Nagyvilág

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot

Hicran BABAYEV / AFP
Hicran BABAYEV / AFP

Azerbajdzsán „terrorellenes műveletet” indított Hegyi-Karabah ellen – közölte az ország védelmi minisztériuma. Gegham Stepanyan, Hegyi-Karabah-i emberi jogi aktivista szerint kedd este 8 óráig 23 katona és két civil vesztette életét az összecsapásokban, 138-an, köztük 29 civil pedig megsebesült.

A térségben terrorelhárító műveletek kezdődtek meg, melyek célja Azerbajdzsán alkotmányos rendjének biztosítása és helyreállítása – olvasható a tárca kedden nyilvánosságra hozott közleményében. Hangsúlyozzák: az offenzíva során kizárólag katonai létesítményeket vesznek célba.

Az azerbajdzsáni kormány kedd este bejelentette, hogy „a végsőkig” folytatni fogják a háborút, hacsak a hegyi-karabahi hatóságok nem adják meg magukat, nem adják át az összes fegyvert, és nem egyeznek bele a kormány feloszlatásába.

Hozzátették, hogy az azeriek képviselői hajlandók találkozni a Karabahban élő örmény lakosok képviselőivel, de „a terrorellenes intézkedések” leállítása érdekében „az illegális örmény fegyveres csoportoknak fel kell tűzniük a fehér zászlót, minden fegyvert át kell adniuk, és az illegális rezsimnek fel kell oszlatnia magát”.

A védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy „az örmény fegyveres erők egységei” Hegyi-Karabahban tüzérségi tüzet nyitottak az azerbajdzsáni erőkre Aghdam térségében, amire „megtorló intézkedéssel” válaszoltak. Hozzátették: az orosz békefenntartó kontingens parancsnokságát, valamint a térség nyugalma fölött őrködő török-orosz megfigyelőközpont vezetőségét tájékoztatták a terrorellenes akcióról.

A hadművelet néhány órával azután kezdődött, hogy négy katona és két polgári személy örmény diverzáns akcióval elhelyezett aknák miatt életét vesztette Hegyi-Karabahban.

Ruben Vardanyan, örmény politikus, egykori miniszter a Twitteren azt írta,

Azerbajdzsán nagyszabású tüzérségi támadást indított Hegyi-Karabah ellen, amelynek civil célpontjai is vannak.

Ugyanakkor az örmény védelmi minisztérium értékelése szerint az azeri-örmény határon a helyzet „viszonylag” stabilnak mondható. A karabahi védelmi erők közlése szerint az azeriek helyi idő szerint 13 órakor a teljes kontaktvonalon indítottak támadást.

Az azeri külügyminisztérium az örmény csapatok teljes kivonását és a sztyepanakerti kormány feloszlatását követeli. Sztyepanakert a Hegyi-Karabah örmény fennhatóság alatt álló részének fővárosa, melyre Azerbajdzsán területi igényt formál.

A térségben a béke és a stabilitás elérésének egyetlen módja az örmény fegyveres erők feltétel nélküli és teljes kivonása Azerbajdzsán karabahi régiójából, továbbá a sztyepanakerti bábkormány feloszlatása

– fogalmaztak.

Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök magyar idő szerint kedd délután azt mondta, hogy Örményország nem fog katonailag beavatkozni Karabah védelmének érdekében

Ebben a pillanatban nem szabad semmilyen nem tervezett, drasztikus, kalandos akciót végrehajtanunk

fogalmazott Pashinyan az örmény Biztonsági Tanács ülése után kiadott közleményében.

Az örmény miniszterelnök kijelentette, hogy az azerbajdzsáni támadás „fő és kulcsfontosságú célpontja” az volt, hogy Örményországot belevonja egy katonai konfrontációba.

Andranik Shirinyan, a Freedom House örményországi képviselője a Twitteren azt írta, hogy a támadások a kommunikációs infrastruktúrát célozzák. Megszűnt az internet- és a telefon-kapcsolat, a helyi civil lakosság teljesen el van vágva a külvilágtól. Ezt erősíti a Hetq című örmény lap beszámolója is: elmondásuk szerint nem tudnak kapcsolatba lépni a Hegyi-Karabahban élőkkel. Eközben a jelek szerint Azerbajdzsánban is korlátozzák az internetes tevékenységet, ott a Tik Tokot nem lehet elérni.

Az azeri védelmi minisztérium SMS-üzeneteket küldött és szórólapokat osztott a helyi lakosságnak, amelyekben a Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő Lachin folyosón létrehozott, állítólagos menedékhelyekre irányítják őket. Egyúttal arra figyelmeztették a civileket, hogy maradjanak távol a katonai létesítményektől, és ne támogassák az örmény fegyveres erőket.

Az azeri védelmi miniszter, Zakir Haszanov kedden telefonon egyeztetett török kollégájával, Yaşar Gülerrel, aki támogatását fejezte ki Azerbajdzsán felé. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke ugyanakkor lesújtónak nevezte a Hegyi-Karabah felől érkező híreket és kijelentette, hogy azonnal le kell állítani a katonai akciót a Baku és a karabahi örmények közötti valódi párbeszéd érdekében.

 

Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek kinyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus először 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki. A vitatott státuszú régió azóta újra és újra fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azeriek között. A térségben legutóbb 2020 szeptember 27-én újultak ki ismét a harcok. Azerbajdzsán elhatározta, hogy fegyverrel foglalja vissza az enklávét, és végül sikerült is jelentős területeket az ellenőrzése alá vonnia.

A harcok, amelyek mindkét oldalon több ezer ember életét követelték, 2020 november 9-én egy Moszkvában aláírt tűzszüneti megállapodással értek véget. A határ menti régióból a 2020-as háború vége óta gyakran érkeznek jelentések harcokról. A felek jellemzően egymást vádolják a tűzszünet megsértésével.

(OC Media / Al Jazeera)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik