Nagyvilág

Orbán Anita: A Lengyelországban megtámadott Ferencváros-szurkolók egyike sípcsonttörést szenvedett

A külügyminiszter egyeztetett a krakkói főkonzullal, megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja a történteket.

Megírtuk, hogy támadás érte Lengyelországban a Ferencváros szurkolóinak egy csoportját, akik a Górnik Zabrze elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára érkeztek az országba. Lengyel sajtóinformációk szerint az összetűzésre egy pizzázóban került sor, a rendőrség hamar kiérkezett, de senkit nem tartóztattak le.

„Megdöbbentő és elfogadhatatlan, ami Zabrzében történt” – így kommentálta az eseményeket Orbán Anita, rögvest azt követően, hogy telefonon egyeztetett Magyarország krakkói főkonzuljával. A külügyminiszter az esettel kapcsolatos bejegyzésében közölte, hogy a támadásban

egy magyar szurkoló megsérült, sípcsonttörést szenvedett, jelenleg a zabrzei kórházban tartózkodik.

„Határozottan elítélem az erőszak minden formáját. Egy sporteseménynek a közös élményről kell szólnia, semmilyen körülmények között nem válhat erőszak színterévé” – jelentette ki Orbán Anita, aki a történtek kapcsán elmondta azt is, hogy a lengyel rendőrök igazoltatták az összetűzésben való részvétellel gyanúsított személyeket, köztük magyar szurkolókat is. A magyar állampolgárok is kihallgatásra kerültek, közülük senki sem tett feljelentést.

„A lengyel rendőrök munkáját Magyarországról kivezényelt rendőrök is segítik. A Főkonzulátus folyamatos kapcsolatban van a zabrzei rendőrkapitánysággal és mindkét labdarúgó klubbal” – mondta még el, külön kihangsúlyozva, hogy az FTC által szervezett két szurkolói busz ma előreláthatóan 17 órakor érkezik a Górnik Zabrze stadionjához, a magyar szurkolókat a főkonzul a helyszínen fogja várni.

Orbán Anita elődje, Szijjártó Péter a Ferencváros, a válogatott, de más magyar labdarúgócsapat külföldi mérkőzésein rendre tűzben tartotta a magyar diplomáciát, a mérkőzéseken rendszerint egyszerre több konzult is kirendeltek a magyar szurkolók mellé. De volt példa arra is, hogy Szijjártó a nagykövetet is kirendelte a meccsre.

A Ferencváros csütörtök este 19 órakor lép pályára a Górnik Zabrze vendégeként az Európa-liga-selejtező visszavágóján, az első meccsen 1-0-ra győzött a magyar csapat.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik