A két nagy párt – a Magyar Szocialista Párt és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség – által uralt kétpólusú, oligopolisztikus szerkezetű pártrendszer alakult ki az utóbbi években Magyarországon. A 2002-es választásokat követően tovább folytatódott a koncentrálódás, a választási lehetőség két domináns politikai blokkra szűkült. E kvázi kétpártrendszert a rendszerváltás hajnalán meghozott szabályok – a parlamentbe kerüléshez szükséges 5 százalékos szavazatarány és a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye – segítettek létrehozni, azóta pedig egyebek mellett a „politikai márkahűség” tartja életben.
Az utóbbi időszakban a szavazók egyre markánsabban azonosították magukat a két nagy párttal. Az elmúlt nyolc év folyamán, 1998 és 2006 között mind a Fidesz, mind az MSZP szavazói egyre távolodtak egymástól a bal/jobb skálán. Ebből következik, hogy a választási ciklus során a két nagyobb politikai blokk előbb saját térfelén igyekezett a hátországát biztosítani, majd a választások előtti kampányban a politikai középen (az úgynevezett medián szavazón) átnyúlva próbál meg többséget szerezni. Sikerre véleményünk szerint az számíthat, aki a számára kedvező kérdések napirenden tartásával át-átmerészkedik a másik térfelére, valamelyest módosítva a politikai teret.
KÉT SZEMPONT. A Tárki a politikai preferenciák és a gazdasági attitűdök közötti kapcsolatot vizsgálta. Két fontos gazdaságfilozófiai gyűjtőfogalommal leírható választói szempontot emeltünk ki: a szocializmus éveiben erősen meggyökeresedett paternalista és a globalizáció körülményei között teret nyerő protekcionista igényeket (a módszertant lásd külön).
A választópolgárok egy része bizonytalan: a megkérdezettek csaknem 10 százaléka nem tudott mit kezdeni a felajánlott kérdésekkel és nem tudta elhelyezni a gazdaságról alkotott véleményét ezekben a gazdaságfilozófiai dimenziókban. Az összekuszálódott viszonyokat mutatja, hogy a bal/jobb skálán a válaszadók 17-18 százaléka nem tudta definiálni magát. Továbbá: száz emberből 25-30 nem tudja elhelyezni a nagyobb pártokat a gazdaságideológiai attitűdök szerint; a kisebb pártok véleményét pedig még többen – a kérdéstől függően 35-40 százaléknyian – nem ismerik. A tudatlanság/véleményhiány mutat ugyan némi összefüggést a társadalmi státussal, az iskolázottsággal, de meglepő módon nem túlzottan erőset. Valószínűsíthetjük, hogy létezik egyfajta médiahatás is: a nagyobb pártok képviselőit többször és több kérdésben halljuk megnyilatkozni, így róluk könnyebb véleményt formálni.
Ha a bal/jobb skálát összevetjük a gazdaságideológiai attitűdökkel, figyelemre méltó következtetésekre juthatunk. A paternalizmusra vonatkozó ígéretekből mintha már elégséges lenne a kínálat, a globalizációtól védelmet ígérő protekcionizmusban azonban még mindig van kielégítetlen lakossági „kereslet”. Az állami gondoskodás kontra individualizmus metszetben az átlagos szavazó, ha keres, találhat magához képest gondoskodóbbnak, illetve individualistábbnak képzelt pártot is, függetlenül attól, hogy a baloldalon vagy a jobboldalon helyezi el magát. A magukat a jobboldalhoz sorolók a politikai középhez képest lényegesen nagyobb mértékű állami beavatkozást tartanának kívánatosnak. Ez amúgy biztosan meglepne egy angolszász, német vagy francia elemzőt: a jobboldaliak általában a kisebb államot szeretik. Magyarországon a magukat jobbra sorolók úgy ítélik meg, hogy tőlük a legtávolabb a kormánypártok liberálisabb, individualistább attitűdje található. Igaz, a Fidesz viszont még a jobboldali szimpatizánsokhoz képest is paternalistább ígéreteket fogalmaz meg. A kormánypárti szavazók az individualizmus-állami gondoskodás skálán inkább az SZDSZ-t, az ellenzéki szavazók pedig inkább az MDF-et sorolják – átlagosan – magukhoz legközelebb állónak.
AKTÍV ÁLLAMOT! Ezzel szemben a protekcionista ígéretekre a lakosság továbbra is vevőnek tűnik. A választók baloldalon, középen és jobboldalt egyaránt erőteljesebb védelmet szeretnének a hazai vállalkozásoknak, mint amekkora mértékű belső piacvédelmet értékelésük szerint az egyes pártok kínálnak számukra. Az összes megkérdezett csaknem 60 százaléka érezte magát közelebb állónak ahhoz az állásponthoz, hogy az államnak aktívan kell támogatnia a hazai termelést, hogy az versenyképes legyen a külföldi vállalatokkal szemben. Ebben a metszetben a politikai térfél mindkét oldalán a Fidesz van közelebb az állampolgárok véleményének átlagértékeihez. A választók szerint tehát a kormánypártok nem eléggé védik meg a magyar gazdaságot a globalizációs hatásoktól. A pártot még nem választók is a Fideszt látják magukhoz legközelebb állónak, és az SZDSZ-t a legtávolabbinak.
A lakosság részéről a politikai elittől elvárt protekcionizmus és paternalizmus nem mindig mozog együtt, de a népesség mintegy egyötöde egyszerre szeretne nagyobb védelmet a termelésnek a külföldiekkel szemben és az egyénnek a piaccal szemben. Ebből az következik, hogy a választási versenyt – ha csak e két dimenzióban mérlegelnének az állampolgárok – az nyerné, aki nagyobb védelmet ígérne a külföld és a szabad versenyes kapitalizmus ellenében is. A teljesen szabad, állami beavatkozás nélküli piacgazdaság támogatottsága a lakosság körében mindössze 7 százalékos.
A választópolgárokat öt hierarchikus, a jómódúaktól a középosztályokon át a szegényekig tartó csoportba sorolhatjuk. A hozzájuk tartozó népességarányokból és szavazási hajlandóságokból könnyen kiszámolható, hogy mintegy 60 százalékos részvétel mellett is számosan járulnak az urnákhoz olyan alacsony státusú társadalmi csoportok, amelyek érdekeltek az állami újraelosztásban és minden okuk megvan arra, hogy fő szempontnak a paternalista és protekcionista ígéreteket mérlegeljék. Ha pedig a választási részvétel ennél magasabb lesz, éppen az ő köreikben vannak a legnagyobb tartalékok. Miközben tehát a gazdasági racionalitás érvényesülése szempontjából nem sok jóra számíthatunk az elkövetkező időszakban, a politikai elit túlnyomó többsége valós lakossági igényeket igyekszik meglovagolni.
Felmérési fogalomtár
PATERNALISTÁK KONTRA INDIVIDUALISTÁK. Paternalistának nevezzük azt, aki teljesen vagy csaknem teljesen egyetért azzal, hogy „az államnak nagyobb felelősséget kell vállalnia az emberekről való gondoskodásban”. A paternalista ellentéte az individualista vagy liberális, aki szerint „az embereknek maguknak kell vállalniuk a felelősséget sorsuk alakulásáért”.
PROTEKCIONISTÁK KONTRA SZABADVERSENYESEK. Protekcionistának azt tartjuk, aki szerint „az államnak aktívan támogatnia kell a hazai termelést, hogy az versenyképes legyen a külföldi vállalatokkal szemben”. A protekcionizmust elutasítók a szabad verseny hívei, mivel ők azt gondolják, hogy „a versenyképesség megteremtése a piac szereplőinek, az egyes vállalkozásoknak a feladata”.
ATTITŰD-VIZSGÁLAT. Ha a válaszadó egy 1-től 11-ig tartó skálán helyezi el előbb magát, majd a parlamenti pártokat, akkor módunk nyílhat a választópolgárok és pártok attitűdjeinek számszerűsítésére.
A MINTA. A Tárki a fenti gazdasági attitűdöket számszerűsítendő, 2006 januárjában 1000 főt kérdezett meg személyesen. A lakossági minta a 18 év feletti magyar népességet reprezentálja kor, nem és településtípus szerint. A lakossági minta statisztikai hibája plusz-mínusz 3,1 százalék, vagyis az eredmény ennyit torzíthat ahhoz képest, mintha minden 18 év feletti állampolgárt megkérdeztünk volna.
