető.
Az operációs rendszert érintő új kritikus sebezhetőség kihasználásával amerikai és európai célpontokat támadnak a kiberbűnözők.
A Samsung ezúttal enyhén retrós, szétnyitható kialakítással párosítja a high-end belsőt.
A szerencséseknek már csak két hetet kell várniuk az első nyalókázásra.
Kezdődik a fűtési szezon – a hatóságok óvatosságra intenek a szén-monoxid-érzékelők kapcsán.
Az almás logós gyártó első smartwatch terméke az eredeti terveknek megfelelően a jövő év elején debütál majd a piacon.
A Google vadonatúj etalon kategóriás táblagépének első példányait hamarosan már át is lehet venni.
Az amerikai gyártó legújabb iMac modellje elképesztően nagy felbontású képmegjelenítőt kapott.
Az almás logós gyártó nem túl sok innovációt pakolt a kompakt újdonságába.
Lássuk, hogy a japán gyártónál milyen Lollipop frissítési stratégiát álmodtak meg!
Az Apple leleplezte az új iPad Air modellt, mellette brutális Maceket is villantott.
Hogyan védekezzünk adatszivárgás ellen? Egy biztonsági szakértőtől kapunk hasznos tippeket.
A Google tegnapelőtt bejelentett új csúcsmobilja hamarosan több tucat országban kapható lesz.
Ez az apró kütyü simán elfér a zsebünkben és az okostelefonunkkal is képes kommunikálni.
A Canon a közeljövőben várhatóan meg fogja újítani legolcsóbb Full Frame DSLR gépét.
Minden jel szerint a Microsoft új nextgen stratégiája most végre meghozta a gyümölcsét.