Pénzügy

Álláskeresés Németországban – mindenről dokumentumot

A német munkaadók ragaszkodnak a bevált gyakorlathoz: még mindig postán várják azt a sok dokumentumból álló vaskos csomagot, amit az álláskeresőknek kell összeállítaniuk.

Németországban egy állás „első körös” megpályázásához is gondosan összállított csomagot kell postáznia a munkát keresőnek. Szakmai előmeneteléről és képzéséről is dokumentumai és referenciái másolatával kell számot adnia benne.







Tipp
A profi karriertanácsadók azt ajánlják, hogy a jelenkező mappája első oldalára fedőlapot tegyen, amelyen fotója, neve és címe áll. Ezenkívül esetleg a mappa tartalmának felsorolása, amivel még átláthatóbbá teheti az emberi erőforrás munkatárs számára, hogy mit hol keressen.

Mappa – minden benne van

Az úgynevezett Bewerbungsmappe olyannyira elterjedt Németországban, hogy még a papír- és írószerboltokban is kapni mindenféle színűt és típusút. Az ebben elküldött dokumentumok sorrendje a következő: önéletrajz, valamint a tanulmányokat és a szakmai tapasztalatokat bizonyító papírok. A kísérőlevél nem a mappa része, azt a borítékban a mappa fölé kell helyezni.

A kiválasztást végző munkatársak inkább konzervatívak, nem érdemes feltűnő mappát választani, kreatív önéletrajzot összeállítani, ha valaki meg is akarja kapni az állást. A hagyományos, visszafogott, klasszikus mappákat és formákat jobban kedvelik. Bizonyos fajta cégeknél természetesen érdemes kreatívnak lenni és például CD-n elküldeni a multimédiás bemutatkozó anyagot – de inkább csak innovatív és kis vállalatoknál.

A műanyag mappa kifejezetten kerülendő, még akkor is, ha az egyéb anyagokból készültek nagyobb súlya több pénzt jelent a postázáskor. A precíz németek még arra is figyelmet fordítanak, hogy a fénymásolatok jó minőségben készüljenek, mert a fekete csíkok az ő szemükben a professzionalitás hiányának tanújelei.







A felvételi interjú
Németországban iparágtól és cégtől függ, hogy hány embert hívnak be felvételi beszélgetésre. Van, ahol csak keveset, vagyis aki odáig jutott, az már nagy eséllyel indul az állás elnyeréséért. Például a tudományos vagy irodai munkáknál. Máshol viszont még messze a siker akkor is, ha személyes beszélgetésre hívnak valakit. A felvételi interjú nagyjából megfelel a magyar szokásoknak, speciális témákra vagy helyzetekre nem kell felkészülni. A bértárgyalás esetében azonban fontos tudni, hogy a német javadalmazási rendszer általában kategóriákba sorolja a munkavállalókat, így a beszélgetésen a fizetés nem alku tárgya.

Hagyományos kronológia

Bár szinte minden fejlett ipari országban – csakúgy mint Magyarországon – az amerikai kronológiát követő önéletrajzokat preferálják, Németországban még mindig a hagyományos, múltból a jelenbe tartó felsorolásokat kedvelik. Ez ma már kevésbé erős alapszabály, de sokan ma is azt ajánlják, ne az amerikai szokásokat kövessük, ha állást akarunk kapni egy német cégnél.

Az önéletrajz jobb felső sarkából viszont nem hiányozhat egy fénykép. Akár oda is ragaszthatjuk, de még postán történő küldés esetén is inkább a digitális fotó kinyomtatott változata ajánlott.

A jól struktulált önéletrajzot megelőzi a mappában a kísérőlevél, ez semmiképp sem lehet több egy oldalnál. Amíg Magyarországon sok cégnél, főleg fejvadászoknál elegendő, ha csak a megpályázott pozíciót, a vállalat nevét, a hirdetés lelőhelyét jelöljük meg és néhány sort írunk, a német munkaadók elvárják, hogy a jelentkező részeletesen kifejtse, miért alkalmas az állásra.

Ide kattintva egy német önéletrajzmintát talál >>

Referencia

Nem mondhatóak hiszékenynek a német munkaadók, a korábbi munkahelyekről és szakmai gyakorlatokról referenciát is csatolnia kell a pályázónak. A legfeljebb egyoldalas dokumentum nemcsak az önéletrajzban írtakat támasztja alá, hanem ajánlásként is szolgál a volt munkaadótól.

Tehát a referenciát a volt munkahely állítja ki, általában az ottani közvetlen felettes ír a munkavállaló szakmai teljesítményéről. Ez különösen olyan külföldi pályázónak okozhat nehézséget, akinek a hazájában nem szokás referenciát kiállítani. Ajánlatos utólag is beszereznie ilyen papírokat, hogy eljusson a felvételi beszélgetésig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik