A 15-ös csapdája
Neves szakembereket, gyakorló pedagógusokat kérdeztünk meg arról, mi a véleményük a tankötelezettség korhatárának leszállításáról 15 éves korra. A körkérdésre adott véleményeket folyamatosan közreadjuk az fn.hu-n. Elsőként az MTA Gyerekszegénység Elleni Program szakemberei, Ferge Zsuzsa, Darvas Ágnes és Kende Ágnes írását olvashatják.
Magyarországon 2007-ben a 17 évesek 92, a 18 évesek 83, a 19 évesek 73, a 20 évesek 60 százaléka az oktatási rendszerben maradt. Az adatok azt mutatják, hogy ha a mai feltételek maradnának, a gyerekek többsége nem hagyná el az iskolát a 15 éves korra leszállított korhatár miatt.
Európa nyugati végén is vannak 15-16 éves korhatárok, de a gyerekek túlnyomó többsége marad az (ingyenes, államilag biztosított) iskolákban. Minden eszközzel szorgalmazzák, hogy a serdülők ne morzsolódjanak le, hiszen nekik egyáltalán nem mindegy, hogy valamilyen piacképes végzettséget kap-e a többség.
Nálunk három veszély merül fel a 15 évre levitt tanköteles korral kapcsolatban. Először: az eddigi 18 év mellett az iskoláknak igyekezniük kellett, hogyan tartsák meg a gyerekeket – a lemorzsolódás elleni küzdelem középpontban volt, és 2011. február végéig maradt is. A 15 éves kori felmentés hangsúlyozottan visszafelé mutató változást akar, amely a beiratkozás napjától kezdve fog hatni. Az iskola törvényes felmentést kapott a nehéz gyerekekkel való foglalkozás alól. Másodszor: a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport, aki eddig is leginkább ki volt téve a kudarcos iskolai életútnak, minden esélyét elveszíti a későbbi munkaerőpiacon való érvényesüléshez. Harmadrészt: a középfok nem kötelező jellege elvileg megteremtheti az állami középfokú oktatáson belül vagy kívül a fizetős szolgáltatásokat, tovább erősítve a magyar oktatás amúgy is szelektív és elitista jellegét, illetve csökkentve az eddig is alig érvényesülő esélyegyenlőséget.
Az a csoport, amely a leginkább veszélyeztetett, nagyjából a közoktatási törvény által meghatározott halmozottan hátrányos helyzetű kategóriába tartozó gyerekek. Az utóbbi évek próbálkozásai épp arra irányultak, hogy inkább az oktatás alkalmazkodjon a gyerekek igényeihez, és ne a gyerekeknek kelljen a merev oktatási rendszerhez alkalmazkodniuk. Erre a megváltozott szemléletre utalt a fogyatékossá nyilvánított gyerekek számának csökkenése, illetve integrált oktatásba történő utalásuk, a kompetencia alapú oktatás megteremtése, illetve az integrációs és deszegregációs törekvések. Tudjuk jól, hogy sok buktató és hiba történt, azt is, hogy az eredmények most kezdődnének látszani (ha hagyná az új kormányzat ezt a folyamatot kifutni), de semmiképpen nem akart a rendszer ezektől a gyerekektől rendszerszinten megszabadulni. A méltányos oktatás lényege épp az lenne, hogy kora gyerekkortól szisztematikusan felépített rendszerben a kudarclehetőségeket kikerülhessük, így a gyerekek számára a minél későbbre tolódott szelekciós pontnál, valódi, szabad választást jelentsen az, hogy milyen iskolatípusban tanul tovább a középfoktól kezdődően.
A buktatással, a leszállított tanköteles korral, a rendszer azt üzeni, hogy nem akarja a rendszerben látni azokat a gyerekeket, akiket épp egy rosszul működő rendszer tett kudarcossá. A leszállított tanköteles korral lehet majd spórolni az oktatásban, hisz nem kell őket továbbtanítani, nem kell annyi (vélhetőleg) szakiskolát fenntartani, mint eddig, magántanulókkal pedig végképp nem kell foglalkozni, és el lehet bocsátani pedagógusokat.
De az új rendszer nem csak ebbe az irányba hat. A szociális kiadásokat is meg lehet spórolni, hisz ezek a gyerekek így 15 éves koruktól ellátatlanok maradnak: szüleik nem kapnak tovább családi pótlékot utánuk, munkanélküli ellátás pedig a mai szabályok mellett nem is elképzelhető számukra. Elhelyezkedésük a mai statisztikák alapján gyakorlatilag kizárt: a falusi, tanulatlan és gyakorlatlan munkaerőt a piac nem fogad. Ha se munka, se ellátás, az élethez való elemi joguk van veszélyben. Pedig az Európai Unió és a magyar elnökség közös prioritása a gyerekszegénység csökkentése.
