Belföld

EU-képviselő lenne Demszky Gábor

Önkormányzati források szerint az európai parlamenti képviselői választáson az SZDSZ-lista meghatározó helyén indulni kíván Demszky Gábor is.

Demszky Gábor az értesülést megerősítve elmondta, hogy a főpolgármesteri poszt megtartása mellett, az SZDSZ pártlistáján valóban indulni szeretne ezen a választáson.

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy korábban éveken át az Európai Parlament (EP) Önkormányzati Konferenciájának alelnökeként tevékenykedett. Úgy vélte, hogy máig élő jó kapcsolatai révén eredményes munkát végezhet EP-képviselőként is.

Hozzátette, mindezt elősegítheti az is, hogy rendszeres kapcsolatban van az európai uniós fővárosok vezetőivel, akik közül többen részt vesznek az EP munkájában, például Róma első embere is. Demszky Gábor tudatta, hogy február 13-án Brüsszelben részt vesz az Európai Régiók Gyűlésén, 17-én pedig találkozik az európai főbiztossal.

Demszky Gábor közölte: európai parlamenti képviselői státusa nem jelentené azt, hogy megválna a főpolgármesteri poszttól ebben a ciklusban. Mint mondta, az EP-képviselőséget csak akkor vállalja, ha az összeegyeztethető a főpolgármesteri tisztséggel, ugyanis számára továbbra is ez a feladat a legfontosabb.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.