D. Kovács Ildikó

D. Kovács Ildikó

újságíró
Közéleti újságíró, belföldi és nemzetközi témákkal foglalkozik, különös tekintettel az Egyesült Államokban zajló eseményekre. Írásaiban elsősorban a hazai politikai és gazdasági döntések – visszás – hátterét, közvélemény-kutatások eredményeit és a Magyarországra is ható globális trendeket elemzi, valamint több alkalommal vett részt nemzetközi tényfeltáró projektekben. Gyerekkora óta elkötelezett újságolvasó, munkájában pedig fontosnak tartja a függetlenséget, az objektivitásra való törekvést, a közérdekű tájékoztatást és a véleményszabadság tiszteletét. Nagy becsben tartja az egykori washingtoni újságíró múzeumból kapott hűtőmágnesét, amelyen ez áll: „Trust me, I’m a reporter”, azaz: bízz bennem, riporter vagyok. Ha olyan közéleti ügyben van információja, amely túlmutat a napi politikai zajon, netán érdekes háttér, esetleg nemzetközi kontextus bújik meg mögötte, írjon levelet.

Azaz „Hogyan harcolunk” címmel tart helyi idő szerint délután fél kettő után beszédet Orbán Viktor a Conservative Political Action Conference (Konzervatív Politikai Akciókonferencia), azaz CPAC rendezvényén a texasi Dallasban.

2022. 08. 04. 20:29

A kormány elemzése szerint ekkora fognak felhalmozódni a nyugati világ problémái, például az USA-nak ekkora lesznek nagy gondjai.

2022. 07. 23. 11:16

Orbán szerint a NATO/EU-tagok stratégiája minden pontban kudarcot vallott, és ennek egyik része, hogy a világ nagy része nem hajlandó részt venni a háborúban, és nem feltétlenül azért, mert Oroszország mellett állnak, hanem azért mert megvannak a saját problémái.

2022. 07. 23. 10:54

Megpróbálták megvédeni a német-orosz energiatengelyt, amelyet most ver szét a nemzetközi politika – mondja a kormányfő, a megújuló energiahordozókra történő átállás pedig egyelőre akadozik, miközben Brüsszel ezt akkor is erőlteti, ha az ellentmond a tagállamok érdekeinek.

2022. 07. 23. 10:31
Olvasói sztorik