Belföld

Várhatóan napirendre veszi a Fővárosi Közgyűlés azt az előterjesztést, amelyben a fővárosi és a kerületi vezetők tesznek hitet az EU-csatlakozás mellett, annak ellenére, hogy a budapesti főjegyző szerint ez kampánynak számít, amelyet hivatalos épületben tilos folytatni. A csütörtöki rendkívüli közgyűlésen vitatják meg többek között a városatyák a 2-es metró felújításának programját is.
2003. 03. 11. 09:08
Az MSZP társadalmi kapcsolatainak bővítését, baloldali civil szervezetek alkotta holdudvarának kiépítését tartják az egyik legfontosabb tennivalónak a párt működésének átalakítása terén a szocialisták vezető politikusai.
2003. 03. 11. 09:00
"Sodródó kormányzat, bizonytalan jövő?" címmel politikai vitanapot tart az Országgyűlés kedden a Fidesz kezdeményezésére. A vitanap elején több miniszter is összegzést ad eddigi munkájáról, majd ismertetik a jövőre vonatkozó elképzeléseiket, terveiket. Az elképzelések szerint a zárszót Kiss Péter kancelláriaminiszter mondja majd el.
2003. 03. 11. 08:56
Több amerikai óriásvállalat elhalasztotta vagy visszafogta vezetői európai és közel-keleti útjait az iraki feszültség miatt. A hazai cégek munkatársainak utazásaiban ma inkább a takarékossági, mintsem a biztonsági szempontok dominálnak - olvasható a Világgazdaságban.
2003. 03. 11. 08:29
A technológiai szektor jövő évtől várhatóan újra lendületbe jön, miután az olcsóbb hardverek és szoftverek ismét vonzóvá teszik az ezirányú beruházásokat - mondták el a ma kezdődött CeBIT-en a vezető technológiai társaságok szakértői.
2003. 03. 11. 08:25
A nagy gázfogyasztók jövő év elejétől megválaszthatják, hogy melyik szolgáltatótól szerzik be a földgázt - írja a Magyar Hírlap. A lakosságnak nem lesz ilyen joga, viszont ha szűkös a kínálat, akkor elsőbbséget élvez, illetve árkompenzációban is részesülhet. A támogatás összege megegyezik a hazai termelő bányajáradékával. A kompenzáció miatt módosul az idei költségvetés is. A dátumokból arra lehet következtetni, hogy ősszel már drága gázzal fűtün
2003. 03. 11. 08:22
A postásszakszervezetek többsége szerint elfogadhatatlan, hogy mintegy négymilliárd forintba kerüljön a tavaly veszteséges postának a Defend eszközeinek megvásárlása, illetve az értékfeldolgozás és a pénzszállítás tevékenységének visszavétele. A szakszervezetek szerint vélhetően emiatt is kell több vidéki hivatalt bezárni, illetve több ezer embert elbocsátani. Keller László államtitkár szerint ugyanakkor jó, hogy a posta visszaveszi a számára str
2003. 03. 11. 08:14
Szembe kell nézniük az egyházaknak és híveiknek a vészkorszak, illetve a pártállam idején elkövetett bűnökkel – ezt sürgeti a hívő értelmiségiek második nyílt levele. A Bűnbánat és önvizsgálat című dokumentumot eddig mintegy negyven közéleti személyiség írta alá, amelyet a Mérleg Keresztény Közéleti Klub pénteki összejövetelén mutatnak be. Az aláírók leszögezik: a tisztánlátás és nem az ítélkezés a céljuk.
2003. 03. 11. 07:57
Nagy többséggel szavazta meg tegnap a kínai törvényhozás az államtanács által előterjesztett nagy ívű kormányzati reformot és átszervezést, amelytől Peking a hatékonyság növekedését, a kínai gazdaság rohamos bővülési ütemének megőrzését és a korrupció visszaszorítását is reméli - olvasható a Magyar Hírlapban.
2003. 03. 11. 07:55
Csaknem félmilliárd forintot fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal az Orbán-kormány idején beszédek írásáért, rendezvényszervezésért az Euroatlantic Rt.-nek - írja a Magyar Hírlap. Kiss Péter kancelláriaminiszter képviselői kérésre betekintést enged a szerződésekbe. Elődje, Stumpf István cáfolja, hogy szabálytalanság történt volna. A cég vezetője állítja: piaci áron számlázták a beszédeket.
2003. 03. 11. 07:44
Tovább dagad az egészségügy adatgyűjtési botránya - írja a Magyar Hírlap. A legújabb fejezet szerint a gyógyszerár-támogatásban fontos szerepet játszott gyógyszer-alkalmazási bizottság (gyab) egyik nagy tekintélyű professzorát is megfigyelték.
2003. 03. 11. 07:41
Az Országgyűlés Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió Rt. korábbi elnökét az Országos Rádió és Televízió Testület elnökévé választotta, 324 igen szavazattal, 19 ellenében, 4 tartózkodás mellett, hétfőn . Nemmel szavaztak az SZDSZ képvislői, köztük Kuncze Gábor pártelnök, Kovács Kálmán informatikai, Kóródi Mária környezetvédelmi és Magyar Bálint oktatási miniszter is. Az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt Hajdu hétfőn azt mondta, hogy az
2003. 03. 10. 18:20
Adataink megvédésére rengeteg jelszót, PIN kódot, belépési azonosítót használunk, de ma már léteznek sokkal biztonságosabb módszerek is, amelyek az emberi test természetes jellemzőire épülnek. Az ujjlenyomat viszonylag régóta ismert, újabb módszernek számít viszont az irisz-, retina-, arc-, hang- vagy kézírásfelismerés is.
2003. 03. 10. 17:33
Tavaly augusztusban a Samsung Electronics volt az első koreai gyártó, aki olyan - beépített kamerával felszerelt - mobiltelefont mutatott be, mely mozgóképek felvételére, azok eltárolására és képernyőn történő lejátszására is képes. Az elmúlt hetekben a cég egy új videó mobil telefon-modellt (SPH-V3000) mutat be, mely a filmek fejlettebb kezelését teszi lehetővé.
2003. 03. 10. 17:16
A hétfői kereskedési napon 150 pontos emelkedést produkált a BUX és végül 7205 ponton zárt. A nap nyertesei a Danubius és a Richter papírjai, ez utóbbi 3,65 százalékos emelkedéssel zárta a napot. A Humet több mint 10 százalékot nyert, igaz volt honnan híznia a papírnak. A vezető részvények közül a Matáv árfolyama 2,8 százalékkal, az OTP-é 2,2 százalékkal növekedett, Mol papírjai ennél szerényebb mértékben, 0,7 százalékot gyarapodtak.
2003. 03. 10. 17:15
Olvasói sztorik