Belföld

Állami Számvevőszék Miniszterelnöki Hivatal Külügyminisztérium Parlamenti információs rendszer Cégbíróságok.hu
2001. 07. 18. 11:24
[FN, MTI-Eco] A BMW Lipcsét választotta új gyárának helyszínéül a csehországi Kolin helyett . Az autógyár beruházása 10 ezer munkahelyet teremt majd a recessziótól sújtott volt keletnémet ipari városban. A beruházás mintegy 2 milliárd márkába kerül majd. Az építkezés még az idén megkezdődik és 2004-ben fejeződik be. Az üzemben a 3-as szériájú modelleket gyártják majd. Németországban még Schwerin és Augsburg is a lehetséges helyszínek között szere
2001. 07. 18. 11:01
[FN] 0,3 százalékkal emelkedett májusban a francia ipari termelés . A három hónapja most először regisztrált fellendülés elsősorban az ország autógyártásának köszönhető. A pozitív adatokat azonban a szakértők nem értékelik nagy áttörésként, szerintük a javulás csak rövid életű lesz. Eredetileg az elemzők májusra 0,1 százalékos visszaesést valószínűsítettek az áprilisi 0,4 százalékos gyengülést követően.
2001. 07. 18. 10:19
[FN, MTI-Eco] A második negyedévben 76 százalékkal esett az Intel Corp. számítástechnikai alkatrészgyártó profitja , miután a világ első számú processzorgyártója a lassuló amerikai gazdaság, a visszaeső számítógép-eladások és a heves árháború hármas szorításába került. A keddi New York-i tőzsdezárás után közzétett eredményjelentés szerint az egyszeri akvizíciós költségek kiszűrésével számolt második negyedévi nettó eredmény 854 millió dollár volt
2001. 07. 18. 10:11
[FN, mTI-Eco] Az arany idei átlagára várhatóan 270 dollár lesz unciánként , ami 2,86 százalékkal marad el a tavalyitól, de jövőre már drágul. Egy szakértők körében végzett Reuters-felmérés szerint az arany unciánkénti ára jövőre átlagban már 285 dollár lesz, amit a nemesfém iránti keresletbővülés vált majd ki a világgazdaság élénkülése mellett. Az elemzők úgy vélik továbbá, hogy idén folytatódik az ezüst árának lejtmenete: az idei átlagár 10,2 sz
2001. 07. 18. 10:03
[FN, MTI-Eco] A nemzeti valuta árfolyamcsökkenése a dollárhoz képest és az egyre erősödő inflációs nyomás miatt a brazil jegybank szerdán valószínűleg kamatot emel , idén már hatodszor. A Dow Jones által megkérdezett 14 pénzintézet szakértője szerint a brazil pénzügypolitikai bizottság (Copom) szerdán kezdődő kétnapos ülésén várhatóan 150 bázisponttal 19,75 százalékra emeli az irányadó Selic kamatot. A szomszédos Argentína esetleges fizetésképtel
2001. 07. 18. 09:58
[FN, MTI-Eco] Kedden a Fitch európai hitelminősítő intézet negatív kilátásra fogta vissza Brazília hitelbesorolását . A Fitch stabilról negatív kilátásra gyengítette Brazília "BB mínusz" kategóriában megerősített devizakötelezettségét és "B plusz"-ban megtartott hazai valutakötelezettségét. Brazília hitelfelvételi kilátásai meggyengültek a szomszédos Argentína gazdasági és pénzügyi válságának súlyosbodása miatt - közölte a Fitch. Május eleje óta
2001. 07. 18. 09:53
[FN, MTI-Eco] A nemzetgazdaság bruttó devizaadóssága ez év május végén - a tulajdonosi hitelek nélkül - 28,9 milliárd euró volt , szemben az ez év április végi 27,4 milliárd euróval és a tavaly május végi 25,86 milliárd euróval. A nemzetgazdaság devizában fennálló nettó adóssága - szintén a tulajdonosi hitelek nélkül - ez év május végén 4,3 milliárd euró volt, míg április végén 4,8 milliárd eurót tett ki. Tavaly májusban a devizában fennálló nett
2001. 07. 18. 09:47
[FN, MTI-Eco] A végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya májusban 134 millió euró , az első öt hónapban 475 millió euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank szerdán. A hónap elején nyilvánosságra hozott előzetes számok szerint a májusi deficit 128 millió euró volt, az első öt havi hiány 469 millió eurót tett ki. A fizetési mérleg az idén áprilisban 2 millió euró hiánnyal zárt, így az első négy havi deficit 341 millió euró volt. A ta
2001. 07. 18. 09:44
A kormány középbirtokosi rendszer kialakítását tűzte ki célul, és tetemes támogatást ígér a gazdáknak (+1). Elképzelhető, hogy nem születik választási együttműködés a Fidesz és az MDF között. A mobilgyártók közzéteszik a készülékek sugárzási mutatóit (+1). Emelkedik a Figyelő Barométer.
2001. 07. 18. 09:29
[FN, MTI-Eco] Hollandia már az Európai Unióhoz történő csatlakozást megelőzően kedvezményes elbánásban kívánja részesíteni a magyar munkavállalókat - tudta meg a Külügyminisztériumban az MTI. Hollandia ezen kívül már a csatlakozás időpontjától biztosítja a magyar munkavállalók számára a szabad munkaerőáramlás lehetőségét. Erre vállalt kötelezettséget Dánia és Svédország is. Ausztria és Spanyolország ebben a viszonylatban fokozatosan kíván közelí
2001. 07. 18. 09:17
[FN, MTI-Eco] Magyarországon az elmúlt évtizedben a költségvetésből arányaiban egyre kevesebbet fordítottak kulturális kiadásokra , a növekmény még az évenkénti inflációt sem érte el - áll a Központi Statisztikai Hivatalnak jelentésében. A felmérés szerint a költségvetés kulturális kiadásainak GDP-hez viszonyított aránya a tömegkommunikáció nélkül az 1990-es évek elején egy százalék, az évtized közepén 0,9 százalék, az utóbbi három évben pedig 0,
2001. 07. 18. 09:14
[FN, Prím] Olyan ATM pénzkiadót mutatott be az NRC, ami csak akkor ad ki pénzt, ha a számlatulajdonos mobiljával vagy PDA-jával erre utasítást ad . A kívánt összeget be kell ütni a készülékbe, majd azt az ATM élénkvörös, tojás alakú kiképzése felé kell fordítani, és meg kell nyomni az Enter gombot. A gép ekkor kiadja a kívánt összeget. Természetesen kéri a PIN kódot is a gép, mivel így meg lehet akadályozni, hogy lopott készülékkel, vagy illetékt
2001. 07. 18. 09:02
1051 Budapest Sas u. 17. Tel: 1-311 0053, 1-311 0388 Fax: 1-311 0388 E-mail: cafekor@alarmix.net Homepage: http://www.restaurantguide.hu/cafekor
2001. 07. 18. 08:52
1125 Budapest Szarvas Gábor út 8/D. Tel: 1-275 1039 , 1-275 2115 Fax: 1-275 1039 E-mail: cascadecafe@matavnet.hu Homepage: http://www.restaurantguide.hu/cascade
2001. 07. 18. 08:41
1023 Budapest Frankel Leó út 51. Tel: 1-438 3227, 1-326-1357 Fax: 1-438 3227 E-mail: pocoloco@mail.matav.hu Homepage: http://www.restaurantguide.hu/pocoloco Homepage: http://www.extra.hu/pocoloco
2001. 07. 18. 08:33
[FN, MTI-Eco] A finn kormány 2,7 százalékra fogta vissza az idei várható GDP növekedési ütemet a korábban várt 3,7 százalékról. gyancsak a világgazdasági növekedés lassulása miatt a kormány azzal számol, hogy jövőe a finn hazai össztermék csupán 2,5 százalékkal nő a korábban becsült 3,0 százalék helyett. Finnország az utóbbi években az egyik legnagyobb gazdasági növekedést érte az az EU-ban, tavalyi GDP-je 5,7 százalékkal emelkedett.
2001. 07. 18. 08:21
[FN, MTi-Eco] Lemondott kedden a török távközlési és közlekedési miniszter , aki leghevesebben ellenezte az IMF által támogatott gazdasági helyreállítási programot. Enis Oksuz azután jelentette be a lemondást, hogy megbeszélést folytatott Bülent Ecevit kormányfővel és a hárompárti koalíciós kormány más tagjaival. A Reuters úgy tudja, hogy Oksuz ismét komoly nézeteltérésbe keveredett Kemal Dervis gazdasági miniszterrel, a Világbank egyik korábbi v
2001. 07. 18. 08:16
[FN, MTI-Eco] Júniusban kilencéves mélypontra esett a munkanélküliségi ráta Szlovéniában . Vlado Dimovski munkaügyi miniszter azt mondta, hogy júniusban 97 ezer 824 regisztrált munkanélküli volt az országban. Májusban 100 ezer 66 munkanélkülit tartottak nyilván, ami 11,4 százalékos munkanélküliségi rátának felelt meg. Szlovénia idei hazai összterméke várhatóan 4,4 százalékkal nő a tavalyi 4,6 százalékos bővülés után.
2001. 07. 18. 08:09
[FN, VG] Országos felülvizsgálatot indít az FVM annak felderítésére, milyen módon szereztek külföldiek termőföldtulajdont a földtörvény 1994. júliusi hatálybalépését megelőző időszakban - nyilatkozta a Világgazdaságnak Kovács Zoltán, a tárca közigazgatási államtitkára. A földhivatalokban ellenőrzik, hogy a földvételre vonatkozó szerződéseket mikor adták be, és mikor iktatták azokat. A külföldiek 1994 nyara előtt legálisan vásárolhattak földet Ma
2001. 07. 18. 08:04
[FN, VG] Az ÁPV Rt. a sok bizonytalansági tényező miatt az idén, a tavalyihoz hasonlóan, kétféle üzleti tervet készített . Fülöp János Róbert szerint a 45,3 milliárd forintos privatizációs bevételi minimumterv teljesíthető. A CD Hungary Rt. értékesítésére kétfordulós pályázatot írtak ki. A vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese megfelelőnek nevezte
2001. 07. 18. 07:57
[FN, MH] Egyelőre még nincs döntés arról, hogyha Magyarországon is bevezetik az eurót, akkor azt itthon gyártják majd, vagy külföldről "importálják" - tájékoztatta lapunkat dr. Radó Ákos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emissziós főosztályvezetője. Elmondta, már folynak azok a vizsgálatok, amelyek célja, hogy kiderítsék, vajon melyik változat az olcsóbb. Az elemzők számításaik során vélhetően figyelembe veszik, ha külföldről szerzik be a közös pénzt
2001. 07. 18. 07:54
Olvasói sztorik