Belföld

George Robertson, a NATO főtitkára bejelentette lemondását. A politikus decemberben, négyéves megbizatásának lejártával áll fel székéből. Korábban voltak olyan találgatások, hogy Robertson esetleg egy évvel meghosszabbítaná hivatali idejét. "Több kormány részéről is érkezett hozzám megkeresés, hogy maradjak, de én úgy gondolom, hogy négy év éppen elég idő" - nyilatkozta.
2003. 01. 22. 12:53
Az euróövezetben decemberben átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly decemberben - közölték szerdán az EU statisztikai hivatalában. A havi drágulás 0,2 százalékos volt. Ezzel a tavalyi évi átlagos infláció 2,23 százalékos lett az euróövezetben.
2003. 01. 22. 12:34
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) több pénzt kér a költségvetésből az űrhajók nukleáris meghajtására irányuló kutatások támogatására - jelentette be a hivatalt vezető Sean O"Keefe. Az atoműrhajót 2010-ben ráadásul használni is szeretnék.
2003. 01. 22. 11:39
Még az idén elkészülhet a turizmusfejlesztési stratégia, amely a kormányzati ciklusokon átívelve biztosítaná az ágazat fejlődését - mondta Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős államtitkára.
2003. 01. 22. 10:39
Szerdán 41,7 pontos, vagyis 0,53 százalékos eséssel 7835,01 ponton nyitott a BUX. Mérsékelt ármozgásokra számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén megkérdezett szakértők.
2003. 01. 22. 10:12
A sajtóban tegnap megjelent hírekkel ellentétben az OTP Bank nem tekinthető a svájci UBS felvásárlási célpontjának – nyilatkozták a Napi Gazdaságnak brókerek és a bank vezetői.
2003. 01. 22. 10:04
Az osztrák OMV olaj- és gázipari konszern megvásárolta a Tui AG leányvállalatának, a Preussag Energie-nek kutatási és feltárási üzletágát 300 millió euróért.
2003. 01. 22. 09:23
A diákok még csaknem másfél hónapig gondolkodhatnak, hogy melyik felsőoktatási intézménybe nyújtják be felvételi kérelmüket; az idén március 3-án éjfélig lehet postára adni a jelentkezési lapokat, mivel a hivatalos jelentkezési határidő március elseje szombatra esik.
2003. 01. 22. 08:10
Recesszió, tőzsdekrachok, vállalati botrányok és csődök, perbe fogott vállalatvezetők: a tavalyi a negatív gazdasági szenzációk éve volt. Ezért különösen figyelemreméltó, hogy 2002 szinte alig hozott nagyobb változást a világ legjelentősebb vállalatainak "tekintélylistáján": a toplistát a brit Financial Times és a PricewaterhouseCoopers idén ötödik alkalommal készítette el több mint ezer vállalatvezető megkérdezésével.
2003. 01. 22. 08:06
A vizsgált jogszabályoknak átlagosan húsz százaléka ellentétes az alaptörvénnyel – közölte tegnapi tájékoztatóján az Alkotmánybíróság elnöke. Németh János elmondta azt is: az év első negyedében várhatóan befejezik az eutanázia tárgyalását.
2003. 01. 22. 07:59
Olvasói sztorik