Szórakozás

Liptai Claudia eltávolíttatta a mellimplantátumait

Liptai Claudia
TV2
Liptai Claudia
TV2
Elárulta, miért döntött így.

A Te Kék Zónád című YouTube-műsor vendége volt Liptai Claudia, akit az interjú során a plasztikai beavatkozásairól is kérdeztek. A színésznő a kétezres évek elején, végzős színészhallgatóként csináltatta meg a mellét. Mint elmondta, szerinte, ha valaki egy kicsit is jobban érzi magát attól, hogy valamit megműttet magán, akkor azt meg kell csinálni. „Én azért csináltattam meg a cicimet, mert nagyon csúnya alakú cicivel születtem, és engem nagyon zavart” – árulta el saját indokát a műtétre, amely később hatalmas önbizalmat adott neki.

Liptai felidézte: az implantátumokat idővel cserélni kellett, ami meg is történt – akkoriban szerepelt a Playboyban, amiről egyébként ezt mondta: „Tök jó élmény volt. Fura módon akkor is utáltam a testemet”.

Ma már fél a plasztikai műtétektől

Arról, hogy hogyan viszonyul manapság a plasztikai beavatkozásokhoz, Liptai így nyilatkozott:

A félelmeim sokkal nagyobbak ma. Nagyon sok mindent meg tudnék magamon csináltatni, de félek. Jobban félek attól, hogy nem ébredek fel. Pedig vannak olyan részeim, amik még kívánnák [a műtétet].

Megosztotta azt is, hogy a mellimplantátumait tavaly kivették.

Ezt először mondom el: én egy évvel ezelőtt fogtam, és ezt az egészet eltávolítottam. Tehát én nekem ez most már teljesen a sajátom, natúr. Mert úgy éreztem, meg kell szabadulnom valamitől, ami engem zavart, és akár problémát okozhat. Előtte volt egy fél évvel az övsömöröm, és állandóan ilyen góckutatáson voltam, hogy nincs-e valami. És, mivel már időszakos volt ennek a cseréje, ezért a plasztikai sebészemmel megbeszéltük, hogy ezt akkor vigye el a cica

– fejtette ki Liptai, aki elmondása szerint jobban érzi magát így. Egy előnyét ki is emelte a kisebb mellnek:

Sokkal vékonyabbnak tűnsz kicsi mellel. Sajnos, nincs mese, a nagy mell asszonyosít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik