 |
| A kiskunhalasi kórház. Elsőként alakult át gazdasági társasággá. |
Brit befektetői kört maga mögött tudva, részletes üzemeltetési tervvel jelentkezett egy magyar orvos még a nyárelőn az egyik győri kórház orvos-igazgatójánál: ha hatályba lép a privatizációs törvény, üljenek le tárgyalni, mert érdekli a befektetői csoportot az intézmény. “Az igazgató elzárkózott az ajánlattól, azóta pedig csend van” – meséli az észak-alföldi városban praktizáló sebész. Más városban sincs pezsgés, sem információ arról, hogy az önkormányzatoknál egymásnak adnák a kilincset a potenciális befektetők, s már csak a papírok aláírása lenne hátra.
PROCEDÚRA. “Valóban csend van” – kommentálja a helyzetet Tóth Judit, az egészségügyi tárca szóvivője. Mint hozzáfűzi, most már látható, mennyire voltak megalapozottak azok az ellenzéki vádak, amelyek szerint a kormány ki akarja árusítani az egészségügyi vagyont, s ugrásra készen áll a tőke, hogy lerabolja a magyar egészségügyet. Csehák Judit korábbi egészségügyi miniszter azt hangsúlyozta, nem a privatizáción van a hangsúly, hanem azon, hogy a szolgáltatások fejlesztésének idejét lerövidítsék. E reményben az elkövetkező 10 évben 300 milliárd forintos tőkebeáramlással számol a kormány, ám ehhez képest egyetlen forintot sem ajánlottak még fel magyar közkórházért.
A befektetők óvatosak – magyarázzák a szakértők. A törvény előírása szerint magánosítani csak gazdasági társasággá átalakult egészségügyi intézményt lehet, márpedig maga az átalakulás is hónapokat, vagy – nem túlzás – éveket vehet igénybe. Ebből a hosszadalmas eljárásból spórolt meg magának 6-7 hónapot a kiskunhalasi Semmelweis Ignác kórház, amely az országban elsőként alakult át a kórháztörvény passzusainak megfelelően gazdasági társasággá. Füzes Attila, 2003 júniusától kht. formájában működő intézmény gazdasági igazgatója a Figyelőnek elárulta, még nem kopogtatnak a befektetők az ajtón, pedig ennek reményében léptek. Csupán arra várnak az önkormányzattal együtt, hogy a minisztérium tegye közzé az úgynevezett minimum-feltételeket tartalmazó kormányrendeletet, mert ennek híján “zsákbamacska lenne” működtetési pályázatot kiírni.
| Privatizációs feltételek |
 |
| Tomográfos vizsgálat. Nem lehet |
• A befektető maximum 49 százalék erejéig szerezhet tulaj-dont, s csakis tőkeemeléssel
• Vagyoni bizto-sítékot kell leten-nie, amely az adott intézmény OEP-finanszírozása éves össze-gének egytizenkettede, azaz egyhavi összeg az előző év adatai alapján
• Ahol korábban költségvetési pénzből fejlesztettek, azaz címzett vagy céltámogatásban részesültek, ott 10 évig magánbefektető nem szerezhet többségi tulajdont
• A befektetőnek 5 évre szóló szakmai tervet kell készítenie, amelyet az önkormányzatnak el kell fogadnia
• A szerződést minimum 3 évre kell megkötni, felső korlát nincs
• A betegektől nem lehet a szolgáltatásokért pénzt kérni, csak az extra ellátásért (különleges étrendért, hotelszolgáltatásért)
• A piacon már jelen lévő cégek, amelyektől eddig a kórház vásárolt szolgáltatást, továbbra is maradhatnak; ennek feltétele azonban, hogy 2004. június elsejéig a törvényi feltételekhez igazítsák az úgynevezett közreműködői szerződéseket, ellenkező esetben a megállapodás 2004 decemberében érvényét veszti, s kiszorulnak a piacról |
|
A minimumfeltételek szabják meg ugyanis, hogy az egészségügyi szolgáltatás nyújtására – beleértve az utolsó széket és injekciós tűt is – milyen tárgyi, személyi és építészeti feltételek biztosítása mellett lehet vállalkozni. “Egyelőre azért nem mozdul senki, mert nem ismertek a feltételek!” – summázza Füzes Attila. Másfelől, mint Tóth Judit hangsúlyozza, azért sem kell csodát várni, mert mindössze alig négy hónap telt el a jogszabály hatályba lépése óta. Dániában például két évet kellett várni a privatizációs boomra. Mindkét oldal puhatolózik, tanulmányozza a jogszabályokat, mérlegeli a kockázatokat. Hogy az intézményfenntartók és a vevőjelöltek is könnyebben igazodhassanak el a jogszabályok útvesztőiben, a tárca kézikönyvben értelmezi a törvény rendelkezéseit, valamint a szakmai és a vagyoni feltételeket taglaló rendeleteket – a kötetet angol és német nyelven is kiadják. Befektetői oldalról azért már mutatkozik érdeklődés: brit, német, izraeli és spanyol pénzügyi csoportok a jogszabályi környezetet tanulmányozzák. “Azért sem történik semmi érdemleges, mert az egészségügyi szektor túlontúl zárt ahhoz, hogy egyik pillanatról a másikra elözönöljék a befektetők” – értékeli a helyzetet Gászpor Jenő, a Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesületének főtitkára. Akik már benn vannak a piacon, azok sem könnyen mozdulnak, mert nem rendelkeznek kellő tőkével ahhoz, hogy egy egész kórházat működtessenek. Fékezi a befektetői szándékokat az is, hogy a feketegazdaság jelenléte az egészségügyi szolgáltatások terén még mindig jelentős, s ezzel nehéz konkurálni. Például az egészségügyi dolgozók jövedelmének egy része, egyes pozíciókban a nagyobb hányada hálapénzből áll. A magánszolgáltatók által üzemeltetett ellátó egységekben viszont elvárás a betegek részéről, hogy a szolgáltatásért ne kelljen bizonylat nélkül, zsebbe fizetniük. (Az ellenzék és az érdekvédelmi szervezetek szerint attól lehet tartani, hogy a privatizált intézményekben a működtetők majd a magasabb szintű szolgáltatásra hivatkozva kérnek pénzt, sőt kifejezetten csak térítés ellenében férhetnek hozzá a betegek az ellátáshoz egyes magánkézbe adott intézményekben.) A valóságban azonban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által finanszírozott beavatkozásokért – a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint – az a szolgáltató, amely a pénztárral áll szerződésben, nem kérhet a betegeitől pluszjuttatást. Gászpor Jenő szerint, ha a várakozások be-
igazolódnak, azaz a paciensek tényleg nem hajlandók hálapénzt adni az orvosoknak, a dolgozók majd a tulajdonosoktól várják, hogy e kiesett jövedelmet pótolják számukra. Erre azonban a kötött társadalombiztosítási finanszírozás közepette nyilvánvalóan képtelenek lesznek.
Damoklész kardjaként lebeg az egész szektor felett az a nemrégiben hozott luxemburgi bírósági ítélet, amely szerint az ügyeletben töltött idő rendes munkaidőnek számít, s a szerint kell díjazni. E döntés 2004 májusától ránk is kötelező (több pénzt feltételez és a személyzet kibővítését), ám ehhez sem anyagi, sem humán erőforrások nem állnak rendelkezésre.
KÉSIK A FRIGY. Ezzel együtt az egészségügyi szektor még így is elég “szép menyasszony” ahhoz, hogy a tőketársaságok fantáziát lássanak benne. “Betegek mindig lesznek, s az OEP is mindig finanszírozni fog” – fogalmaznak a szakértők. Furcsa mód azonban a frigyet az intézményfenntartó önkormányzatok sem sürgetik. Ennek egyik magyarázata, hogy sok helyütt a kórházi menedzsment a saját menesztését készítené elő, hiszen nem kétséges, hogy az új, profit szemléletű tulajdonosok nem hagynák érintetlenül a mai szervezeti hierarchiákat, különösen akkor nem, ha a pazarlás a mostaniak “vezényletével” történt.
A Magyarországon működő mintegy 170 állami és önkormányzati kórház közül körülbelül 90-100 számára nyílik meg a lehetőség, hogy magánkézbe kerüljön. A GKI Egészségügy-kutató Intézet Kft. legfrissebb felmérése szerint azonban legfeljebb 8 önkormányzat tervezi, hogy él a törvény adta lehetőséggel. Skultéty László, az intézet ügyvezető igazgatója szerint az önkormányzati hezitálás oka összetett. Egyfelől nehezen jutnak konszenzusra a politikai pártok képviselői, másfelől, ha ez létre is jön, akkor is attól lehet tartani, hogy a következő választásokon a testületbe került képviselők majd megvétózzák azt. Az ügyvezető igazgató ugyanakkor úgy látja, a szűkmarkú állami költségvetés kifejezetten arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy igyekezzenek megszabadulni a terhes vagyontól. Egy, a kormány által két hete elfogadott kedvezményes – várhatóan 6,7 százalékos kamatozású és 15 éves futamidejű – hitelcsomag arra inspirálhatja az intézmények dolgozóit, hogy a magánosítás irányába billenjen a mérleg, s ebben ők is aktívan vegyenek részt.
A kabinet 25 milliárd forintos hitelkerettel segíti az alkalmazottakat, hogy tulajdont szerezzenek. (A törvény szerint a tőkeemeléses privatizációban a dolgozók azonos ajánlati feltételek esetén előnyt élveznek.) A már működő gazdasági társaságok, és a piacra ezután belépők számára is nyílik egy kedvezményes hitelkeret – 15 milliárd forint értékben – beruházások és fejlesztések támogatására.
LASSÚ MEGTÉRÜLÉS. A félreértéseket elkerülendő, az úgynevezett kórháztörvény nem tereli egészen új mederbe a magánszolgáltatók megjelenését az egészségügyi szektorban. “Ezután sem lesz akadálya annak, hogy részterületekre lépjenek be magánvállalkozók, azaz mondjuk kizárólag a labort, a CT-t, vagy az MRI-t működtessék, ám erre a korábbiaknál szigorúbb feltételek mellett van már csak lehetőségük” – húzza alá Kőszegfalvi Edit, jogi szakértő. A magánszolgáltatók – ha nem az egész intézmény működtetésében vállalnak szerepet – nem szerződhetnek közvetlenül az OEP-vel, hanem a kórházzal kell úgynevezett közreműködői szerződést kötniük, ami azt jelenti, hogy az egészségügyi intézményen keresztül juthatnak csak hozzá az egészségbiztosító által fizetett térítési díjakhoz. A régiek is maradhatnak (lásd külön írásunkat). Ami a befektetői várakozásokat illeti, elemzők arra figyelmeztetnek, az egészségügyi szektorban nem lehet 10-15 évnél rövidebb távban gondolkodni. Biztató lehet a befektetők számára, hogy a finanszírozási pozíciók folyamatosan javulhatnak: minél nagyobb számban lépnek be magánszolgáltatók a szektorba, annál hathatósabban tudják az érdekeiket képviselni.
De nem bíznak mindent a lobbizásra. A Figyelő úgy tudja, az egyik dunántúli megyében már most folynak egyeztetések arról, ha beszáll egy tőketársaság a működtetésükbe, melyik kórház milyen irányba “viszi el” a profilját. A racionalizálás következtében pedig egyik-másik intézmény becsukhatja a kaput, ami – bármekkora felzúdulást vált is ki – be fog következni. Ezt már az érintettek is tényként kezelik.
