Élet-Stílus

„Egymást támogattuk Gesztesi Karcsival a színpadon” – Hujber Ferenc elismerte: volt, hogy részegen állt a közönség elé

Hujber Ferenc
Adrián Zoltán / 24.hu
Hujber Ferenc
Adrián Zoltán / 24.hu
Aztán rájött, hogy ezt nem teheti meg a kollégáival, a nézőkkel, de legfőképpen saját magával.

Hujber Ferenc az Otthon a rabbinál című műsor vendégeként beszélt arról, hogy korábban többször is előfordult, hogy ittasan állt színpadra.

Meg kellett tanulnom a színpadon alázatosnak lenni, hogy ne az legyen, hogy rólam szóljon valami, vagy, hogy bemenjek a színpadra részegen, ahogy az annak idején előfordult, amikor fiatalabb voltam

– fogalmazott a színész az interjúban, majd miután megerősítette, hogy valóban történt ilyen, így folytatta:

És nem vagyok rá büszke. Azon csodálkozom, hogy nem rúgtak le a színpadról a kollégák. Pusztító. Minden, amit rólam mondtak a hátam mögött, az igaz, abszolút.

Arról, hogy mikor volt ez jellemző rá, így felelt: „A főiskola elvégzése után. Még a Vígszínházban és a Nemzetiben is. Még utána is, amikor visszajöttem, akkor is egy csomószor volt.”

Jézusom, egymást támogattuk a Gesztesi Karcsival a színpadon

– tette hozzá.

Hujber azt mondta, ennek azzal lett vége, hogy egyszer csak „valami átkattant” nála.

Azt mondtam, hogy nem tehetem meg ezt a kollégáimmal, nem tehetem meg a nézővel, nem tehetem meg ezt senkivel. Leginkább magammal nem tehetem meg, mert ha magamat nem tisztelem annyira, hogy ezt, ami az én templomom, nem pusztítom halálra, és nem adok lehetőséget arra a gyerekeimnek, hogy később én együtt lehessek velük, vagy az unokáimat láthassam, akkor én egy önző ember vagyok. Ezen nekem rengeteget kellett dolgoznom, és most óriási büszkeség, hogy amikor visszajöttem, akkor azok a kollégák, akik ismertek engem tíz évvel korábbról, azt mondták, hogy »te jó Isten, Feri, ki vagy cserélve«

– mondta el a műsorban Hujber Ferenc.


A 2020-ban tragikus körülmények között elhunyt Gesztesi Károly alkoholproblémáiról tavaly volt felesége, Liptai Claudia is beszélt egy interjúban:

Kapcsolódó
Liptai Claudia felidézte, mikor haragudott igazán az alkoholproblémákkal küzdő Gesztesi Károlyra
„Volt az a korszaka, amikor már napközben is ivott” – emlékszik vissza a műsorvezető.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik