hir24

hir24

[FN, MH] A forint árfolyamsávjának egy hónappal ezelőtti kiszélesítése után hirtelen megnőtt a kockázata a lakossági körben közkedvelt deviza-hiteleknek . Az adósok a forint látványos erősödésével „nyerésben” vannak, és a többnyire euró alapon nyújtott hitelek növekedése is töretlen. Két nagybanknál a 2000-ben bevezetett euró alapú hitelekből máig mintegy 7-8 milliárd forint értékű állomány gyűlt össze. Kamatuk ugyanis a devizakamatokhoz igazodva

2001. 06. 18. 08:09

[FN, MH] Újabb feszültségforrás lehet a koalíciós pártok között , illetve az FKGP-n belül, hogy hamarosan lejár az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. felügyelőbizottsági tagjainak mandátuma. A testületben jelenleg Benczéné Tóth Judit képviseli a pártot, aki gyanúsítottként szerepel az úgynevezett „kazettaügyben”. A váltás annál is inkább elképzelhetőnek tűnik, mert – amint szakértők tájékoztatták lapunkat – a pártdelegáltakat nem az e

2001. 06. 18. 08:04

[FN, NSZ] Két új kút üzembe helyezésével hétfőtől tizenhat Klubpetrol-állomásnál tankolhatnak üzemanyagot az autósok . Az idén csaknem negyven, 2002-ben már százkutas hálózat kiépítését tervezi a Magyar Autóklub, amely a Hungaronaftával közösen hosszabb távon az üzemanyagpiac tíz százalékát megszerezheti. Tóth István főtitkárhelyettes szerint a kedvezményes tankolás lehetőségének hatására fél év alatt százezren fizették be a pártoló tagsági díjat

2001. 06. 18. 07:57

[FN, NSZ] Június végén jár le a beadási határidő a legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedő cég, a Hungaropharma privatizációs pályázatára . Akkor derül ki, hogy pályáznak-e patikusok, hiszen évek óta vita tárgya, miként szerezzenek tulajdont a Hungaropharmában a gyógyszerészek. A Hungaropharma, az ország legnagyobb gyógyszer-nagykereskedelmi cége tavaly mintegy nyolcvanmilliárd forintos forgalmat bonyolított, ehhez képest szerény, 300 millió for

2001. 06. 18. 07:50

[FN] Szezonálisan kiigazítva 0,2 százalékkal esett a thaiföldi GDP az első negyedévben az előző negyedévihez képest. A két éve folyamatos fellendülésben lévő szigetország bruttó nemzeti összterméke elsősorban az export és a bankbetétek visszaesése miatt csökkent. A hír hatására a cégek visszafogták termelésüket és csökkent a befektetői szándék is. A thai GDP tavaly 1,8 százalék volt, annak ellenére, hogy a szakértők csak 1,6 százalékos növekedés

2001. 06. 18. 07:33

(MTI-eco) Az utóbbi napokhoz képest alacsony forgalom mellett a forint árfolyama napközben 9,94-10,43 százalék között mozgott a bankközi devizapiacon, zárásra viszont 10,44 százalékos rekordmagasságba emelkedett. A nap első felében a kereskedők szerint passzív volt a piac, a szombattól hatályos, de a bankközi piacon praktikusan csak hétfőtől érvényes devizaliberalizációra készült. A forgalom a nap második felében is alacsony volt, de a külföldie

2001. 06. 15. 16:08

(MTI-eco) Májusban havi szinten 0,8 százalékkal esett az ipari termelés az Egyesült Államokban. Az ipari kapacitások kihasználtsága 77,4 százalékos volt. A Dow Jones/CNBC előzetes elemzői konszenzusa 0,2 százalékos havi termelésnövekedést és 77,9 százalékos kapacitás-kihasználtságot valószínűsített a múlt hónapra.

2001. 06. 15. 15:22

(FN) Májusban az amerikai fogysztói árak 0,4 százalékkal növekedtek, a maginfláció pedig 0,1 százalék volt. Az adat megfelel az elemzők várakozásainak: a Briefing.com által megkérdezett közgazdászok az áprilisi 0.3 százalék után májusra ugyanis 0.4 százalékos fogyasztói árszínvonal növekedést vártak, igaz a maginflációra 0.2 százalékos növekedést prognosztizáltak.

2001. 06. 15. 14:27

(MTI-eco) A finn Fortum energiaipari konszern eladta 45,4 zázalékos részvénypakettjét a Budapesti Erőmű R.-ben a francia EdF International SA cégnek. A tranzakció pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra. Hasonlóképp járt el a japán Tomen is, mely szintén az EdF-nek adta el részvénypakettjét.

2001. 06. 15. 13:22

(MTI-eco) Megérkezett a szlovák privatizációs miniszter válasza az OTP Bank ajánlatára, amelyet az IRB Bank többségi részesedésének megvásárlására nyújtott be a magyar hitelintézet – tudta meg az MTI az OTP Banktól. Az OTP megkezdte a válasz kiértékelését, a részletekről azonban nem kívántak nyilatkozni. A kiértékelés után rövidesen megkezdődhetnek a tárgyalások az adás-vétel részleteiről.

2001. 06. 15. 12:55

(MTI-eco) A ma éjszaka Somogy megyében lezuhant repülőgépen a Synergon vezetői közül Gyurós Tibor elnök-vezérigazgató, Lakatos Levente vezérigazgató-helyettes, és Felkai András illetve Völgyes Iván a társaság igazgatóságának
tagjai utaztak. Az utasok sorsáról hivatalos értesítést a cég egyelőre még nem kapott – adta hírül a Synergon.A Synergon vezetését ideiglenesen Czakó Ferenc, az ügyvivői testület tagja veszi át

2001. 06. 15. 12:25

(MTI-Eco) Már csak a kabinet álláspontjára vár a MOL a gázüzletág értékesítésével kapcsolatban. Hernádi Zsolt mai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a többségi tulajdon értékesítéséhez szükség van az állam egyetértő szavazatára, a kormány véleménye nélkül nem akarnak dönteni. A lengyelországi finomító ügyében Hernádi elmondta, hogy bár most már a brit Rotch céggel folynak a tárgyalások, ajánlatukat továbbra is fenntartják.

2001. 06. 15. 10:37

A BUX csekély, 0.1 százalékos emelkedéssel nyitott. A NABI-t felfüggesztették 11 százalékos árfolyamcsökkenés miatt, és rögtön a nyitáskor felfüggesztették a Synergont is: ugyanis a cég néhány vezető tisztségviselője tartózkodott azon a repülőgépen, amely csütörtökön este zuhant le Somogy megyében. Csökkenéssel kezdtek Európa nagy tőzsdéi is. A holland elektronikai óriás, a Philips árfolyama hét százalékkal zuhant a cég által kibocsátott profitw

2001. 06. 15. 09:44

(FN) Áprilisban sorozatban másodszorra esett Európa harmadik legnagyobb gazdaságának ipari termelése, a tengerentúli rendelések és a hazai kereslet megtorpanása következtében. A márciusi 0,3 százalékos esést ugyanekkora csökkenés követte áprilisban is. Az elemzők csak 0,2 százalékos visszaeséssel kalkuláltak. Az elmúlt negyedévben éves szinten 2 százalékos növekedés következett be a francia ipari termelésben. A francia gazdaság GDP-je az első ne

2001. 06. 15. 09:35

(FN) A gyenge kereslet és a mérséklődő árak miatt a második negyedévben 175 millió euró veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a holland Philips Electronics. A divízió bevételei a negyedév során 25 százalékkal csökkentek. A Philips az utolsó chipgyártó, amely a félvezető piac gyengélkedése miatt jelent be profitwarningot.
A Philips közleménye >>

2001. 06. 15. 09:33

(MTI-eco) A külföldiek hétfőtől vehetnek rövidlejáratú állampapírokat. Az Államadósság Kezelő Központ(ÁKK) június 18-i hatállyal változtatja meg a korábban kibocsátott diszkont kincstárjegyek kibocsátási tájékoztatóját, s így e naptól vehetnek külföldiek egy évnél rövidebb lejáratú állampapírokat – derül ki az ÁKK Rt. pénteken közzé tett hirdetményéből.
Az Államadósság Kezelő Közpon

2001. 06. 15. 09:11

(MTI-eco) Németországban 0,5 százalékkal nőttek a nagykereskedelmi árak májusban áprilishoz viszonyítva, és 4,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – jelentette a szövetségi statisztikai hivatal. Az elemzői konszenzus tizenként hónapra csak 3,3 százalék volt. Az indexet elsősorban az élősertés, a baromfi és a sertéshús lökte meg: ezek nagykereskedelmi ára átlagosan 30 sázalékkal volt magasabb, mint tavaly májusban. Továbbra is

2001. 06. 15. 09:05

(VG) Meglehetősen tőzsdeellenesen nyilatkoznak a hazai tőkepiac helyzetéről a Világgazdaság által megkérdezett szakértők. Azt állítják, megfelelő „viselkedéssel” a kis és közepes magyar vállalatokat kellene céloznia a BÉT-nek, ez biztosítaná a túlélést is. Más szakértők és a tőzsde véleménye szerint viszont külső – többek között kormányzati – segítség nélkül még sokáig nem lesz olcsóbb egy kibocsátás, mint a bankhitel.

2001. 06. 15. 08:52

(VG) A reális ártól messze elmaradónak minősítették a piacon a CE Oil & Gas által a BorsodChem-részvényekre tegnap tett 5300 forintos ajánlatot. Az osztrák befektető jelezte, hogy részesedését 50 százalék fölé szeretné emelni a tranzakció révén, melyet egyébként a BorsodChem igazgatósága is támogat.
Részletek a Világgazdaságból >>

2001. 06. 15. 08:48

(VG) Csaknem 8 százalékpontot erősödött a forint a sávszélesítés óta eltelt hat hét alatt. A korábbi várakozásoknál gyorsabb felértékelődés hozzájárulhat egy erőteljesebb dezinflációhoz, ugyanakkor megnövekedett a külső egyensúly romlásának veszélye. Az egyre erősödő forint mind nehezebb helyzetbe hozza az exportőröket. Egyedül a Pick 1,3 milliárd forintos kárral számol a sávszélesítés miatt, a konzervipar és az öntödék is panaszkodnak. A három

2001. 06. 15. 08:38

(Népszava) Az elmúlt három év legszínvonalasabb szakmai tájékoztatójának nevezték az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának kormánypárti és ellenzéki tagjai is Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnapi meghallgatását. Vonza részletesen beszámolt külföldi tárgyalásairól, majd a mezőgazdaság aktuális problémáiról beszélt. Előadásából kiderült, 2001-ben talán nyugodtabb évük lesz a földből élőknek. Úgy tűnik, például, hog

2001. 06. 15. 08:34

(Népszava) Becslések szerint 15-18 milliárd forinttal kell a lakosságnak többet fizetnie éves szinten gyógyszereiért a júliusi áremelés miatt. A gyártókkal korábban kötött hosszú távú megállapodás szerint ugyanis 6,3 százalékkal emelkednek júliustól a támogatott készítmények árai, s jelentősen módosul az egészségbiztosító által támogatott gyógyszerek köre is. A jövőben valamennyi hatóanyagcsoportból kizárólag a két legolcsóbb készítmény árát egé

2001. 06. 15. 08:28

(MH) Gyökeres változást nem hoz az állampolgárok életében a mától életbe lépő devizaliberalizáció – állították a Magyar Hírlap által megkérdezett szakemberek. A forint konvertibilitása nem a deklarációktól függ – véli Zdeborsky György, a CIB vezérigazgatója. Szerinte a forintot mától sem fogják másként kezelni a külföldi bankok, mint eddig. Ahol eddig beváltották, ott a liberalizációt követően is váltják a forintot, ahol nem, ott pedig a bejelen

2001. 06. 15. 08:22

(NSZ) Ősztől biztosan új kedvezményekkel bővül a lakástámogatási rendszer – ezt a gazdasági miniszter a napokban jelentette be. Ám az még nem világos, mi változik. A pénzügyi tárcánál készült munkaanyagban – a Népszabadság információi szerint – az szerepel: az új lakások építésére vagy újonnan épített otthonok megvásárlására felvett hitelek támogatását három százalékponttal lehet megemelni szeptembertől. A most nyolcszázalékos

2001. 06. 15. 08:17
Olvasói sztorik