Május 1-jétől jelentősen szigorítja a mikromobilitási eszközök használatát Kaposvár: a közgyűlés döntése értelmében a sétálóövezetben tilos lesz elektromos rollerrel és több más gépi meghajtású eszközzel közlekedni. A városvezetés a gyalogosok biztonságának növelésével és a balesetek megelőzésével indokolta a lépést.
Az angol rendőrség jelzésére fogtak el egy gyermekpornográfiával gyanúsított pécsi férfit Budapesten
Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként fogtak el egy pécsi férfit, aki iránt gyermekpornográfia gyanúja miatt vizsgálódtak az Egyesült Királyságban. A nyomozás során kiderült, hogy egy mindössze nyolcéves magyar kislány is az áldozatok között lehetett, a bíróság pedig már el is rendelte a gyanúsított letartóztatását.
Az átmeneti időszak felelősségére és az egészségügyi ellátás zavartalan működésének megőrzésére figyelmeztetett Facebook-bejegyzésében Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter. A politikus szerint az átadás-átvétel idején is a betegbiztonság és az ágazat stabilitása az elsődleges szempont.
A DK közlése szerint automatizált kibertámadás érte a párt informatikai rendszerét, ismeretlenek tömeges, valótlan aktivistajelentkezésekkel próbálták feltölteni a párt adatbázisát. A DK az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, és értesíti az érintetteket is.
Először szólalt meg részletesebben a választási vereségről Lázár János: a fideszes politikus szerint súlyos kudarcot szenvedtek, amelynek okait értik, de a megújulás hosszú és nehéz munka lesz. Bejegyzésében arról írt, miért marad a politikában, és miért vállal csak egy évre országgyűlési képviselői mandátumot.
Határozottan visszautasította azokat a feltételezéseket a Tisza Párt alelnöke, amelyek szerint a párt határon túli politikai szervezetek létrehozásában venne részt. Tarr Zoltán szerint a Tisza célja az egység és a megbékélés erősítése, nem pedig a külhoni magyar közösségek megosztása.
Jelentősen nő a magántőkealapok átláthatósága, az MNB pedig nem vállal veszteséget a 4iG kötvényeinek átütemezésénél – egyebek mellett ezekről beszélt a HVG-nek adott interjúban Varga Mihály jegybankelnök. Az MNB elnöke szerint a transzparencia elkerülhetetlen, és a sajtó sok esetben eddig is pontosan beazonosította a magántőkealapok valódi tulajdonosait.
Brüsszel minden politikai és pénzügyi támogatást megadna Magyarországnak a gazdaság újraindításához és az uniós források gyors lehívásához – erről beszélt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a szerdai uniós tárgyalásait követően. A leendő miniszterelnök szerint már május végén megszülethetnek az első megállapodások, miközben a korrupció elleni fellépés és az Erasmus-program újraindítása is kiemelt uniós elvárás.
